Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

A 2 millió meg nem született gyermek országa

Szeged – Számítások szerint 2 millió gyerek nem született meg Magyarországon, az egyre növekvő életszínvonal miatt. Amit a gyermekek nevelésére szántunk volna, azt mind elfogyasztottuk.
– Egyik nyugdíjrendszer sem működik utódok nélkül. A felosztó-kirovónál – amilyen a hazai is – hamarabb, a tőkefedezetinél kicsivel később jelentkezik a fiatalabb generációk hiánya – reagált a korábban megjelent cikkeinkre Majoros István, a Magyar Családokért a Megmaradásért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke. A férfi, aki 10 éve foglalkozik a népesedési problémákkal, azért kereste fel szerkesztőségünket, hogy a családok fontosságáról és a gyermekek értékéről is beszéljen.

– A társadalom olyan, mint egy ház. Alapja a gyermek, ha nincs utód, hiába „kozmetikázzuk" a falakat, összedőlhet – fogalmazott Majoros István. - A társadalom fogyásának gazdasági hatásai is jelentősek: ha kevesebb ember kevesebbet fogyaszt, ezzel párhuzamosan csökken a termelés is. A népességfogyás nagyfokú és gyors elöregedéssel is párosul. Nem az a baj, hogy tovább élünk, hanem hogy egyre kevesebben vállalnak gyermeket. Ráadásul a hosszabb életnek komoly ára is van: az egészségügy szolgáltatások és a nyugdíjak, ezeket pedig a mindenkori dolgozó középosztály fizeti meg – fejtette ki a kuratórium elnöke.

A dolog mai állása szerint a magyar népesség 40 év alatt 5–6 millióra fogyhat
"A dolog mai állása szerint a magyar népesség 40 év alatt 5–6 millióra fogyhat" - Majoros István.

Felmerült a kérdés, miért lenne jobb, ha többen vállalnánk gyereket? Ők hol kapnának munkát? – Rövid távon további teher a gyermek, de 20–25 év múlva már jobb lenne. Egész Európa egy képtelen helyzetbe sodródott, szinte lehetetlen ebből kitörni. A dolog mai állása szerint a magyar népesség 40 év alatt 5–6 millióra fogyhat – fogalmazott Majoros István.

– A polgári rendszer kialakulása felborította a családok szerepét. A termelőegység alapú családot felváltotta a csak fogyasztói egység alapú család. Míg a paraszti rendszerben a gyermek 4–6 éves korától segítségként jelentkezett, addig a fogyasztói társadalomban 20–25 éves koráig „csak teher". Senki se értse félre, de a mai tendenciák szerint gyereket nevelni luxus, ezért is születik egyre kevesebb utód – vélekedett a kuratóriumi elnök. - A kényelem és az életszínvonal fenntartása miatt sokan úgy gondolják, hogy egy gyermek is elég.

Igent a magyar jövőre!

"Sokan fanyalogva, sokan közönnyel fogadják az új Alkotmánnyal kapcsolatos híreket. Akartuk-e vagy se, szavazott-e a nép arra, hogy új készüljön vagy se: készül. S valószínűleg el is fogadják majd. Nem lényegtelen tehát, hogy mi kerül bele, mert valószínűleg sokáig változatlan marad. De nem csak ezért fontos, hogy véleményt nyilvánítsunk vele kapcsolatban, hanem mert az alkotmányozási folyamat során, honnan-honnan se, előkerült egy olyan gondolat, amely a jövőnkre nézve nagyobb súllyal bír, mint bármi más. Túl nagy szavaknak tűnhetnek ezek. Egyetlen gondolat, amely majd passzussá változva egy közösség számára ekkora jelentőségű? Létezik ilyen?" - olvasható a nepesedes.hu-n.
De mi lenne a megoldás? Kinek kellene több gyermeket vállalnia?


