Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

800 emléktábla a szegedi házfalakon

Szeged - Híres művészek és tudósok szegedi kötődéseit hirdetik az emlékükre kihelyezett táblák a házfalakon. Több mint 800 van belőlük, ám többségük szinte teljesen észrevétlen marad.
„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, / s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály" – írta Radnóti Miklós Nem tudhatom című versében 1944-ben. Repülőre sem kell szállni, Szegeden sétálva könnyen elsiklik az ember figyelme olyan épületek mellett, ahol korábban hazánk híres zeneszerzői, költői és tudósai éltek.

A Magyar Posta Tisza Lajos körúti központi épületében egykor különböző számlák helyett operettek készültek: itt lakott Huszka Jenő, a Bob herceg és a Lili bárónő szerzője; a sikeres zeneszerzőről emlékeznek meg az épület falára helyezett táblán. A bölcsészettudományi kar Egyetem utcai épületén Radnóti Miklós emléktáblája látható, aki 1930–35 között volt az intézmény hallgatója. A közeli Vitéz utca 16. szám alatt szegedi tanárkodása idején Babits Mihály lakott. A költő egykori lakásával átellenben Durkó Zsolt Kossuth-díjas zeneszerző született: szintén emléktáblák őrzik az utókornak szegedi kötődésüket.

Babits Mihály két évig lakott a XX. század elején Szegeden. Fotó: Veréb Simon
Babits Mihály két évig lakott a XX. század elején Szegeden.
Fotó: Veréb Simon

– Szegeden több mint 800 emléktábla található. Ezek többsége közterületről jól látható, a negyedüket azonban épületbelsőkben helyezték el. A plakettek kihelyezését bárki kezdeményezheti: általában egy személy évfordulójához kapcsolva érkeznek be a kérelmek. Hogy az adott épületben valóban ott élt-e az illető, illetve mikor van az évfordulója, azt a kezdeményező figyeli – mondta Zánthó Rita. A polgármesteri hivatal kulturális irodájának művészeti főtanácsosa elmondta, hogy egy szöveges emléktábla elhelyezése előtt számtalan hozzájárulást – többek között az épület tulajdonosának beleegyezését – kell megszerezni.

A táblák viszonylagos észrevétlenségével kapcsolatban Zánthó Rita megjegyezte: ez költségkímélő módja az emlékállításnak, de valóban nem mindig teljesíti be az eredeti szándékot. – Egy szöveges tábla nem mond túl sokat, elsiklanak mellette, sokan észre sem veszik. Egy domborműves plaketthez már jobban köthető az elhunyt személye, de sokszor ez is észrevétlen marad – beszélt tapasztalatairól a művészeti főtanácsos.

Olvasóink írták

  • 4. papsajt 2010. szeptember 06. 10:17
    „És mennyibe kerül egy ilyen ház felújítása! A NYÍL utcában épp most készül egy felújítás. Szép régi parsztház. A felújítás Uniós támogatása ~60millió, virít előtte a táblán. Na mondom ennyi pénzből kacsalábat is tesznek alá!!! Nem tudom eldönteni, hogy a tulajt vagy a kivitelezőt kellett ennyire megtámogatni.”
  • 3. hörpe 2010. szeptember 06. 08:01
    „Szép- szép a 800 emléktábla, de a fele sem igaz! Konkrétan, a netes nyilvántartásban 332 van, de az négy évvel ezelőtti állapotot tükröz azóta készült kb 20-25 tábla, ennyivel növelve is, legyen 350 darab a szám. Zánthó Rita nyilván félrehallotta az újságíró kérdését, az összes köztéri alkotás eléri a 800-at: a szobrok,emlékművek, emlékkövek, domborművek, egyházi jellegű alkotások, temetői emlékek, épületdíszítő alkotások, stb. együttesen. Erra gondolt nyilván. Csak azért ragaszkodnék a tényekhez, mert semmi többletet nem ad Szeged szellemi presztízséhez, hogy "csak" 350 emlékezetes személyisége, eseménye volt-van. Viszont ne üljünk föl a nagy számok és a rekordok bulváros hajszolásának: a szellemi minőség és a megőrzött érték az érdekes az egészben és a történet, ami az emléktáblák mögött van!”
  • 2. persona 2010. szeptember 04. 13:33
    „ezért van egyre több ilyen feladvány a Fotósjáték topicban. na meg itt is lehet böngészni:
    http://www.sk-szeged.hu/statikus_html/digitalis/emlektablak/a_betu/a_betu.html”
  • 1. flexsnake 2010. szeptember 04. 12:46
    „:) végre, ha tudnád mennyit fotóztam a táblákat.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Együtt vagy külön tanuljanak a romák?

Az oktatási intézmények jelentős részében folytatódik a szegregáció gyakorlata – összegezte a 2004-es roma integrációs vizsgálat utókövetésének eredményét a kutatás egyik vezetője, Zolnay János. Tovább olvasom