Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

A 2010-es év legjellemzőbb szavai

Szeged - A Tinta Könyvkiadó második éve tűz ki szavazást, az év legjellemzőbb szavait keresik. A november közepén feltett kérdés február végéig érvényes, ahogy a tavalyi évben is. A szavazással kapcsolatban Kiss Gáborral, a könyvkiadó igazgató főszerkesztőjével beszélgettünk.
– Honnan ered az „év legjellemzőbb szava" ötlete?

– A Tinta Könyvkiadó két éve jelentette meg Retró szótárát, amely az ötvenes–hatvanas évek legjellemzőbb szavait tartalmazza, és amelynek összeállításához az interneten gyűjtöttük a korfestő szavakat. Bennünket is meglepett, milyen sokan küldték be javaslatukat. A szavazás eredménye: 1. táncdalfesztivál, 2. építőtábor, 3. békekölcsön, 4. kommunista szombat, 5. kulák, 6. úttörő, 7. Bambi, 8. kisdobos, 9. munkásőrség, 10. úttörővasút. Tudjuk, hogy minden szó mögött egy világ húzódik meg, és a szavak gyakran nem is egyértelműek, sőt igencsak logikátlanok, hiszen végül is milyen alakú a kockasajt? Nem önellentmondás a műanyag-fakanál vagy a csirkemell-sonka?

Kiss Gábor igazgató főszerkesztő már a Retró szótáruk kiadása előtt is az internetről gyűjtött korfestő szavakat
Kiss Gábor igazgató főszerkesztő már a Retró szótáruk kiadása előtt is az internetről gyűjtött korfestő szavakat

– Mi a kezdeményezés célja? Játék csupán vagy szándékuk is volt vele?

– A szavazás sokkal több, mint játék. Gondoljunk csak arra a hetvenes évek eleji Illés-slágerre, miszerint „A szó veszélyes fegyver, és van aki fegyvertelen". Mi a hazai egynyelvű szótárkiadás piacvezetői vagyunk, tréfásan azt mondhatom, hogy szavakkal kelünk, szavakkal fekszünk, minden percben velük foglalkozunk. A szavazásra beküldötteket – mint például a vuvuzela – be fogjuk építeni az új szótárakba. Természetesen az is célunk, hogy szótárhasználóinkkal, vevőinkkel és klubunk tagjaival folyamatosan tartsuk a kapcsolatot. A párbeszédet erősíti Facebook-oldalunk is, ahova rendszeresen teszünk fel érdekességeket az elektronikus portál látogatói számára.

Illés - A szó veszélyes fegyver

– Mihez kezdenek az eredményekkel?

Melyik a három legjellemzőbb…?

A 2010-es év legjellemzőbb szavai között megtalálható az általam is beírt eső (14.), a szerelem (17.), a győzelem (29.), szeretet (35.), lájkol (40.). A vörösiszap különírt írásmóddal a 37. helyen áll. A beküldött javaslatok összessége valóban tükrözi a hazai eseményeket, így szerepel köztük a kétharmad (12.), bizonytalanság (13.) és kilátástalanság (21.), illetve reménytelenség (30.), katasztrófák (22.), kormányváltás (23.). A munkanélküliség a 34., a médiatörvény a 45. helyen szerepelt.

A 2009-et leginkább jellemző szavak mellett a Tinta Könyvkiadó korábban a legfontosabb magyar szavakat és a legjelentősebb márkákat próbálta feltérképezni, mindegyiket internetes szavazás útján.

– A szavazást már menet közben is folyamatos érdeklődéssel nézegettem. Újra és újra beigazolódik, hogy a szó az élet tükre; ha kimondom azokat a szavakat, hogy kaftán, turbán, minaret, dzsámi, máris az oszmán-török korba képzelem magam; elhangzik a békekölcsön, sztahanovista, lódenkabát, svájcisapka, brigádmozgalom, kollektivizálás és az ötvenes évek hangulata tör rám. A szavazás eredménye a magyar valóság 2010. évben készült fényképe, amin nem híres emberek, szép tájak vagy családi események, hanem szavak vannak. Nem véletlen, hogy az előző évben az addig soha nem hallott H1N1 szerepelt dobogós helyen, most meg az eddig szerencsére nem nagyon ismert vörösiszap.

– Amikor felteszik az oldalra a kérdést, számítanak-e valamilyen eredményre?

– Mikor elindítottuk, még nem tudtuk, mi lesz a végeredmény, hiszen menet közben alakult ki a végső sorrend. A mi szavazásunknak az a lényege, hogy nem előre adunk meg szavakat, nem egy adott listából kell választani. Volt, aki az esküvő, más a diploma szót küldte be, az ő életükben ezek voltak a legfontosabb dolgok, mégsem nem kerülhettek be az elsők közé, hiszen a közel ezerötszáz szavazat közül az övék csak egy volt.

– Egyes kifejezések többféle írásmóddal is szerepelnek (pl. vörösiszap – vörös iszap). A szavazatokat automatikusan számlálják vagy idővel összesítik őket?

– Számítógépes rendszerünk bizonyos fokig egységesíti a szavazatokat. A magyar helyesírásban sajnos nagyon bonyolult a külön és egybeírás szabálya, gyakran kicsit következetlen is.



– Mit szólnak a jelenlegi eredményekhez, illetve a végeredményhez?

– Az első tíz szó sorrendje jelenleg a következő: 1. válság, 2. remény, 3. vörösiszap, 4. változás, 5. árvíz, 6. katasztrófa, 7. szegénység, 8. Fidesz, 9. választás, 10. fülkeforradalom. Igazolva látom feltevésemet, hogy nagyon éles a fénykép rajzolata, mert valóban itt a válság rajtunk, átéltük a vörösiszap-katasztrófát, de a beküldött szavakban ott van az örök emberi bizakodás is, hogy semmi rossz nem tart örökké, azaz fellelhető a remény. A politika természetesen szintén megjelenik a Fidesz és az Orbán Viktor alkotta fülkeforradalom szavakban. A szavak fontosak, Juhász Gyula lírain így vall a jelentőségükről: „Világokat jelentenek, Meghaltál, ha már nincsenek, Ölnek és feltámasztanak, Szavak, csodálatos szavak."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A beteg gyerekekért koncerteztek Szőregen

Szőreg - Van Szőregen egy olyan iskola, amelyet szabadidejükben, saját erejüknek köszönhetően… Tovább olvasom