Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

A Délmagyarország és a Délvilág napilap története

A kezdetek

Az 1900-as évek elején Magyarországon három városban alakult ki jelentős vidéki hírlapírás. A három gócpont Arad, Nagyvárad és Szeged volt.
Ez a három nagyváros adott otthont a vidéki újságírásnak, (akkori) országunk többi területén még csak igen kevés más városban próbálkoztak komoly és hosszú távú lapszerkesztéssel.
Szegeden a századfordulón 5(!) napilap működött; összesen 12 ezres példányszámmal jelentek meg(ezek közül egyik-másik országosan is ismert volt), és a 200 fővárosi újságnak is körülbelül ennyi előfizetője volt Szegeden.
1910 májusában, a Délmagyarország című napilap indulásakor a másik 5 lap a következő címekkel jelent meg: Szegedi Híradó (1859-től), Friss Hírek (1909-től; a Szegedi Híradó esti lapja), Napló (1878-tól), Szegedi Friss Újság (1900-tól), és Szeged és Vidék (1902-től). A fővárosban ezekben az években a napilapok sokszor 100 ezres példányszámmal jelentek meg, a szegedi napilapok pedig a maguk 5-10 ezres példányszámával igazán büszkék lehettek magukra.
1910-ben a már sikeres és sikeres és színvonalas szegedi újságírást látva a Szeged és Vidék című lap egykori kitűnő újságírójának, Róna Lajosnak támadt az az ötlete, hogy indít egy új napilapot, melyet megpróbál Szeged határain kívül is híressé tenni. Az akkori polgármester, Lázár György segített a lapindításban és a névválasztásban: Délmagyarországnak nevezték el az 1910. május 22-én először megjelenő újságot, és célul azt tűzték ki, hogy az egész akkori Dél- Magyarországot informálják a napi történésekről, és aktuális irodalommal látják el a legtávolabbi tanyán élő családokat is. Fontosnak tartották- és valójában ebben látták a napilap legnagyobb erejét és sikerét- hogy a posta-és vasúthálózattal a fővárosi lapoknál legalább fél nappal korábban érkezhet a háztartásokba, így sokkal frissebb lehet a konkurens lapoknál.
1910. május 22-én, idén már 100 éve jelent meg az első lapszám Szegeden, igen tiszteletreméltó terjedelemben: 64 oldalt sikerült az újságíróknak és a hirdető feleknek összehozni (igen, már 100 évvel ezelőtt is voltak hirdetések az újságban!). Ez az első szám közölte a Mikszáth Kálmánnal készített utolsó interjút is; egy héttel később már halálhírét közölte a gyászoló lap. (4. melléklet)
Érdekességképp megemlíteném, hogy ez volt az első olyan szegedi lap, amelyhez a tőkét részvénytársasági alapon gyűjtötték össze.
Az első években Róna Lajos főszerkesztő mellett a legismertebb munkatársak: Domonkos László, Fehér Árpád, Pásztor József, Vásárhelyi Júlia, Szalai János és Mohos Ágoston.

Az alapító- főszerkesztő különösen nagy hangsúlyt fektetett az irodalmi rovatra: olyan írók és költők tollaiból jelentek meg rendszeresen írások, mint Ady Endre, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső vagy Juhász Gyula.
Hiába volt azonban a nagy sikert ígérő indulás, a lap sajnos igen hamar anyagi válságba került. Róna Lajos megroppant a rá nehezedő nyomás alatt, és idegszanatóriumba vonulása után sógora, a lap egyik kitűnő újságírója, Pásztor József vette át a szerkesztői feladatokat.
1912 augusztusában a Délmagyarország két napra anyagi nehézségek miatt megszűnt létezni, a veszélyt azonban gyorsan elhárították, így új szerkesztőséggel újraindították a munkát.

1919-ben Juhász Gyula volt az újság egyik legjelentősebb vezércikkírója- a forradalmak idején szükség volt buzdító írásaira. A nagy júniusi munkássztrájk kirobbanásában a Délmagyarország munkatársai nagyon nagy szerepet játszottak. Ez a sztrájk a szegedi ellenforradalom szervezkedése ellen irányult, ezért-mint az sajnos várható is volt- a hatalom ellehetetlenítette a lap működését.

A következő év májusában, nem sokkal a 8. évforduló után újra felfüggesztették a megjelenést. Augusztus 15-én jelenhetett meg a következő lapszám, de akkor már új nevet viselt a napilap: Szeged néven jutott el a háztartásokba.

