Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 05. 18. szombat - Erik, Alexandra

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szeged hírei > A bérletesek utoljára szállhatnak fel a távolsági buszokra

A bérletesek utoljára szállhatnak fel a távolsági buszokra

Csongrád megye - A kormány egy új rendelete szerint 2013 márciusától a távolsági autóbuszokra rendkívüli helyzetekben a bérletesek csak legutoljára szállhatnának fel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a megállóban maradnak.

Fekete Klára - 2012.08.03. 13:52
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
Jövő márciustól egy, a személyszállításról szóló törvénnyel összefüggő rendelet értelmében meghatározott sorrendben veszik fel az utasokat a távolsági autóbuszok megállóiban, rendkívüli helyzetekben: előnyt élveznek azok, akik előre megváltották a jegyüket és a helyjegyüket. Utánuk jöhetnek a nagyobb távolságra utazók, majd a fogyatékkal élők vagy a kisgyermekkel utazók következhetnek. Legvégül, ha akad még hely, felszállhatnak a bérletesek is. Azonos „besorolásúak" között torlódás esetén az érkezési sorrend számít.

A regionális (most még helyköziként emlegetett), illetve elővárosi személyszállításnál más lesz a protokoll: az elsőbbség az előre váltott menetjegyeseké, majd a bérletesek és a többiek szállhatnak fel az autóbuszra, legvégül a fogyatékkal élők, a csökkent mozgásképességűek és a kisgyermekkel utazók. A fogyatékkal élőkkel és kisgyermekes utazókkal a sofőr csak akkor tehet mégis kivételt, ha a járművön van az ilyen utasok fel- és leszállását könnyítő eszköz.

A helyi személyszállításnál eddig sem voltak és a jövőben sem lesznek ilyen szabályok: csakis az érkezési sorrend számít majd. Az történik majd a megállókban, ami eddig is: ha az utasok udvariasak, akkor előreengedik például a mozgáskorlátozottakat vagy a kismamákat.

Megállóban - rendszerváltás a felszállásban.
Indul a csongrádi busz a szegedi Mars térről. Utolsókból elsők lehetnek.
Fotó: Karnok Csaba

A hír megjelenését követően több újság is azzal foglalkozott, hogy a bérletesek lemaradhatnak a járatokról. Majd megérkezett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium válasza: nem maradhat utas az autóbusz-megállóban, még akkor sem, ha az egyébként igen ritkán előforduló rendkívüli helyzetet kezelő felszállási sorrendet kell követni. A bérleteseket pedig azért sorolták hátrébb, függetlenül attól, hány kilométerre utaznak, mivel ők általában a megállót érintő regionális vagy elővárosi buszjáratokat is igénybe vehetik, ha véletlenül lemaradnának a kiszemelt távolsági járatról. Az NFM hangsúlyozza: a Volán-társaságok nagyobb utaslétszám esetén többletjáratot állítanak be, erre kötelezettséget vállaltak, vagyis nem kell aggódni.

– Ennek az a lényege – közölte Szeri István, a Tisza Volán Zrt. vezérigazgatója –, hogy 100 kilométeres távolság feletti útnál ne vigye el a bérletes attól az ülőhelyet, aki előre megváltotta a helyjegyét. Ráadásul nem jellemző, hogy a távolsági járatokra bérletet vesznek az emberek, a Tisza Volánnál évi 1–2 darabot adnak csak el. Az utasok beszállítási sorrendje sem új dolog, a Volán-társaságok korábban is közös személyszállítási szabályzatot fogadtak el arról, kiket kell előrevenni vagy hátrasorolni. A rendszer annyiban volt más, hogy a szabályok egységesek voltak az országos, a regionális és az elővárosi buszozásra: köztük csak az új személyszállítási törvény megszületése óta tesznek különbséget.

SZKT: a városban nincs sorrend
A városi gyakorlatban a sorrend kérdése nem jelentkezik olyan élesen, mint a távolsági közlekedésben – mondta Török Mónika, az SZKT marketing- és PR-főmunkatársa. A jelenlegi gyakorlat az, hogy beáll a jármű a megállóba, az utasok felszállnak, tekintet nélkül arra, hogy jeggyel, bérlettel utazóról, vagy mozgásában korlátozott utasról van-e szó. A menetrend kialakításában többek között az utaslétszámot is figyelembe vették. Amennyiben mégis lemarad valaki, azt a járművezetők jelzik, hogy lehetőség szerint tartalék járművet tudjanak beállítani. Városi közlekedésben az új technika kivitelezhetetlen lenne, hiszen ha csúcsidőszakban csak az első ajtót nyitná ki a járművezető a felszállás szabályozása miatt, nem férnének fel az utasok, többek között a leszállók miatt. Másrészt annyira megnőne a megállóban az utascsere ideje, hogy tarthatatlanná válna a menetrend.
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
123456 következő >> végére >>> 52 hozzászólás
Moderálásra küldöm 52. lemkaag 2012.08.07. 12:43

Tisztelt Hozzászólók!

Nagyon sokaknak elkerülte valami a figyelmét: rendkívüli esetekben alkalmazandó felszállási rendről beszélgetünk.
Viszonylag távolság - 50 km-nyi - az, amit utazom helyközi tömegközlekedéssel. Nincs semmi problémám azzal, ha egy olyan ember ül le, aki 10 km után leszáll, mert akkor már le tudok ülni...
Nem hiszem, hogy a magyar emberek általánosságban annyira neveletlenek lennének, hogy időseket, fogyatékosokat, kismamákat, gyerekkel utazókat ne engednének előre. Ha Ők meg tudnák oldani másként a közlekedésüket, biztosan ezt tennék, de sajnos nem mindenkinek van autója - nem véletlenül tömegközlekedünk.
Továbbá elég baj, azért kell Nekik "hátramaradni", hogy a sofőr segítsen - annak ellenére, hogy elég nagy az utazóközönség...