– Erre a kérdésre egyértelmű a válasz: azoknak, akik biológiailag aktívak. Hogy ezt könnyű mondani, nehéz megvalósítani? Nem nehéz, ha egyéni választásainkban, döntéseinkben a jövőt tartjuk szem előtt. A munkahelyi verseny, a mai társadalom önpusztító. A kormányzat által felvetett, majd egyelőre visszavont gyermekek után is járó szavazati jogot is sokat félreértették. Kevesen gondolnak bele, hogy a mai aktív szavazótábor, a nyugdíjasok óriási súlyt képviselnek. Ahhoz, hogy őket hátrányosan, a családokat előnyösen érintő törvényeket hozhassanak a szavazótáborok súlyát át kell alakítani. Egyik kormány sem vállalja, hogy a jövőbe fektessen, inkább aktuálpolitikai szempontjaik eléréséhez használják fel a könnyebben lekenyerezhető rétegeket – fejtette ki határozott álláspontját Majoros István. A férfi azt is elmondta, hogy a reprodukciós mutató 1958-ban váltott elégtelenre, a természetes szaporodásból 1981-ben lett természetes fogyás. Érthetőbben: a ma meg nem születettek holnap fognak a futószalag mellől hiányozni.

A 2 millió meg nem született gyermek országa

– Számítások szerint 2 millió gyerek nem született meg, az egyre növekvő életszínvonal miatt. Amit a gyermekek nevelésére szántunk volna, azt mind elfogyasztottuk. A társadalom öregedése egyre növekvő adóterhet jelent, ezért sem jut munkahelyteremtő beruházásokra. Az elviselhetetlenség határát súrolja a munkát terhelő adó – emiatt a szürke és feketegazdaság erősödik – mondta Majoros. Kiderült, egy 2002-es, Mellár Tamás-tanulmány szerint csak úgy lehetne növelni a termékenységet, hogy a megszületendő gyermekekre nem költ többet az állam.


Teljes termékenységi arányszám (TFR)

A teljes termékenységi arányszám (TFR, Total Fertility Rate) a szülőképes korú (15-49) nőkre számított hipotetikus gyermekszám, amelyet egy nő szülne élete folyamán, ha az adott évi gyakoriság egész élete folyamán állandósulna[1], egyszerűbben: a szülőképes korú női népességre jutó születések átlaga. A népesség középtávú fennmaradásához a rátának el kell érnie a 2,1-es értéket, csak ebben az esetben biztosított a populációban a két szülő, az idő előtt elhalálozottak és a nem szaporodóképes egyének pótlása. 1,3-es érték alatt a népesség gyors ütemmű fogyása valószínűsíthető, belátható időn belül bekövetkezhet teljes eltűnése, asszimilációja. (wikipedia)
A gyermek magán vagy közügy?


– Nem egyik, vagy másik, hanem mind a kettő. Nálunk évtizedek óta az előbbit hangsúlyozzák, abszolutizálják, s ennek megfelelően honorálják is. A minap megjelent a Délmagyarország Online-on egy írás, amelyben egy hölgy azt nyilatkozta, hogy a boldogságot egy nő főállású anyaként és igazgatónőként is átélheti. Az előbbié, a társadalmi honorárium 28 ezer 500 forint, az utóbbié – gondolom – úgy 200 ezer forint körül indul. A jövőt kellene az előtérbe helyezni. Az is felelős döntés, ha nem zsugorodik tovább a társadalom, ha nem vonnak el többet a családoktól. Sajnos benne van a pakliban, hogy bármelyik következő kormány eltörölheti a családi kedvezményeket. Az örökös huzakodás miatt, a bizonytalanság következtében tovább csökken a születések száma – magyarázta Majoros. - A gyermekvállalás jövedelmi helyzettől függetlenül támogatandó. Magyarországon 2010. január 1-jén 1 millió 823 ezer 18 éven aluli ember élt. Sokan azzal riogatnak, hogy a gyermekek után járó szavazati jog következtében a cigányság döntene az ország sorsáról. Ez ostobaság, mert a fenti számból körülbelül 200 ezer a cigánygyerek. Tehát azért ne adjunk a jövőnek esélyt, mert be vagyunk rezelve kétszázezer cigány gyerektől? – kérdezte Majoros. Szavaiból kiderült, hogy nem célja a társadalmi rétegek, gyermekesek, gyermektelenek egymásnak uszítása, pusztán arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy a gyermekvállalás saját, önös érdekünk. Ezért is fontos a családok, gyermekek támogatása, a megfelelő családoknak is kedvező adórendszer.

Tehát azért ne adjunk a jövőnek esélyt, mert be vagyunk rezelve kétszázezer cigány gyerektől?
"Tehát azért ne adjunk a jövőnek esélyt, mert be vagyunk rezelve kétszázezer cigány gyerektől?"