Juhász Gyula sokáig nem publikálhatott az újság hasábjain, ám 1922-ben újra engedték, hogy a lapnak dolgozzon. Ebben az évben lett Móra Ferenc a napilap egyik rendszeres vezércikk-és tárcaírója Ezekben az időkben tűnt föl a magyar irodalom egyik új csillaga, aki írásait először ebben az újságban jelentette meg: 1925. március 25-én nyomták ki híres-hírhedt versét, melynek címe Tiszta szívvel. József Attilát e verse miatt tanácsolta el Horger Antal a szegedi egyetemtől, és e vers miatt tiltották be 1925.április 4-én a Szegedet.
Egy hónappal később, május 17-én újraindult, ám újra Délmagyarország névvel. A szerkesztőség tagjai a régiek voltak, és folyamatosan küzdöttek az ellenforradalom és az egyre nagyobb teret nyerő fasizmus ellen. A két nagy, Móra Ferenc és Juhász Gyula halála után a legjelentősebb periodisták Magyar László, Vér György és Dettre László lettek.

Az első zsidótörvény (1938-ban rendelték el), ennek következményeképp pedig a sajtórendészeti törvény (szintén 1938-ban adták ki) ellehetetlenítette Pásztor József helyzetét a lapnál: a Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat fő részvényese kénytelen volt eladni a lapot. Az új tulajdonos Balogh János lett, papírforma szerint, mert valójában bátyja, Balogh István, a Tanyai Újság szerkesztője igazgatta a Délmagyarországot. Balogh István nem mellesleg pedig Szeged alsóközponti plébánosa is volt.

1939. január 6-án a Délmagyarország „keresztény politikai napilap" fejléccel jelent meg, ám igyekezett tartani magát az elődök tevékenykedéshez: próbált liberális demokrata napilap maradni. A szerkesztőség tagjai nem cserélődtek le, ám sokan nem írhatták oda nevüket cikkeik alá.

Pásztor József azonban nem hagyta annyiban azt, hogy részvényei eladására kényszerítették: Glattfelder Gyula csanádi püspöknél feljelentette az új tulajdonost. A püspök gyorsan intézkedett: Balogh Istvánt a közéletből visszavonulásra kényszerítette, és felszólította, hogy adja el a lapot.

Ekkor lépett színre Berey Géza, aki jelentős bankkölcsönt igényelve megvásárolta a Délmagyarországot. A „keresztény politikai napilap" fejléc megjelenése után másfél évvel már az ő neve szerepel az impresszumban mint főszerkesztő és mint felelős kiadó.
A második világháború alatt a lap szívósan tartotta magát eddigi irányvonalához: igyekezett ugyanúgy antifasiszta álláspontot képviselni, ahogyan addig is. Ez a véleménynyilvánítás azonban 1944.április 11-én végzetesnek bizonyult: a németek megszállták Magyarországot, és Berey Gézát a Gestapo azonnal börtönbe szállította, a Délmagyarországot pedig betiltotta.

Szeged fölött ez év októberéig „uralkodtak" a németek. Révai József és társai november első napjaiban érkeztek a városba, és november 5-én létrehozták a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségét. Csupán 14 napra volt szükség a lap újraindításához: 1944. november 19-én reggel újra ott volt az újságárusoknál, az impresszumban pedig Balogh István, Erdei Ferenc és Révai József neve szerepelt a szerkesztőbizottság helyén.
Néhány gyorsan elrohanó hónap elteltével azonban újabb felelős szerkesztőt neveztek ki az újság élére: Szirmai István, a már korábban is itt dolgozó újságíró írta alá megbízását, míg a korábbi szerkesztőbizottság tagjai a debreceni kormány megalakulása miatt nyilvánvalóan nem maradtak Szegeden. Szirmai 1946. március 31-ig már mint főszerkesztő vezette a lapot.

1948. május 1-jén újabb sorsdöntő fordulat következett be az újság életében: a két munkáspárt egyesülése után a Magyar Dolgozók Pártjának szegedi bizottsága úgy határozott, hogy a Délmagyarország lesz a térség politikai napilapja. A Szegedi Népszava és a Délmagyarország egyesült, így az új, sokkal erősebb bázisú újság Délmagyarország néven működött tovább dr. Antalffy György felelős szerkesztő vezetésével.

1949-ben a országunk nyomdáit államosították, így az anyagi feltételek biztosították, hogy a napilap nagyobb alakban és terjedelemben jelenhessen meg. A „nagyobbra nőtt" Délmagyarország első számát 1949. november 29-én nyomtatták ki először, és ekkortól kezdve már fényképek is megjelenhettek az oldalakon.

Ezek után pár évig a Délmagyarország viszonylag nyugodt körülmények között működhetett és fejlődhetett, mígnem 1956.október 31-én az októberi események hatására a lap jó ideig nem jelenhetett meg ezen a néven: november 1-jével már Szeged Népe címen jött ki a nyomdából. November 20-án pedig már az MSZMP hivatalos szegedi lapjaként Szegedi Néplap címen került az újságosokhoz.

