Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

A biztonsági szolgálat segített elfogni a tettest

Szeged - A Mars téri piac biztonsági szolgálata jelezte a rendőrség ügyeletére szerda este, hogy három nő a buszpályaudvar várótermében egy nő figyelmét elterelte, majd elvitték a pulóverét és ezer forint készpénzét. Kék hírek.

A biztonsági szolgálat munkatársai a járőrök megérkezésekor megmutatták a kamerák felvételeit, ami alapján a rendőrök felismerték a bűncselekmény egyik elkövetőjét, egy 32 éves nőt, akit a lakásáról előállítottak. Ellene lopás miatt indult büntetőeljárás, társait keresik a nyomozók.

Hajnalban az egyik szórakozóhelyről állítottak elő a rendőrök két férfit, mivel miután taxival elvitették magukat, a nyugta mellett a taxis brifkóját is magukkal vitték. Ellenük lopás miatt indult eljárás.

Az algyői körzeti megbízott lakossági bejelentés alapján ért tetten két férfit, akik a településen kést árulva házaltak. A lakossági segítségnek köszönhetően a rendőrjárőr éppen akkor tudta igazoltatni az 53 éves és a 27 éves férfit, amikor kiléptek egy lakásból. Mivel engedélyük nem volt a kereskedelmi tevékenységre, ezért a Szegedi Rendőrkapitányság feljelentést tett ellenük.

Járókelők kértek segítséget kora délután a Deák Ferenc utcán haladó rendőrjárőröktől, mivel az utcán feküdt egy férfi a kerékpárja mellett. Az intézkedéskor kiderült, hogy a 43 éves helyi lakos annyira részeg, hogy nem tud megállni a két lábán, ezért a rendőrök a mentők segítségét kérték, akik kórházba vitték az illetőt.

A belvárosban szolgálatot teljesítő gyalogos rendőrök egy 51 éves férfit igazoltattak, aki a Kárász utcán zaklató módon koldult arra hivatkozással, hogy rokkantnyugdíjas és nem tud dolgozni. Szabálysértési eljárást kezdeményeztek ellene.

A rendőrség korábban sajtófelhívást tett közzé, mely szerint október 22-én a hajnali órákban ablakbetörés és rácslevágás módszerével behatolt egy férfi behatolt az egyik szegedi boltba, ahonnan cigit, készpénzt és vegyi árut vitt magával 500 ezer forint értékben. A bűncselekményt az üzlet biztonsági kamerája rögzítette. A felvételek alapján lakossági bejelentés érkezett a Szegedi Rendőrkapitányságra, aminek köszönhetően a rendőrök tegnap a lakásán elfogták a bűncselekmény 37 éves gyanúsítottját. A férfi már több alkalommal volt büntetve vagyon elleni bűncselekmények miatt, ezért kihallgatását követően a Szegedi Rendőrkapitányság őrizetbe vette. Ügyészi indítványra a bíróság ma dönt előzetes letartóztatásáról.

Olvasóink írták

  • 4. flexsnake 2009. november 15. 01:14
    „Érdeklődnék hogy a mars téri piac biztonsági szolgálatának mi köze a volán pályaudvarához ? :D
    Itt valaki valamit durván elírt. A biztonsági szolgálat enyhe túlzás :D
    Bár ha a parfümüzlet mászkáló fegyvertelen őre lehet ,,biztonsági szolgálat"....:D”
  • 3. csakhogy 2009. november 12. 18:30
    „gondoltam
    Nem tettszik a DM -nak a kritika”
  • 2. csakhogy 2009. november 12. 15:46
    „moderálva off”
  • 1. dodó 2009. november 12. 11:18
    „A heti cigányszínesek.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rákbeteg tudós az operaszínpadon

Humorral dolgozza fel egy rákbeteg irodalmár saját halandóságát Marco Tutino Vita (Élet) című operájában. Tovább olvasom