Hát igen a szocik és liberálisok műveletlen "sztárok" (pl Majka, Győzike, Fekete Pákó stb) pénzbefürdetésével, tudatosan mindent megtettek a forditott értékrend megvalósításáért, az oktatás és pedagógus pálya leértékelésért..
én szívesen tanítottam volna ha lett volna rá lehetőség (és nem csak Szegeden,ingázást is vállaltam volna vagy költözést) 6 éve kiestem a mókuskerékből és még mindig pályakezdő pedagógus lennék.Egyébként jó hallani a saját lányom amikor az iskolában azokat az ismereteit mondja el amit én tanítottam meg neki.Olyankor büszkeség tölt el és ezért érdemes tanári pályára állni.
NP1
Abból amit nem tanítanak meg nekik abból nem lesz tudás. A pedagógus is lehülyézi a szülőt, ha a gyerek pl. nem a neki tetsző módon eszik, vagy mert más véleményen van. Hallottam és már pedagógust gyereket hülyézni. Napközis tanárt láttál már gyerekre figyelni az udvaron? Én nem.
Ez is bizonyítja, hogy az úgymond értelmiségnek semmi keresnivalója az országban. Az egytemnek meg Szegeden.
y-akta
"..csak óriási hivatástudattal-szeretettel tudom elképzelni.." mármint a pedagógusi pályát. Ezzel az a bajom, hogy ennek minden szakmára igaznak kellene lennie az orvostól a politikusig.
Ebben az országban a "hivatástudat" kb. a következőt jelenti: a munkádat nem akarom megfizetni dolgozz minimális pénzért, az én munkámat persze jól meg kell fizetni mert az teljesen más...
Az elmúlt húsz évben hatalmasat esett a pedagógusok társadalmi elismertsége. Nagyon összetett tényező.
- a baj kezdődik a kiválasztásnál. Csak két gondolat: a pálya szinte teljesen elnőiesedett, a jobb képességű tanulók más pályát választanak.
- az iskolákat anyagilag ellehetetlenítik,
- a politika beköltözött az iskolákba, megmérgezve a tanári kar munkáját. Meg kell nézni az igazgatói pályázatok nyerteseit.
- a családokban mindenki jobban ért a tanításhoz, mint az aktuális pedagógus.
- a szegénység sem a tanítás feltételeit segíti.
- a pedagógus pályán dolgozó, de arra nem alkalmas tanerők is aláássák az elismertséget és még folytathatnám.
Ezt vártam, de próbáljuk kultúr módon, ha lehet! Nem találom az előző kommentem, de ilyen gondolataim voltak:
-Először is nemcsak a tanárok nincsenek megbecsülve, a többi szakma sem. Én is ismerek nyugdíj előtt álló diplomást, aki állatot tart, fóliába jár, hogy megéljen. Ami nagyobb baj, hogy nem érték a család, ezen belül a gyerek sem, amiből egyre kevesebb van.
-Soha nem gondolkodtam pedagógusi pályán, mert nem tették vonzóvá és csak óriási hivatástudattal-szeretettel tudom elképzelni a "munkát". A munka szó nem is jó rá, hisz az ne menjen pedagógusnak, aki ennek tartja. Sok-sok ellenséget fogok gyűjteni azzal a véleményemmel, hogy a pedagógusállás mintegy életforma létezik, csak fizetésből, és a szabadidő teljes birtoklásából áll. Nos ebből ma itt nem lehet megélni és ez szomorú, de mindenki más is másodállás és egyéb megélhetési lehetőség után néz.
-Mégis mekkora béremelésre számítanak ma, itt Mo-on? MIBŐL???
-Sajnos ilyen a gyerekpopuláció és a szülőké is és lehet,… Tovább olvasom »
Állam-e az a valami ami rendre felszámolja pilléreit, A gazdaságot,a pénzügyet,a honvédelmet, az oktatást,az egészségügyet....stb Szerintem nem.
Unió-e az a valami ahol nincs egyetértésre törekvés? Szerintem nem.
Akkor merre tartunk?
"Jó lenne, ha a rektor ezt nem csak a népújságnak mondaná, hanem elvtársának, a miniszterelnök elvtársnak is."
Mondja. Ahogy láttam egy-két nyilatkozatát, még cifrábbat is. Nem is tekintik már igazi elvtársnak - ahogy hallom.
Nekem az a véleményem, hogy amikor az integráció megkezdődött az oktatásban, volt aki kinyílvánította a véleményét, azok a pedagógusok már nincsennek is a régi állásukban, aki pedig lapíott, féltette az állását, az most fel van háborodva, hogy nem bír megbírkózni a feladatával. Sajnos tudomásul kell venni, hogy jelenleg egy osztályba 10-12 nehezen kezelhető problémás gyerek van, és ezek összeverődve lehetetlenné teszik a tanítást. Ezt nem lett volna szabad engedni! Ameddig ebben nem lesz változás, nem is lehet csodát várni az oktatástól.
hirdetés