Közben az olvasók folyamatosan harcoltak a régi név visszaállításáért. A nyomásnak engedve végül 1957. május 1-jétől ismét Délmagyarország névvel lehetett megvásárolni. Ezekben az években a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat gondozása alatt jelent meg az napilap, a Csongrád Megyei Hírlappal karöltve. A vállalat még 19 üzemi és két irodalmi lapot (Tiszatáj és Kincskereső) is kiadott rendszeresen.


A rendszerváltás évei

Ezek után a viharos évek után viszonylag nyugodt és kiegyensúlyozott időszak következett, már ami a főszerkesztők váltakozását illeti: a hatvanas években Lőkös Zoltán, a hetvenes években F. Nagy István, a nyolcvanas évek elején S. Simon István, illetve a 80-as évek végétől Dlusztus Imre főszerkesztői munkája alatt jelent meg a lap napról napra.
1989-től kezdve országunk óriási változásokon ment keresztül. A rendszerváltás nem kerülte el a lapkiadó vállalatokat sem. Az Antall kormány magánosítási tevékenysége után egyre több külföldi befektető jelent meg Magyarországon.

1990-ben a francia Nice Press Invest SA (NPI SA) magyar befektetőkkel közösen megalapították a Délmagyarország Könyv-és Lapkiadó Kft.-t, melynek 90%-a a franciák kezében összpontosult. A francia cég megvásárolta az MSZP-től a kiadói jogokat, és elkezdte működését. Főszerkesztője ekkor Dlusztus Imre volt.

A tulajdonosváltás a Délmagyarország életében sorsdöntő volt: saját nyomdával, és modern szerelő-tördelő rendszerrel büszkélkedve indulhatott neki a független újságírásnak.

Meg kell azonban még említeni, hogy a Csongrád Megyei Hírlap szerkesztősége nem volt hajlandó a francia céggel kooperálni, ezért saját részvénytársaságot alapítva új, mindenkitől független napilapot indított Reggeli Délvilág címmel. Ez az újság azonban nem vehette fel a versenyt az új, és ami a legfontosabb: saját nyomda nyújtotta lehetőségekkel, így lecsökkent példányszáma miatt 1992-ben be kellett látnia, hogy hosszútávon nincs jövője. A Délmagyarország Kft. felajánlotta az ott dolgozó újságíróknak a lehetőséget, hogy velük dolgozzon tovább (a legtöbben alá is írták az új munkaszerződést), így a Reggeli Délvilág végleg feladta önálló működését. A Délmagyarország Tiszántúli kiadásaként Délvilág névvel jelent meg a későbbiekben.

1993-ban a Nice Presse Invest SA (NPI SA) német-francia vegyes vállalattá alakult, amelynek többségi tulajdonosa a hamburgi, nemzetközi hírű Bertelsmann-csoport sajtóvállalata, a Gruner und Jahr. Így lett a Délmagyarország és Délvilág tagja annak a nemzetközi sajtócsoportnak, amelynek legismertebb lapja, terméke a Stern magazin.

Ezt követően került az angol Daily Mail sajtóóriás kezébe a Délmagyarország Kiadó, amely mostanra az ötödik legnagyobb forgalmú magyarországi lapkiadó és nyomdaipari vállalat, a Lapcom Kft. tulajdona. Az országban a Lapcom Kft., a Pannon Lapok Társasága, az Axel Springer Kft. és az Inform Média Kft. uralja a megyei napilapok kiadásának piacát.

A Délmagyarországot és Délvilágot birtokló Lapcom Kft. felépítése részben földrajzi, részben termékek szerinti divizionális felosztást mutat: önálló divízió a győri székhelyű és egyben a legnagyobb példányszámú megyei napilapot, a Kisalföldet és a hozzá tartozó ingyenes kiadványokat, reklámújságokat megjelentető Kisalföld Kiadó és a szegedi székhelyű Délmagyarország Kiadó, de önálló divízióknak számítanak a dunántúli és a Dunán inneni apróhirdető lapok, a Bazár illetve az Irányár és a Déli Apró kiadói is.

A cég lépést tart az idővel: nyitva áll az új internetes piacra, résztulajdonosa a magyarországi legnagyobb autókereskedő (Használtauto.hu) és állásközvetítő (Workania.hu) portálnak is. Ebben a portfolióba szerepel még az ingatlanbazar.hu és az autopro.hu.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Április végén adják át az M43-ast

Az M43-as sztráda 2. és 3. szakaszát egyszerre, autópályaként avatják fel április végén, nagy valószínűséggel a húsvét előtti napokban. Tovább olvasom