Délmagyar logó

2017. 01. 25. szerda - Pál -4°C | 1°C Még több cikk.

A Csárdáskirálynő főszereplői élvezik a Dóm téri lubickolást

Három ember összehangolt munkája szükséges ahhoz, hogy a Csárdáskirálynő „látványcsomagja" a nézőtéren landoljon. A produkció főszereplői élvezik a lubickolást a Dóm téri medencében.
Szerelmes pár a medencében: Nyári Zoltán (Edvin) és Rálik Szilvia (Szilvia). Fotó: Karnok Csaba
A Csárdáskirálynő főpróbáján nem értette a közönség, hogy mi a szerepe annak az AN–2-es repülőgépnek, amely az előadás kezdetén feltűnik. Valójában nem úgy sikerült a mutatvány, ahogy szerették volna.

– Konfettiből és farsangi szerpentinekből álló „látványcsomagot" kell kidobnunk a nézők feje fölött. Azt a legnehezebb elérni, hogy a konfetti épp a nézőtérre hulljon – mondja Harcsás Zoltán, a repülőgép szegedi hivatásos pilótája. – A mutatvány nem sikerült rögtön, ezért két technikai megoldást is kipróbáltunk. Először egy zsákos deszkaalkalmatossággal kísérleteztünk, ami nem volt jó, mert túl lassan hullott ki belőle a konfetti, ráadásul nem is jött ki valamennyi. A főpróbára már azt találtuk ki, hogy viharvászonból egy egyszerű bugyrot formálunk. Ezzel meg az volt a baj, hogy sokkal gyorsabban ömlött ki belőle, mint vártuk, így nem a nézőtér fölé hullott. Garantáljuk, hogy az előadásokon már ez az effektus is működni fog.

Mint megtudtuk, a feladat sikeres végrehajtásán a pilótán kívül két olyan régi repülős is dolgozik a gépen, akik ejtőernyősök is. Ők biztosítókötéllel, hevederrel kikötve a nyitott ajtón át szórják esténként a több mint tízkilónyi konfettit. Harcsás Zoltán korábban is csinált már hasonló attrakciókat, léggömböt, szórólapokat is terített, ugyanakkor ejtőernyősökkel is rendszeresen repül. Megkérdeztük: ha valamelyik őrült rendezőnek az jutna az eszébe, hogy ejtőernyős ugorjon a Dóm térre, azt már sokkal nehezebb lenne végrehajtani, mert túlságosan beépített a környék, és túl veszélyes lenne a mutatvány.

A Bónit alakító Stohl András kapitális hasasának köszönhetően a vizes záró jelenetek is nagy sikert aratnak a Dóm téren. Básthy Gábor, a Szegedi Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk: minden délután 3 óra körül a rókusi fűtőműből tartálykocsival 30 köbméternyi 60 fokos vizet szállítanak a zenekari árokban kialakított két medencébe. Mire az előadás végén a szereplők beleugrálnak, már 40 fokos sincs. – Jó belecsobbanni, mert kellemes a víz. Nagyon élvezem a lubickolást – meséli a Szilviát alakító primadonna. Rálik Szilvia szerint már a Nabucco is remek produkció volt. – A Csárdáskirálynő egészen más műfaj, fantasztikus hangulatban zajlottak a próbák. Örömmel tapasztaltam, hogy ezek a nagy színészek milyen csodálatos emberek és nagyszerű barátok is egyben. Nagyon fognak hiányozni, és rossz lesz elmenni Szegedről.

Olyan volt a főpróba közönsége, mintha egy szurkolótábor lett volna. Lehetett érezni a színpadon, hogy mennyire szeretnek bennünket. Amikor az Emlékszel még... és az Álom, álom... után is dübörögtek és kiabáltak, teljesen meghatódtam, mert a Csárdáskirálynőben általában csak a vidám számokat szokták megtapsolni. A főpróba sikere kicsit megnyugtatott bennünket, így már nem izgultunk annyira a premier előtt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem csökkenthető a ponthatár

Az elitegyetemre, mint amilyen a szegedi, az emelt szintű érettségi és a nyelvvizsga jelenti a… Tovább olvasom