Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

A Dél-Alföld is sok milliárdot nyerhet

Történelmi lehetőség előtt áll a magyar környezetvédelem, mert az idei évtől 2013-ig soha nem látott mennyiségű pénzt biztosít az Európai Unió a fölzárkózáshoz. Ebből a Dél-Alföld is részesülhet, ha jó pályázatok születnek.
Szegeden, a TIK-ben tájékoztatták a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakemberei az érdeklődőket – a környezet- és energia-operatív programról. Mint ismert, az idei év és 2013 között Magyarország több mint 22 milliárd eurós, azaz 6 ezer milliárd forintos támogatást kap az Európai Uniótól, hogy fölzárkózhasson a fejlettebb tagállamokhoz.

Ebből az összegből 1323 milliárd forintot tervez a stratégiai jellegű környezetvédelmi és energetikai beruházásokra a kormány, azaz a fejlesztési terv 16 százalékát – hívta föl a figyelmet Dióssy László, a minisztérium környezetgazdasági szakállamtitkára. Hangsúlyozva: ebből a Dél-Alföld környezetvédelmi fejlesztésére is bőven jut, csak jól kell pályázni. A pályázatok elkészítéséhez a minisztérium segítséget fog nyújtani. Mivel az önkormányzatoknak az önrész előteremtése sem könnyű, javasolni fogja a tárca vezetésénél az állami támogatás növelését.

Magyar Bálint fejlesztéspolitikai államtitkár a megújuló energiaforrásokról szólva elmondta: e területen inkább a magáncégek szerepvállalása lehet jelentős, az uniós pénzek szerepe inkább katalizátor jellegű. A megújuló energiaforrások közül a Dél-Alföldön a biomassza- és a geotermikus energiának lehet legnagyobb jövője. – Történelmi lehetőségek előtt áll a magyar környezetvédelem – hívta föl a figyelmet Kiss László, a KvVM fejlesztési igazgatóságának igazgatója. Ilyen nem lesz újabb egyhamar, ezért nagyon fontos, hogy a pályázatok ügyében a minisztérium és az önkormányzatok, a gazdasági szereplők együttműködjenek.

Olvasóink írták

  • 1. tiburi 2008. február 25. 13:18
    „Hurrá!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négyórás lakodalmas gálaműsor a sportcsarnokban

Telt ház lesz ma este az újszegedi sportcsarnokban lakodalmas zenekari fesztiválunkon. A Városi… Tovább olvasom