Majoros István tagja a 2009-ben létrehozott népesedési kerekasztalnak, melyet dr. Kopp Mária a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Tanszékének vezetője alapított. – Gátat kellene szabni annak, hogy feléljük a jövőt. Nincs más lehetőség. A társadalom hozzáállása miatt a megmaradás reménytelen. 100 éven belül eltűnhetünk a történelemből – summázott Majoros.

Olvasóink írták

214 hozzászólás
  • 214. bambinaXX 2011. március 25. 13:05
    „fonaszi! ne írj hülyeségeket, 2 gyerek óvodai étkeztetése 16000 Ft, nem 25e.
    Ami szintén sokk, ha azt nézzük, hogy nincs SEMMI vitamintartalma, műszar és édességféle..”
  • 213. Morpheus_RexXx 2011. március 23. 11:29
    „213. saturnus 2011.03.23. 06:00
    "Olyan buta és agyilag zokni a jelenlegi társadalom vezetése ez érvényes az elmult húszonegy évre"
    - és a társadalom ami oda juttatta, és inkább hal ki a tenyérnyi főldjéért...
    A másik pedig. Ez a legnagyobb baj itt. várják a morzsákat. Tenni kell és nem várni... neked pedig valami nagyon olcsó könyv árthatott meg... vagy jobbikos vagy? :)”
  • 212. saturnus 2011. március 23. 06:00
    „Két féle ember létezik az egyik minden áron akar gyereket egyet mindenféleképpen. A másik mindent elkövet,hogy ne legyen gyereke. De ki az a hülye ma már aki nyomorba szüli a gyerekét mert az a következménye. A jelenlegi uralkodó osztály olyan idióta és korlátozott agyilag,hogy még a megélhetéshez sem juttat anyi jövedelmet az embereknek nem hogy még gyereket szűljenek.Azért bíztatják,hogy szűljenek mert önzők ,hogy legyen nekik szolgájuk meg élő rabszolgájuk akiken lehet élősködni és már odáig fajultak a dolgok,hogy megtíltják az abortusz is .De az emberek kimennek az országbol és ott elvégzik az abortuszt. Ha nem lessz válltozás az emberek megélhetésében,amiből gond és baj nélkül felnevelhetnek utódokat tényleg elfogy a társadalom.Olyan buta és agyilag zokni a jelenlegi társadalom vezetése ez érvényes az elmult húszonegy évre,mint a rák saját testét falja fel és ez álltal saját maga is megsemmisűl.”
  • 211. katika75 2011. március 22. 19:46
    „209. papsajt 2011.03.21. 08:54
    "Anyád az ítéletvégrehajtó
    megszült és halálra ítélt"

    Hihi.Ezen nőttem fel.”
  • 210. Morpheus_RexXx 2011. március 21. 15:14
    „204. szöszi 2011.03.20. 20:44
    "Egyébként pedig én örülnék a legjobban ha lenne gyerekem, de sajnos nincs. És párom sincs. Tudod hiányzott pár száz ezer hogy lehessen..."
    - Ne haragudj (tényleg), hogy ezt írom... de ha azt hiszed, hogy azon a pár száz ezren múlt az, hogy lehessen gyereked és párod, és azért nincs párod, mert nem volt annyi pénzed, ebből eredően gyereked, NAGYON TÉVEDSZ.
    Ha lett volna 2 beavatkozásra és kezelésre is, akkor sem biztos, hogy terhes maradsz. A párod pedig nem konkrétan azért hagyott esetleg magadra (ha így volt), mert nem lehet gyermeked. Az csak a kifogás valamelyikőtök részéről... takaró... Sokáig nekem sem lehetett orvosi hiba miatt (gyógyszerutóhatás) és közölték pár év elteltével, hogy nem is lehet ha eddig nem jöttek helyre a dolgok. Nem szaladtunk project-ekre... együtt maradtunk és megbeszéltük, hogy akkor örökbe fogadunk. Telt az idő, és azóta nem 1 saját gyermek lett... ilyen elven akarták már elvenni a fél életemet is pészmékerrel sok évvel ezelőtt... nem történt meg hál istennek... úgy voltam vele, hogy éljek akkor már kevesebb ideig de tartalmasabban (nem kiélni).”
  • 209. Hmmm... 2011. március 21. 10:29
    „Szerintem nem csak a gyermektelen hazasparok eseteben kellene az egeszsegugyi koltsegeket ingyenesse tenni a nepesseg megfelelo szaporodasa erdekeben, hanem az ellenkezo oldalon levo, alaptalanul es gyermekeik rovasara 5-6-7. gyermeket vilagrahozo szulok eseteben is. Ezek a csaladok nem minden esetben a juttatasok erdekeben novelik a csald lelekszamat, hanem valoban tudatlansag miatt is. Nem beszelek azokrol, akik mindent elkovetve biztositjak csaladjuk reszere a megfelelo fizikai es erkolcsi felteteleket. A csaladvedelem nagyon osszetett feladat es mind a ket oldalrol kell merlegelni a dolgot. Nem elegendo az ehezestol megmenteni a gyermekeket, annal tobbet kell biztositani szamukra. Ilyen esetben a megelozes erdekeben is fellephetne a gyermek es csaladvedelem. Pl az onszantukbol mar az 5-6. gyermeket nemkivano szuloknel is ingyenes legyen a vedekezes valamely formajanak biztositasa.”
  • 208. papsajt 2011. március 21. 08:54
    „"Anyád az ítéletvégrehajtó
    megszült és halálra ítélt"

