Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

80 milliós tartozás miatt tüntettek a szegedi Tesco előtt

Szeged – Az ország több Tescoja elé szervezett tüntetést a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) az áruházláncnak tulajdonított kifizetetlen tartozás miatt.
Mintegy 40 fő kezdett szerda délelőtt 10 órakor tiltakozni a Rókusi körúti Tesco előtt. A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége Szegeden is tüntetett a kereskedelmi lánc ellen, ugyanis a szervezők állítása szerint, a Tesco nem fizette ki egyik áruházuk építésének költségeit. Megtudtuk: Éliás Ádám, a VÉSZ elnöke koordinálja a több helyszínen tartott demonstrációt. A szervezők elmondták, a VÉSZ tagok kiállnak egymás mellett, és a körbetartozás miatt már többször is az utcára vonultak. – Ha nem fizetnek, akkor akár bontunk is – mondta a delmagyar.hu-nak Kálmán Zsolt, a VÉSZ Dél-Alföldi Régiójának az igazgatója. Kálmán véleménye szerint a külföldről betelepülő építőipari vállalkozások előszeretettel nem fizetnek – a munkát elvégzők rendre pénz nélkül maradnak.


A tüntetők VÉSZ-es transzparenseket tartva békésen tiltakoztak. A rendőrség közel 12 fővel vonult a helyszínre. Az áruház biztonsági őrei is megnézték a tiltakozókat, ám nem küldték el őket a helyszínről. A demonstrálók szórólapokat osztogattak az áruházba érkezőnek, amelyen a „Vajon milyen karácsonyuk lesz azoknak az építőknek akik munkáját a Tesco nem fizette ki?" felirat volt olvasható.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. abdul66 2010. december 23. 20:43
    „Tecsóban csak a prolik vásárolnak...”
  • 20. flexsnake*** 2010. december 23. 15:15
    „megélhetési érdekképviselet....”
  • 19. THK 2010. december 23. 08:59
    „Nem értem, a VÉSZ miért járatja le magát hazugsággal: a tudósításokban (ha ebben nem is) egyértelműen ott áll, h a TESCO fizetett!

    Akkor talán a fővállalkozó előtt kellene tüntetni, vagy a Kossuth téren, h hozzanak olyan szabályozást, ami kizárja az ilyesmit...”
  • 18. horvathi 2010. december 23. 02:59
    „Nagyon egyszerű a megoldás!

    Haza kell zavarni a tacskó tulajdonosait oda, ahonnan küldték őket!

    A helyzet rendezéséig pedig a boltokat állami felügyelet alá vonni!”
  • 17. flexsnake*** 2010. december 22. 23:24
    „mekkora bénák :D nem a tesco nem fizet hanem a magyar fővállalkozód te ostoba! Ja de hogy az magyar, akkor ne is tőle kérd te fasz :D”
  • 16. KamuNeni 2010. december 22. 21:39
    „N augy nez ki a tesconak is kifele all a laba MO_rol.”
  • 15. grizly5 2010. december 22. 20:53
    „Jogszabályi problémák vannak,és az az érzésem nincs is rá affinitás,hogy megoldják! Éliás Ádámnak biztos igaza van,mert ö ezt ellenszolgáltatás nélkül csinálja és nagyon becsületes ember,és mindig tárgyalások előzik meg az ilyen lépéseit!”
  • 14. exdeus 2010. december 22. 20:21
    „Zsoltee0716, nem tartozik a cikkhez, de egyetértek veled.
    pinkfloyd60, na igen, lehet, hogy itt is az a szitu, mint ezer más helyen, a fővállalkozó megkapta a pénzét, aztán jól lelépett, az alvállakozók meg futhatnak a járandósságuk után. Na ezt kellene rendesen szabályozni, és ezt a rendszert felszámolni. De ez senkinek nem jut eszébe.
    niagara, azért van abban igazság, ha összeszámolnánk, hogy hány alkalmazottja van ennek az áruházláncnak szegedi vagy országos szinten, akiknek hirtelen az utcára kellene kerülniük, vagy eleve nem is lenne, hol dolgozzanak, akkor igen jelentős lenne az a szám, aki így járna.”
  • 13. Smerdis_of_Arshak 2010. december 22. 20:13
    „queenmargareth 2010.12.22. 17:50

