Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C

A bűn maradt, a bűnöst keresik

Már nincs gyanúsítottja a tavaly tavasszal elkövetett gyálaréti gyilkosságnak, a főügyészség ugyanis megszüntette az eljárást Trieb Lajos ellen, aki végig hangsúlyozta ártatlanságát.
– Végre kiderült az igazság! A Csongrád Megyei Főügyészség a múlt hét végén megszüntette ellenem a nyomozást. A határozatból kiderül, hogy a hosszas és alapos nyomozás során nem találtak bizonyítékot ellenem. Azt is megállapították, hogy még a helyszínen rögzített DNS-minták sem tőlem származnak – mondta meglehetősen zaklatott hangon Trieb Lajos.

A 38 éves férfit, mint azt már többször megírtuk, tavaly július 28-án vették őrizetbe, másnap pedig letartóztatták. Azzal gyanúsították, hogy ő ölte meg és rabolta ki Gyálaréten, az Apály utcában Palya Gábornét. A 74 éves asszonnyal brutálisan végeztek. Trieb Lajos nyolcvanhat napot töltött rács mögött, október 21-én szabadlábra helyezték, ám idén április 10-éig nem hagyhatta el Szegedet. Sokszor kihallgatták, az eljárás alatt végig hangsúlyozta ártatlanságát. Hazugságvizsgálatnak is alávetette magát.

„Nem fellebbezek!"

Palya Gáborné lánya, Miklósi Lászlóné azt mondta, megkapta és tudomásul veszi a főügyészség határozatát. „Nem fellebbezek!" – jelentette ki az asszony. A nő elmondta, végtelenül elkeseríti, hogy a magas talajvíz miatt máig nem tudta eltemetni édesanyját.

– Ellenségemnek sem kívánom az elmúlt hónapokat. Rettenetesen megviselt az ellenem alaptalanul folytatott eljárás. Lefogytam tíz kilót, gyakran nem tudok elaludni, az egészségi állapotom megromlott, marokszámra szedem a gyógyszert, az életem már soha nem lesz olyan, mint volt – mondta a férfi, aki megjegyezte: élettársának, a lapunknak többször nyilatkozó és az ő ártatlanságát az első pillanattól hangsúlyozó Kónya Nellinek, nyolcéves, a történtek ellenére kitűnő tanuló kisfiának, valamint családtagjainak, ügyvédeinek, Tímár Tamásnak és Horváth Z. Péternek köszönheti, hogy talpon tudott maradni.

– Az ismerősök, a gyálarétiek tudták, hogy nem én követtem el a gyilkosságot, de nem mindenki. Például amikor a kisfiam kórházba került és meglátogattam, az orvos az újságokban megjelent fotóm alapján „felismert" és elmenekült előlem. Ezt vegye szó szerint, elfutott. Nem tudtam tőle megkérdezni, mi a baja a gyermekemnek. Na többek között emiatt nem akarom, hogy újabb fotó jelenjen meg rólam – tette hozzá.
A főügyészség határozata nyolc nap múlva emelkedik jogerőre. Tímár Tamás azt mondta, majd csak később döntik el, hogy fellépnek-e kártalanítási igénnyel a magyar állammal szemben.


Ki ölt Makón?

Makón, a Szegedi utcában két éve az ismert helyi vállalkozó, Tóth-Kása László hetvennyolc éves édesanyját és ötvenegy éves húgát ölte meg máig ismeretlen tettes. A rendőrség az áldozatok egyik rokonát, Tóth-Kása Norbertet gyanúsította a kettős gyilkossággal. A férfi másfél évet töltött előzetes letartóztatásban. Nemrégiben a megyei főügyészség megszüntette ellene a büntetőeljárást. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Fidesz titkolja megyei listáját

A Fidesz is eldöntötte, kiket indít a megyei önkormányzati választásokon, a listát azonban később… Tovább olvasom