Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

A 43-as elnyelte a gyalogutat

Szeged - Csörög rovatunkban tette szóvá Vass László, hogy eltűnt két kilométer járda a Szőregi út mellől. A városnak nincs rá pénze, képviselői keretből nem futja rá.
– Tűrhetetlen állapotok uralkodnak a Szőregi úton. Tehetetlennek érzem magam, mert az önkormányzat rá sem hederít a problémánkra – hívta szerkesztőségünket az újszegedi főút mellett lakó Vass László. Elmondta, hogy hiába tette szóvá az 1700 méternyi járhatatlan járda ügyét Csörög rovatunkban, nem kapott megfelelő választ a hivataltól. Az ügyintéző ugyanis az általános tudnivalót ismételte, miszerint mindenki tartsa rendben a portája előtti gyalogjárót.

Csakhogy kimentünk, megnéztük, a 43-as út városból kivezető szakasza mellett valóban nincs már mit rendbe tenni. Vass László nyomokban megmutatta: a vámház oldalában látszik a szebb napokat látott aszfaltjárda. Azt viszont vagy 40 éve aszfaltozták, és megette az idő vasfoga. Ami megmaradt belőle, azt szétrázta az országút óriási forgalma. Ami még bírta a gyűrődést, azt a tavalyi útfelújítás tette tönkre. Most ember legyen a talpán, aki gyalog merészkedik a feltöredezett, saras, néhol teljesen eltűnt járda romjaira. Az útmagasítások miatt nemegyszer métereket kell kapaszkodni a házbejárókhoz. A rézsű földje esőben sártengerré változtatja a házak elejét. Vass László nem hagyta magát, feltárásokat végzett, kimutatta, hogy még a ráhordott, 30-40 centis földréteg alatt is megvan a járda. Annyi biztos, hogy javíthatatlan. Újat kellene építeni.

Régészkedni lehet a járdaromokon, közlekedni nem. Fotó: Schmidt Andrea
Régészkedni lehet a járdaromokon, közlekedni nem.
Fotó: Schmidt Andrea

– Járdaépítési listára vettük a Szőregi utat a panaszos bejelentése alapján. Ha a városi költségvetésben pénzkeretet szavaznak meg járdaépítésre, kimegyünk, szemlézünk, hogy fontossági sorrendet állítsunk – hallottuk az önkormányzat városüzemeltetési irodáján Vaskeba Györgytől, a környezetgazdálkodási és közműosztályt vezeti. Ennek esélye minimális, merthogy tavaly sem volt külön pénz járdaépítésre. Volt fenntartási keret, úgy 10 milliós nagyságrendű, hogy a környezetgazdálkodási kft.-t megbízhassák a balesetveszélyes hibák elhárítására. Ez a Szőregi úton tehát megint csak nem segít. Újat a saját keretére rendelhet a területen illetékes képviselő. Megkérdeztük Szabó Lászlót is, de telefonon keresztül is érzékelhető volt, hogy nevetve legyint. Nem a problémára, hanem hogy „már megint vele akarja megoldatni a város a saját feladatát".

– Nevetséges összeg, 5 millió forint képviselői alapot osztok be évente, holott a város költségvetése 60 milliárd. Ez a második legkiterjedtebb, legtöbb utcával rendelkező szegedi körzetben semmire nem elég. Ha mindet a Szőregi útra költeném, az sem futná ki az új járdát – mondta Szabó László. Marad a botorkálás és az 1700 méter balesetveszély.

A betonlap gyorsabb, de nem olcsóbb

Utánajártunk, segítene-e, ha az új járda egyszerű betonlapos megoldással készülne. Ez gyorsabb technológia, mint az aszfaltozás, és rugalmasabb, nem törik fel a talajmozgások. Csak nem olcsóbb. Ráadásul a Szőregi úton rengeteg földdel kellene szintbe állítani, hogy használható legyen.

Olvasóink írták

  • 4. Kraftwerk 2009. február 12. 10:07
    „Szerintem,ezen az ügyön már csak Scully és Mulder ügynök tud megoldást találni.......
    Mert több nem várható kis országunk fantasztikus korrupt vezetőitől!!!!”
  • 3. joy 2009. február 12. 09:18
    „Megint a töketlenség, gondolkodás képtelenség.
    Az útépítésekhez miért nem tartozik hozzá közvetlenül a padkázás, járdaépítés?”
  • 2. Kraftwerk 2009. február 11. 17:00
    „De akinek az ötlete az volt,hogy földdel kell az út szélét feltölteni,annak legszivesebben a fejét dugnám bele,úgy mint ahogyan a strucc szokta!!!!!!
    Sárfelhordás-Balesetveszély okozó tényező!!!
    Ez a tervezőnek-kivitelezőnek nem jutott az eszébe??
    Még egy kérdés:
    Mikor vonulnak fel megint az útjavítók(taknyolók)újra a Szőregi útra????
    Meg lehet nézni,szinte most adták át,(és már)több heylen nyomvályús!!!!
    Felelős kivitelező?????Garancia?????
    Gondolon,nem lesz ennek sem gazdája.......”
  • 1. Kraftwerk 2009. február 11. 16:54
    „Az erre szánt aszfaltot,talán valamelyik képviselőnél vagy annak a sleppjénél kellene keresni a birtokán.....
    Szerintem ott megtaláható,persze ha valaki keresné.....de nem keresi senki.....
    Az útra költendő pénzügyi keret pedig valakinek a zsebében landolt,vagy elment prémiumokra.....
    A közmondás igaz:Szarnak,bajnak nincs(és nem is)lesz gazdája!!!
    Addig is,járdaépítés helyett jut a környéken élőknek"dübörgő gazdaság"kamionok formájában!!!
    Sajnos......”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gázban Tasnádiné Icuka diktálja az iramot

Szeged - Aki spórol a rezsivel, illetve csak a valós gáz- vagy villanyfogyasztását akarja kifizetni… Tovább olvasom