    te hol vásárolsz? adj tippet légyszi! sarki kisbolt? minden 2-300 forinttal drágább? Spar? 30 perc sorbanállás. Lidl? olyan koszos, hogy a belemet hányom ki (makkosházi krt).”
  • 12. niagara 2010. december 22. 18:09
    „Dehát a Teszkó ide hozza a rengeteg pénzt meg munkahelyet..ezt harsogták nekünk sokáig”
  • 11. queenmargareth 2010. december 22. 17:50
    „kellett nekünk ilyeneket beengedni, mint az összes szar áruházlánc! ráadásul kurva drága!”
  • 10. igazságkereső 2010. december 22. 17:41
    „Mi sokan, meg azt szeretnénk megtudni,hogy hol tüntethetnénk a 2007.július 6.-a óta tartó "Délépítő Zrt fa" volt munkahelyünk felszámolásának lassúsága miatt!Ugyan is azóta nem kaptuk meg a végkielégítéseink még hátralevő,de jelentős részét A Horizont Holding felszámolóbiztosától, Dr. Munz Károlytól. A felszámolóbiztos "a"kategóriás követelésként tartja nyilván a végkielégítéseink még hátralevő részét,de úgy tűnik mindnyájunk számára,hogy ez "jó magyar szokás szerint" valahol el fog veszni a ködben,számunkra,kik jogosan követeljük ezt,virtuálissá válik.Mikért felel a felszámolóbiztos,kin lehet "bevasalni 750 ember végkielégítésének még hátralevő részét?!”
  • 9. polgár 2010. december 22. 17:11
    „7. Morpheus_RexXx

    Csak egy jó tanács: érdemes elolvasni is a cikket, ha már kommentálsz hozzá.

    "A szervezők elmondták, a VÉSZ tagok kiállnak egymás mellett, és a körbetartozás miatt már többször is az utcára vonultak."”
  • 8. niagara 2010. december 22. 17:04
    „Én nem csak ezért nem vásárolok Teszkóban..Ki mondta, hogy eddig nem hallatták a hangjukat? Szerintem csak te nem hallottál eddig róluk.”
  • 7. Morpheus_RexXx 2010. december 22. 16:48
    „Én nem értem... eddig hogy-hogy csendben voltak? Mert nem igen hallatták hangjukat...”
  • 6. pinkfloyd60 2010. december 22. 16:47
    „Hello! Szinte minden hazai építkezésen hasonló problémák vannak! Ez Magyarország!”
  • 5. alfa258 2010. december 22. 14:59
    „Az első gondolatom az volt, hogy ja igen, a rendőrség ilyenkor rohadtul ráér!!! Néhány békés pénzét jogosan követelő megfékezésére oda tudták csődíteni őket! A gazemberek meg randalírozhatnak addig is!!!”
  • 4. szatyi 2010. december 22. 14:04
    „Mennyi lehet az a "közel 12 fő"? Lehet, hogy addig nem tud a tudósító elszámolni?”
  • 3. Zsoltee0716 2010. december 22. 13:18
    „Érdekes ilyenkor egyből van kapacitása a rendőrségnek. szánalmas sztuyok egy testület. Nézzenek már szét mi folyik Szeged utcáin. Ott kellene rendet rakni!!”
  • 2. szeti 2010. december 22. 13:16
    „Na, ezért nem vásárolok a teszkóban. Ahogy az a kapitalizmusban működik, minden egyes otthagyott forint egy voks, hogy helyes az, amit ez az undormány cég csinál.”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Valika néni a falu lelke

Pusztamérges - Minden napnak meg kell találni az értelmét – vallja a pusztamérgesi… Tovább olvasom