Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

A csillagrobbanás emléke

Az emberi méltóság fogja össze az ötvenhatosokat. Ez 1956 lényege az egykori szegedi diákforradalmár, de Sólyom László köztársasági elnök szerint is. Az államfő a Szegedi Tudományegyetem szenátusa díszülésén tartott beszédével nyitotta meg az 1956 ötvenedik évfordulója alkalmával mondott szónoklatai sorát, az országos ünnepélysorozatot.
Sólyom László az ifjúság és a forradalom kapcsolatát feszegette Szegeden, az 1956-ról megemlékező ünnepi szónoklatában Fotó: Schmidt Andrea
Olyan diákokkal találkozott tegnap délután Szegeden Sólyom László köztársasági elnök, akikre méltán büszke a Tisza-parti egyetem. Az államfő a bölcsészettudományi kar épületében beszélgetetett 1956 első diákvezetőivel és diákforradalmáraival. Aztán a József Attila Tanulmányi és Információs Központban a jeles érdemjegyekkel a doktori címig jutó Röst Gergely szegedi matematikus teljesítményét hasonlította természeti tüneményhez, majd elismerésül átnyújtotta neki a Magyar Köztársaság címerével ékesített gyűrűt. (A 6. oldalon mutatjuk be a kitüntetettet.) Ezt követően a Szegedi Tudományegyetem szenátusa ünnepi ülésének díszvendégeként is a diákokat kereste szemével és szavaival Sólyom László, aki Ifjúság és forradalom címmel fogalmazta meg: miért annyira fontos, hogy a fiatalok magukénak érezzék 1956 lényegét.

„Mi, szegediek megtettük az első lépést..." – utalt a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) fél évszázaddal ezelőtti, 1956. október 16-i megalapítására Szabó Gábor rektor a szenátus ünnepi ülését megnyitó köszöntőjében. Szónoklatában Sólyom László is elismerte: az 1956-os forradalom kezdetei Szegedig nyúlnak, s ezzel is a vidék jelentőségét szeretné hangsúlyozni ezt követő jubileumi beszédeiben. Ugyanakkor az államfő kevesellte a JATIK kongresszusi termében megjelent diákok számát, ő ugyanis a fiatalokra bízná 1956 ünnepét, mely még ma sem igazi nemzeti ünnep, mert a nemzet nem fogadta szívébe, nem vált – például 1848-hoz hasonlatosan – a nemzeti mitológia részévé. Úgy véli: 1956-nak nincsenek jelképes hősei, de vannak a szegedi auditórium maximumhoz hasonlatosan mitikus helyei. Sólyom László nehezményezte, hogy a megemlékezés meghívója – a Kádár-korszak rossz emlékezetű kifejezésével élve – az „'56-os események" 50 éves évfordulójáról szól.

Igaz, ismerte el, a MEFESZ alapítói és követeléseinek megfogalmazói még nem tudhatták: az orosz nyelv fakultatívvá tételéért indított mozgalmuk a szovjet csapatok kivonulásának követelését zászlóra tűző országos forradalommá érik. S éppen ez a folyamat, ez a láthatatlan erő az, ami a ma, illetve a fiatalok érdeklődését fölkeltheti. Mert Sólyom László szerint csillagrobbanáshoz hasonlatos, ami 1956-ban történt. S bár az egykori szabadságharcosok, a reformszocialisták, az emigráció hagyománya más és más értéket őriz '56-ból, de abban egyetért, hogy ötven éve az emberi méltóságot akarták visszaállítani jogaiba. Minden generációnak más feladatot ad 1956. Sólyom László úgy véli: az ötvenedik évforduló alkalmából föltárt és fölhalmozott információtömeg lehetőséget ad arra, hogy meghatározzuk 1956-nak azt a képét, amellyel a nemzet azonosíthatja magát.

Tények és adósságok

Az SZTE díszvendégét, Sólyom Lászlót a doktoravató és az ünnepi szenátusi ülésen is Szabó Gábor rektor köszöntötte. Az 1956 előtt tisztelgő ünnepélyen az elnökségben kapott helyet Bernáth Árpád, a tavaly ősz óta tartó jubileumi rendezvénysorozat kovászát jelentő 1956-os emlékbizottság elnöke is. A tényeket, a fél évszázaddal ezelőtti októberi napok fordulatait Kiss Tamás, a MEFESZ egykori alapítója és egyik vezetője idézte föl. Beethoven Egmont-nyitányát a zeneművészeti kar Vántus István Szimfonikus Zenekara adta elő. Majd Marjanucz László intézetvezető egyetemi docens beszélt szenvedélyesen arról, milyen adósságai és feladatai adódnak a történetírásnak – a fél évszázaddal ezelőtti „elemi erejű vihar", 1956 kapcsán, még ma is.  

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Százmilliók útját vizsgálják

Tanúként hallgatta meg a rendőrség annak a cégnek a vezetőjét, amely az M5-ös autópálya nyomvonalán… Tovább olvasom