Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

A balettegyüttes új tagja: Csetényi Vencel

Szeged - Atlétaként indult Hódmezővásárhelyről, a Testnevelési Egyetemre járt, majd öt évig a Budapest Táncszínház tagja volt a Szegedi Kortárs Balett új táncosa, a 31 éves Csetényi Vencel. Az együttes ma esti nagyszínházi premierjén mindkét Juronics-koreográfiában láthatja a közönség.
Hódmezővásárhelyi középiskolásként a kilencvenes évek elején gyakran járt át Szegedre Csetényi Vencel. Két dolog érdekelte különösen: az Adidas bolt és a balettegyüttes.

– Akkoriban még atletizáltam, szinte véletlenül keveredtem a kisszínházba, ahol óriási hatással volt rám a Szegedi Kortárs Balett Szilánkok című produkciója. Tizenhat éves lehettem, és én is valami hasonlót szerettem volna csinálni, de nem volt lehetőség rá, hogy előképzettség nélkül táncoljak. A sportban sikeresebb voltam, előbb öt-, nyolc-, majd tízpróbáztam. Ha jól tudom, Hódmezővásárhelyen serdülő kategóriában még mindig én tartom a gerelyhajító csúcsot. Felvettek a Testnevelési Egyetemre, amelynek csapatával első évben megnyertem az országos tízpróba bajnokságot. Az egyetemen összebarátkoztam a tornász Lakatos Jánossal, vele akrobatikus táncokkal próbálkoztam. A bohóckodásunk odáig fejlődött, hogy az országos táncfesztiválon is nyertünk. Dinamikusak voltunk és jókedvűek, mindenféle előképzettség nélkül vágtunk bele – beszél az indulásról Csetényi Vencel, akinek az első táncos sikereit látva az Oktogon Tánccentrum vezetője felajánlotta, ha már ilyen tehetséges, képezze magát nála.

Csetényi Vencel a korlátnál, a Szegedi Kortárs Balett próbatermében. Fotó: Frank Yvette
Csetényi Vencel a korlátnál, a Szegedi Kortárs Balett próbatermében. Fotó: Frank Yvette

– Sztep-, szving- és jazztáncórákra jártam, az elmúlt években sokat tanultam. Közben Miklós Tibor musicalprodukcióiban dolgoztam a budapesti Pinceszínházban és Piccolo Színházban. Egyszer felhívtak a Budapest Táncszínháztól, hogy lenne-e kedvem beugrani az egyik gyerekdarabjukba. A bemutatkozás jól sikerült, az egyik produkció hozta a másikat. Kállóy Molnár Péter Hamlet-előadásában például Járai Mátéval mi voltunk Rosencrantz és Guildenstern, a két lökött néma figura. Öt évig táncoltam a Budapest Táncszínház társulatával, közben a Nemzeti Táncszínház lombikprojektjében is részt vettem: breaktánc-produkciókban szerepeltem. Szerettem volna már váltani, frissíteni, így jött a képbe a régi szerelem, a Szegedi Kortárs Balett. Boldog vagyok, hogy Juronics Tamás együttesének tagja lehetek, és az sem mellékes szempont, hogy Szegedről gyakran hazaugorhatok Vásárhelyre anyu főztjét enni.

Csetényi Vencelt a balett ma esti bemutatóján Juronics Tamás mindkét új koreográfiájában láthatja a publikum. A mennyei városban együtt táncol a többiekkel, A katona történetében pedig az egyik jelenetben egy ördögszerű öregembert alakít. – Szeretem az ilyen különös figurákat, és nagyon érdekes a próbákon a színészekkel, Székhelyi Józseffel, Megyeri Zoltánnal és Horváth Illéssel dolgozni. Számomra mindig a próbafolyamat a legizgalmasabb egy produkcióban.

Szakképzett masszőr

Amikor Vencelt kerestük az egyik próba után, épp Pataki András balettigazgatót gyúrta. – A Testnevelési Egyetemen sportmasszőr képesítést is szereztem. Ez nem az a gyorstalpaló tanfolyam, amit sokan elvégeznek, hanem mi egy-egy évig komolyan tanultunk anatómiát és élettant, majd a harmadik évben jött a sportmasszázs. Budapesten a tánc mellett egy ideig szállodákban és fitneszklubokban is dolgoztam masszőrként. Szeretem csinálni, időnként a kollégáimat is meggyúrom – meséli Vencel.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mágikus balett a Dóm téren - 2009-ben

Szeged - A Queen zenéjére, Versace ruháiban táncol a Béjart Ballet Lausanne a 2009-es Szegedi… Tovább olvasom