Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 16°C Még több cikk.

A Balaton körbeölelését szervezi egy szegedi egyesület

Szeged - A kezdeményezés a Balaton-imádó emberek egyszeri és megismételhetetlen összefogása lehet pünkösdkor.
Karnyújtásnyi Balaton címmel szervez népszerűsítő akciót a szegedi Balatonikum Egyesület, a cél, hogy pünkösd vasárnapján 250 ezer ember ölelje körül a tavat.

Varga Iván, a szervező egyesület elnöke elmondta: a kezdeményezés a Balaton-imádó emberek egyszeri és megismételhetetlen összefogása lehet. A programmal világrekordot szeretnének felállítani. A tó ugyanis az egész nemzeté, és ezt országszerte éreztetni kell. Így résztvevőként számítanak a Balatonnál lakók mellett mindenkire Békéscsabától Győrig, Nagykanizsától Miskolcig.

Utazás kiállítás Szegeden. Fotó: Frank Yvette (galéria)

A sikerhez hozzájárulnak a helyi szolgáltatók, múzeumok, bemutatóhelyek is, akik komoly engedményeket adnak a résztvevőknek. "A gigantikus flash mob célja, hogy megszólítsuk a nemzet egészét" – mondta a szervező. Jelentkezni az abalaton.hu weboldalon lehet, hamarosan - tette hozzá a hivatalosan a szegedi Utazás kiállításon, hétvégén bemutatott programról Varga Iván.

2010-ben volt egy hasonló kísérlet a balatonboglári általános iskolások szervezésében, de akkor az nem sikerült.

Olvasóink írták

  • 11. vélemény 2013. március 24. 13:40
    „9. toth.andras.akos
    Szerintem a Vértó helyett lehetne egész Szegedet is körbeölelni - mondjuk a körtöltés mentén. :-)

    - Ha Újszegedet és Szeged egy nagy részét is kihagynánk ez a "kis" kör is kb. 12 km lenne.
    Ahhoz is minimum 12 ezer résztvevő kellene. :idea:
    http://www.futoterkep.hu/futas/SZEGED_TOLTES_KOR_10_9_2011_SZEGED_icx8pt/”
  • 10. vélemény 2013. március 24. 09:20
    „9. toth.andras.akos 2013.03.23. 23:36
    Szerintem a Vértó helyett lehetne egész Szegedet is körbeölelni - mondjuk a körtöltés mentén. :-)
    - A Vértóhoz elég lenne pár ezer ember. Így reálisabban megszervezhető lenne.
    A Tiszára kompokat fektetnél a körbeölelés idejére?”
  • 9. toth.andras.akos 2013. március 23. 23:36
    „Szerintem a Vértó helyett lehetne egész Szegedet is körbeölelni - mondjuk a körtöltés mentén. :-)”
  • 8. szegedi07 2013. március 23. 21:59
    „Ha már ott lesznek, javaslok egy közös tóbapisilést is. Biztos, hogy Guinnes rekord lenne.”
  • 7. pityesz76 2013. március 23. 17:34
    „exmakai kb ennyien laknak körbe körbe.akkor mi a kérdés?:)”
  • 6. queenmargareth1 2013. március 23. 15:17
    „véleménynek igaza van, csak kicsi lenne a Vértó, de jó ötlet.”
  • 5. exmakai 2013. március 23. 14:39
    „A Balaton kerülete legalább 200 km, vagyis 200 000 méter. Ha úgy vesszük, hogy méterenként kell állnia 1 embernek, akkor legalább 200 000 emberre van szükség, de inkább többre. Kérdés, hogy egyszerre van-e ennyi ember, főidényen kívül a Balatonnál.”
  • 4. vélemény 2013. március 23. 13:25
    „Ha valakit jobban érdekelne egy hasonló, kisebb volumenű szegedi akció, az ide is írhatna:
    http://www.delmagyar.hu/forum/mirol_irjon_a_dm/19/2002529/?action=kifejt”
  • 3. vélemény 2013. március 23. 13:00
    „Ha egy szegedi "egyesület" megszervezné, hogy öleljük körbe a Vértót én is részt vennék. :))
    Ez sokkal nagyobb valószínűséggel és kisebb szervezéssel végrehajtható lenne.
    Szegednek is jó reklám lehetne.”
  • 2. Vörcsi 2013. március 23. 11:40
    „1.bambulla 2013.03.23. 10:24
    Mi is így gondoljuk!”
  • 1. bambulla 2013. március 23. 10:24
    „jó kezdeményezés
    sok sikert hozzá
    lehet, hogy mi is lemegyünk”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hiába szólítgatták a vállalkozókat

Nem érdekli a Csongrád megyei vállalkozókat, mire szerezhetnek pénzt a jövőben az Uniótól – hangzott el a megyei közgyűlésen. Tovább olvasom