    http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/9806/kontroll-csoport/anyad-zeneszoveg.html”
  • 207. fonaszi 2011. március 21. 08:06
    „Szöszi!
    Még annyit,hogy a meddő nők kezelését szerintem is támogatni kéne!”
  • 206. fonaszi 2011. március 21. 08:04
    „Szöszi!
    Na,pont innen látszik,hogy nincsen gyermeked. Mivel fogalmad sincsen a kiadásokkal kapcsolatban.
    És egyáltalán nem bántásként írom,csak a véleményemet. Az ember,ha egyedül él,de még ha párral is és nincsen gyerek,megteheti,hogy él zsíros kenyéren, vagy nem veszi meg az almát,banánt,zöldséget,amikor méreg drága. Az óvodai és az iskolai étkeztetés teljes áron 2 gyerek részére kb 25 ezer ft. A gyógyszerekről nem is beszélve.
    Említed az emelt családi pótlékot. Akinek ez jár a gyermekére, azt jelenti,hogy beteg a gyermeke.. A rezsivel kapcsolatban is. Említed,hogy egyedül álló vagy,tehát még közel sem annyi a rezsid,mint egy 4 tagú családnak. Ezt csak véleményként írtam, természetesen nehéz lehet Neked is. Sajnos nehéz itt szinte mindenkinek.”
  • 205. novaklaszlo56 2011. március 20. 23:14
    „Igen, Szöszi, én is így látom. Olyan ez, mint az egyszeri főnök, aki megkérdezte a beosztottait, hogy ki az, akinek nincs családja. A jelentkezőket aztán beosztotta éjjelre, nappalra, hajnalra, estére, mondván, nekik nincs miért és nincs hová rohanniuk...
    Így azután ezeknek az embereknek azóta sincs se családjuk, se gyerekük, de még barátnőjük/barátjuk se, ami, ugye, mégis csak szükséges feltétele a későbbi családalapításnak. :) Persze erre is lehet megoldás: az egyszerre szolgálatot teljesítők összeállnak, és családdá lesznek. :D
    Bocs, hogy elvicceltem a dolgot egy kicsit, a lényeg: egyetértek veled.

