Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

88 kilométer 2 óra 44 perc alatt

Vasúton Röszke és Nagytőke mindössze 88 kilométerre van egymástól, de ezt a távot csak két átszállással, majdnem 3 óra alatt tudtuk megtenni. Röszkétől Szegedig ingyen utaztunk a szerb sínbuszon, mert a jegyvizsgáló nem kért pénzt. A megyeszékhelytől a célig egy teljes árú jegy 1270 forintba kerül.
Ha csak az időt nézzük, akkor nyugodtan mondhatjuk: óriási a megyénk, ugyanis délről északra tartva majd három óra kell ahhoz, hogy vonattal átszeljük. Persze ebbe bele kell számolni azt, hogy átszálláskor összességében csaknem egy órát várakozunk Szeged Nagyállomáson, míg elindul az a szerelvény, amely továbbvisz. Összehasonlításképpen: Szeged és Budapest között a táv vasúton 191 kilométer, amit a vonat 2 óra 23 perc alatt tesz meg, és nem kell átszállni.

Amikor felhívtuk a tudakozót, a vasutas hölgy egy kicsit csodálkozott is, hogy vonattal akarunk Röszkéről Nagytőkére eljutni. A távolság nem vészes, mindössze 88 kilométer, de kétszer kell átszállni. A magyar–szerb határ menti község állomásáról 12.02-kor indul a vonat. Előbb Szegeden, majd Hódmezővásárhelyi Népkertnél kell átülni egy másik szerelvényre, a célhoz pedig 14.46-kor érkezünk.

Második átszállás. Rohanás az egyik vonatról a másikra Hódmezővásárhelyi Népkert állomáson. Fotó: Tésik Attila
Második átszállás. Rohanás az egyik vonatról a másikra Hódmezővásárhelyi Népkert állomáson.
Fotó: Tésik Attila

A röszkei állomás a béke szigete, a forgalmistán, a vám- és pénzügyőrön, valamint a határrendészen kívül senkivel sem találkoztunk. Jegyet nem tudtunk helyben váltani, mert augusztus 31-én bezárt a pénztár. Azt a felvilágosítást kaptuk, majd a vonaton.

Az állomás macskája

Egy fekete-fehér macska jelent meg a röszkei vasútállomáson, amikor begördült a szerb sínbusz. A forgalmistától megtudtuk, hogy a cica hozzájuk tartozik, minden vonat elé kisétál, és addig a peronon ül, amíg el nem megy a szerelvény.

A kiírt időpontban be is futott a szerelvény: egy több mint 50 esztendős szerb sínbusz. A retro alkalmatosság 11.49-kor indult Szabadkáról, „fedélzetén" kétfős személyzettel és három utassal. Felszálláskor a kalauz csak legyintett, amikor fizetni akartunk – ingyen elvittek Szegedre. Ezzel közel 200 forintot, vagyis a restiben egy pohár sörre valót spóroltunk meg.

A pénz jól is jött, mert 12.17-re értünk a megyeszékhelyre, de innen csak 13.20-kor mehettünk tovább Vásárhelyig, így maradt idő „a jegy elfogyasztására" a büfében. Előtte megvettük a teljes árú jegyet, amely 1270 forintba került.

A magyar vonat sokkal modernebb és gyorsabb volt szerb társánál, de be kell vallani, az ülés kényelmesebb volt az öreg masinában. Népkerthez 13.51-kor értünk, ahol már várt a másik vonat, amely továbbvitt Nagytőkére. Végül 14.46-kor szállhattunk le a nagytőkei állomáson.

Olvasóink írták

  • 14. Szemif 2009. november 09. 07:09
    „12. Egyszer lehet annyi volt, most 1:58 perc. (érdekes, az IC-k esetében az idő múlása meggyorsítja a vonatokat, tehát ma már mindenki állítja, hogy a hibrid előtt Budapest-Szeged közt 1:50 volt a menetidő, pedig valójában 2:10-2:15 között mozgott, miközben a "lomha" hibridnek 2:21-kell. Eközben a mellékvonalakon a menetidőket meg feltornázza az emlékezet, lásd, hogy lesz két órából három, a hozzászóló emlékeiben)

    6. Ja meg vizsgáljuk meg az összes buszjáratot is ilyen alapon, sőt a bérletet is szüntessük meg, mert azzal is csalnak (ez amúgy igaz is, a helyközi buszbérlet hivatalosan havi 20 oda-vissza út árának felel meg, miközben legalább 24-25 alkalommal használják az emberek, csúnya utas.....
    Egyébként épp most szombaton volt szerencsém Mezőhegyesről Szegedre utazni, az ominózus vonalon, nos rosszabbra számítottam, Mezőhegyes-Makó között 40 utas volt, itt volt 5-6 leszálló, meg néhány felszálló, a lényeg, Újszegeden 39 ember szállt le a "kihasználatlan" vonatról. Persze tény, hogy nem minden vonat ilyen erős, de Péntek délutánonként gyakran összejön a 70-80 utas is.......”
  • 13. barkzso 2009. november 08. 23:55
    „A tudatos elsorvasztás, a fejlesztés teljes hiánya - és miután ez lett az eredmény el lehet kótyavetyélni a kihasználatlanságra hivatkozva. Tipikus szoci trükk, így vásárolgattak fillérekért pl. gyárakat a "sikeres üzletember" gyurcsányfélék...”
  • 12. nagypappa 2009. november 08. 20:17
    „Egyszer Mezőkovácsházáról kellett Szegedre utaznom, az sem volt egy kéjutazás. Ha nem tévedek 3 óra.”
  • 11. ifj. Nagy Gábor 2009. november 07. 22:53
    „1. klj_54 2009.11.07. 09:17
    "Az ilyen menetrend miatt nem használják a vasutat."

