Délmagyar logó

2018. 08. 22. szerda - Menyhért, Mirjam 21°C | 34°C Még több cikk.

90 milliót osztana el másképp a KDNP

A jubileumi SZIN 50 millió forintra tervezett önkormányzati támogatását egy tucatnyi egyéb feladatra költené a szegedi közgyűlés KDNP-frakciója. Ezenfelül ismételten az egyházi támogatási keret visszaállítását javasolják.
Az idei 57,8 milliárd forintos büdzséjéből összesen 90 milliót csoportosítana át a KDNP- frakció – olvasható Haág Zalán és Hüvös László költségvetés-módosító indítványában. A képviselők azt javasolják, hogy a város ne támogassa 50 millió forinttal a Szegedi Ifjúsági Napokat (SZIN), és az így felszabaduló összegből megemelnék többek között a drogprevenciós, a fogyatékos-ügyi és az ifjúsági támogatási keretet. Az oktatási és a sporttámogatási keretet egyaránt 10-10 millióval emelnék, előbbit 33,9 millióra, utóbbit 70,5-re. A városi gyermeknapra is többet, összesen 5 milliót költenének a szegedi kereszténydemokraták, a polgárőröknek pedig 20 milliót adnának erre az esztendőre, öttel többet, mint amennyi az eredeti tervezetben szerepel.

Haág és Hüvös az „egyéb feladatok" keretében „egyházi támogatási keret" megnevezésű új költségvetési sor elfogadását is kezdeményezi 40 millió forinttal. Az egyházak támogatása nem lenne újdonság Szegeden, másfél évtizeden keresztül létezett ilyen keret, ám négy évvel ezelőtt zárolták, később meg is szüntették. Azóta a KDNP minden évben benyújtja a költségvetési módosítói között, ám eddig mindig leszavazta a közgyűlési többség az indítványt. A keretről érdemes tudni, hogy nem hitéleti programokra tartották fenn, hanem például infrastrukturális fejlesztésekre és felújításokra költhették a felekezetek.

A 40 milliós keret költségvetési sor fedezetét úgy teremtenék elő, hogy például csökkentenék a kiadványokra és turisztikai feladatokra szánt forrásokat, továbbá az információs kiadványokra és reprezentációs kiadásokra fordítható összegeket.

A pénzügyi bizottság szerdai ülésén ezen módosító indítvánnyal együtt fogadták el az idei költségvetési tervezetet, amit egyébként már a múlt héten is tárgyalásra alkalmasnak talált a grémium. A végső szót a közgyűlés mondja ki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Szegedi Törvényszéken a vakolat is tudja, mi a rend

A Szegedi Törvényszéken a vakolat is tudja, mi a rend
,,...a törvény szövedéke / mindíg fölfeslik valahol" - írta József Attila. De legalább azt is… Tovább olvasom