    Jó éjt!”
  • 204. szöszi 2011. március 20. 20:49
    „Inkább azon kéne kattogni, hogy támogassa az állam a babaprojekteket! Amit elvettek tőlünk legalább arra fordítanák, hogy fizessék a meddők nők hormonkezeléseit, vagy legalább is egy részét! És ez a pasikra is vonatkozik, mert nem csak a nő miatt nem jön össze a gyerek... Nemrég feküdtem a női klinikán és két olyan 30 éves nővel voltam együtt akik évek próbálkoztak, mindhiába. Szó szerint egy lakás ára megy rá a beültetésekre, hormonkezelésekre, orvosokra, utazgatásra, stb. De hát mit tud az erről akinek nem lehet gyereke? Örüljön hogy neki van, és hogy még plusz fejpénzt is kap rá!”
  • 203. szöszi 2011. március 20. 20:44
    „jq és Király 78-nek:
    Tudjátok, ezt az én szakzsargonomban diszkriminációnak hívják. Ha nincs gyereked tudnod kéne hogy hány ezerrel kapsz kevesebbet január óra, és mennyivel kap többet az akinek van. Nem kevéssel... Ha van gyereked, akkor meg örülj neki hogy többet kapsz! Az adókedvezményt pedig ne keverjük a szezont a fazonnal. Az most is jár, bocsika.
    Egyébként pedig akinek van gyereke, nem hinném hogy rosszabbul él mint az akinek nincs. Hacsak nem három négy gyerek van....Ha hozzászámolom, hogy van férjed/feleséged, két fizetésből éltek, aztán kapjátok az emelt családi pótlékot, és még sorolhatnám. Átlagban jobban jöttök ki, mint aki egyedül van vagy a párjával él ugyan, de nincs gyerekük ezért vagy azért. Én konkrétan most már egyedül élek, egyedül fizetem azt a rezsit amit ti ketten esetleg, és minden mást amit ti ketten. Így is alig jövök ki a fizetésemből, és képzeld hogy számít az a néhány ezer, amit elvettek, mert egy közüzemi számlámat fedezte.... Neked meg kettőt kiegészített.... Egyébként pedig én örülnék a legjobban ha lenne gyerekem, de sajnos nincs. És párom sincs. Tudod hiányzott pár száz ezer hogy lehessen... úgy hogy szálljatok magatokba drágáim.”
  • 202. THE 2011. március 20. 20:23
    „2 millio ki nem fizetett túlóra munkabér. Erről mikor lesz cikk?”
  • 201. Morpheus_RexXx 2011. március 20. 10:14
    „30. Mike3 2011.03.18. 08:23
    :D ez nagyon tetszett!
    de sajna igaz :(”
  • 200. vári 2011. március 19. 22:33
    „Szerencse, hogy a politikus urak tudják a tutit: http://www.youtube.com/watch?v=QS91Dqud1wQ”
  • 199. Morpheus_RexXx 2011. március 19. 20:29
    „199. keiner 2011.03.19. 20:11
    :) De még hogy tudnak unatkozni... csak úgy csuda... néha felvidít, néha fára költöznék. De nem bánom egyetlen 1 percét sem. :)
    Azt jobban bánom, hogy túl korán befolyásolják nem kívánt hatások is a környezetből őket. De küzdünk a megakadt fogaskerekű rendszer ellen kitartóan gyermekeink jövőjéért... hiszen abban maradunk fenn mi is. Ha az elveszik, minden elveszik...”
  • 198. keiner 2011. március 19. 20:11
    „198. Morpheus_RexXx, talán azért, mert tudom, hogy agressivitás mögött sokszor egy gyenge ember ál, talán azért probálom megérteni. Egy eleven gyerek sem mindig "rossz" gyerek, sokszor csak unatkozik.”
  • 197. Morpheus_RexXx 2011. március 19. 19:55
    „197. keiner 2011.03.19. 19:26
    Lehet, igazad van. Hmmm, minket is nem egyszer próbáltak kikezdeni. Főként azért, mert ahogyan magammal szemben is vannak elvárásaim, úgy másokkal szemben is. És az alapján ítélem meg az embereket amit tesznek, vagyis ahogyan a munkájukat végzik. Mert amilyen munkát végez valaki, olyan ember... és én soha senkinek nem jópofiztam, ha elismerést kaptam vagy adtam, az mögött mindig valódi produktum volt... ebben lehet merev vagyok, de ez szükséges eme ingoványos "talajon", főleg ha a mocsarasból olykor még hullámok is felcsapnak amik próbálják lerántani az embert mikor milyen vélt indokkal. És sokakkal ellentétben ha valamiben tévedek vagy hibázok és felhívják rá a figyelmemet, akkor nem a kicsinyes bosszút veszem elő, hanem elsőnek is megvizsgálom, miben hibáztam, és ha hibáztam, azt hogyan lehet jobban csinálni. De legtöbbször olyanok akarják elmarasztalni az embert, akik 10ede annyit nem tudnak maguk részéről felmutatni. Nos ilyen esetben szoktam azt mondani, hogy aki nem csinálja, nem is rendelkezik elegendő tapasztalattal ahhoz, hogy beleszóljon. Ki az aki nem annak a tanácsát fogadja meg, aki fel is tudja mutatni azt amiről beszél?”
  • 196. keiner 2011. március 19. 19:26
    „195. Hmmm... , talán egyedül érszi magát, csalodott.”
  • 195. Hmmm... 2011. március 19. 18:52
    „moderálva 2x”
214 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kidőlt egy fa az esőtől Szegeden

A lehullott eső miatt kidőlt egy fa csütörtökön a Kossuth Lajos sugárúton. Személyi sérülés és anyagi kár nem keletkezett. Tovább olvasom