    Mert ha lenne kapásból csatlakozás, nyilván tömegek szállnának fel Röszkén, akik a megye legtávolabbi településére, Nagytőkére akarnak utazni - miért is? Csak mert az a legtávolabbi? Ezt komolyan gondolod?”
  • 10. KolompárRómeó 2009. november 07. 21:37
    „A macskás sztorin jót röhögtem :) Annyira kell az ilyen, tényleg tetszik :)

    Komolyra fordítva. Vannak olyan mocskos szemét diktatúrák, ahol a vonatok kamerákkal vannak felszerelve és az ombucman el van nyomva ilyen szempontból (pl. Németország), ahol egy 650 km-es vonatúton a vonat 5-6 helyen áll meg, mindenhol kb. 2-3 percet várakozik és percre pontosan indul és érkezik (tegnap előtt oda, tegnap meg vissza volt módomban kipróbálni). A menetidő 5-5.5 óra, igaz az árát is megkérik.
    De a sima vonaton pl. egy hétvégi jeggyel 29 EUR-ért 5 ember utazhat akár több száz kilométert igényes, rendes, tiszta vonatokon.

    Tudom, hogy nálunk demokrácia van és ez a legdrágább formáció, de hátha tudnánk valami a szemét diktatúráktól is tanulni...”
  • 9. török 2009. november 07. 18:46
    „7. igaz. petőfi gyorsabb volt gyalog. :)
    1. egyetértek, szerintem is sokszor csak amiatt törölnek el egy vonalat, mert rosszul van megszervezve a menetrend, és emiatt nyilván kevesen használják. ez szomorú, mert kis gondolkodással újra forgalmassá lehetne tenni. :(”
  • 8. zongorista 2009. november 07. 18:22
    „Én azóta nem utazok vonaton Szeged -Szentes között, amióta tönkretették a jó kis menetrendet!
    Pedig gyerekkel nagyon kényelmes volt!”
  • 7. politikautalo 2009. november 07. 16:47
    „azt mondják ebben az országban noncs távolság.
    hát nincs csak idöd lehyen elég:))))”
  • 6. Kupi 2009. november 07. 13:01
    „Vizsgálják már meg a Szeged-makói vonalat is, ahol a kalauzon kívül csak a kedvezményes áron utazókat (potyautasok) hordják az adózók pénzén! Az állampolgáronként (csecsemőtől a nyugdíjasig) 36 000 Ft/ év adóbefizetésből könnyű vonatozni, helyette kipróbálhatnák, hogy ha mindenki 1 évig teljesárú jeggyel utazhatna csak mennyien váltanának jegyet!”
  • 5. olmosnyomdasz 2009. november 07. 12:31
    „"Elvira" Sárgahegyest fel sem ismeri! Most mi történik? Aki holnap Sárgahegyesre akar utazni Röszkéről, reggel kilenckor legyen a "Tónó" előtt, én elviszem! Jelszó: csak indokolt esetben!”
  • 4. franzvon 2009. november 07. 12:06
    „Ez pl. maratoni futás világcsúcsnak nem is lenne olyan rossz...
    (azér´ lehet, hogy a Wada szaglászna egy picinyt...)”
  • 3. CsImre 2009. november 07. 12:03
    „Na jó, én is ki tudnék választani olyan képtelen útvonalat, amin sokáig tart az út... mi az, hogy nem vetettek jegyet? Így nem csoda, hogy nincs pénz. Anno vasútvonal-elsorvasztásokkor ki volt adva, hogy ne adjanak jegyet...”
  • 2. rhyyy 2009. november 07. 11:07
    „azért most tényleg
    a röszke-nagytőke viszonylat, nem egy szeged-pest kihasználtságú
    a stábon kívül nem hiszem, hogy túl sokan utaznának arra:)”
  • 1. klj_54 2009. november 07. 09:17
    „Az ilyen menetrend miatt nem használják a vasutat.
    Emiatt bezárják.
    Nem gondolkoznak, hanem döntenek félinformáció alapján.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt iskolaorvos hiányzik

6 település 5 iskolaorvosi praxisa lett betöltetlen novembertől Csongrád megyében, mert az érintettek nem újították meg a működési engedélyüket. Tovább olvasom