Moderálásra küldöm 51. szegedivagyok 2012.08.06. 10:20

Teljesen felesleges ez a vita.Eddig is hasonlóan jártak el, nem volt semmi probléma.Pl. aki elővételben vette meg a jegyét, az előbb is szállhatott fel.Úgy látom nem is ezzel van a többségnek problémája, hanem egyszerűen irigyek. "Nehogy már a másik hamarabb szálljon fel" hozzáállás tapasztalható.siralmas, ahogy itthon viselkednek az emberek.

Moderálásra küldöm 50. macs 2012.08.05. 13:53

51. 9349779,
sajnos nem csupán a mostani politika szerint. Mindig vannak és nem is kevesen, akik az eutanáziát ellenzik, mert az kegyes.

Moderálásra küldöm 49. pityesz76 2012.08.05. 12:01

akkor mégegyszer:)
ezt a távolsági buszokon vezetik be..de nem értem miért kelll szabályozni47. hungarianjobless -el értek egyet én már igy lettem nevelve, hogy ha szegedről kistekre megyek nem durakszom fel a pesti buszra.. ennyi a többi csak a körítés..
(ja és a kisgyermekes, fogyatékkal élők, aza a mozgásukban korlátozottak azért mennek utoljára(és ezt az l is fogja) mert abuszvezetőnek segyteni kell(ene) hogy fel tudjon jutni...

Moderálásra küldöm 48. ancsahair 2012.08.05. 10:46

Ez már sok/kkkkk!!!!/

Moderálásra küldöm 47. cibuka 2012.08.04. 20:27

Jó hogy nem sorsolják ki a felszállási sorrendet!Vagy esetleg szavazás?De azt csak regisztráció után.

Moderálásra küldöm 46. hungarianjobless 2012.08.04. 18:09

Én helyközi járattal utazom általában, de a távolsági járat is megáll a településünkön. Szóval önkéntesen megvártam mindig a messzebbre utazók felszállását, mert józan paraszti ésszel gondolkodtam. Minek ezt törvénybe foglalni? Unatkozott valaki?

Moderálásra küldöm 45. macs 2012.08.04. 18:07

44. Apátfalvi**,
én csak azt tudom elmondani neked, amit az ismerőseimtől tudok.
- cukorbeteg és általában 7 óra körüli időpontra megy vérvételre,
- az unokáját viszi iskolába, óvodába, hozzájuk megy,
- a piacra megy vásárolni, azért nem később, mert 2 óra tájban jönnek az unokák ebédelni, (ő főz a családnak),
- a nagy hőségre való tekintettel, szeretné elkerülni a forró déli órákat.
És van olyan ismerősöm is, aki kizárólag reggel 9 után indul el otthonról, mert utálja a tömeget. :-)
A nyugdíjasok csak 65 év felett utaznak ingyen, aki fiatalabb, az bérlettel, jeggyel jár.

Moderálásra küldöm 44. Apátfalvi** 2012.08.04. 15:35

Azoknak, akik letámadtak itt engem:

Nem a nyugdíjasok SZEMÉLYE ellen emeltem fel a szavam, én tisztelem az idős embereket, főképp azért, mert sok nagyon rendes ember van köztük, olyanok, akik valahogy sokkal empatikusabban állnak az emberekhez, mint a ma élők egy jó része.

Nem azzal van nekem/nekünk problémánk, hogy egyes nyugdíjasok reggel orvoshoz mennek vagy esetleg családi látogatóba indulnak, de akik annyira nekem estek, magyarázzák már el nekem, legyenek oly´ szívesek, hogy miért van az, hogy szabályosan hemzsegnek az idősek a reggeli buszokon - ha nem is minden nap, de nagyon sokszor. Hova mennek? Miért mennek? Magyarázatokat szívesen elfogadok. Ha nekem egy idős ember miatt kell állnom egy fél órát, nem érdekel, kibírom, üljön csak le ő. De mondjuk amikor már annyian vannak, hogy egyik-másik, járásában is bizonytalan, valóban agg korú ember is kénytelen ácsorogni, mert tele a busz nyugdíjasokkal, akkor már talán ők is elismerhetik, hogy gondok vannak.

Nem az ingyenes… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 43. Együgyű 2012.08.04. 14:19

,,A bérletesek utoljára szállhatnak fel a távolsági buszokra
A következőket javasolnám a forradalmi gazdasági felszabadító harcot gigászi frontokon folytató kormányunknak. A kormányunk törölje el az új rendeletét, amely 2013 márciusától lenne érvényben a távolsági autóbuszoknál. Új érvényes rendelet a következő legyen 2013. januártól. Azért, hogy a távolsági buszközlekedés leépíthető legyen a racionalizálás érdekében. A fent megnevezett buszokra a társadalmi igazságosság jegyében és a nem létező demokratikus általános jólét miatt csak teljes értékű előre megváltott jegyekkel és helyjegyekkel lehessen felszállni rendkívüli esetekben lökdösődéssel, nemre, korra, vallásra, felekezetre tekintet nélkül. Azonban egy kivételt adni kell. Még pedig az országházban gombnyomogatásból jól meg élő politikusainknak abban az esetbe, ha a távolsági buszokat jelenlétükkel megtisztelik (személyükkel). Az új nemesi előjogaik alapján ingyenessé kell tenni nekik ezt az utazási formát is. Ez azonban… Tovább olvasom »


52 hozzászólás123456 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...