Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

A diákok tudják, mit akarnak

Megtelt érdeklődőkkel tegnap délután Szegeden a Mars téri U pavilon, ahol a megyéből 22 középiskola mutatkozik be. A börzére a Vajdaságból is érkeztek pedagógusok.
A legtöbb diáknak határozott elképzelése van arról, milyen szakmát választ. A börzén a megfelelő iskolát kell megtalálni Fotó: Karnok Csaba
Mozdulni is alig lehetett tegnap Szegeden a Mars téri U pavilonban, a középiskolás börze nyitónapján. A gyerekek nagy része egyedül, szülők nélkül érkezett. A Tisza Lajos Könnyűipari Szakközépiskola kiállítóhelyénél a Tabán iskola végzősei, Gyovai Renáta és Kecskés Emese tudakozódtak. – Érdekel a divattervezés, szeretem a ruhákat, és varrni is tudok már – árulta el Renáta, miért ezt az iskolát választotta. Emesét is nagyon érdekli a ruhák világa. Tervezett már egy sapkát, meg is vette hozzá az anyagokat, igaz, a megvalósítás még várat magára. Kollárné Joó Ibolya, az iskola pályaválasztási felelőse elmondta: évek óta részt vesznek a börzén. A gyerekek nemcsak a középiskolai képzésekről, hanem az érettségi után megszerezhető szakmákról is tájékozódnak.

A Kőrösy szakközépiskola standjánál a negyedik osztályos Filipovsky Ljiljana mesél a diákoknak az iskoláról, éppen a svájci cserekapcsolatokat ecseteli. Sütöri Orsolya és Fürtön Laura a Rókusi általános iskola végzősei. Orsit leginkább a biológia érdekli, Laura még tanácstalan, épp ezért jött. A Kőrösy standjánál egyébkén még azok is megállnak, akik nem akarnak a közgazdaságtan rejtelmeivel szorosabb ismeretséget kötni: a pénzszámláló és pénzvizsgáló gépek mindenkit érdekelnek.

A Krúdy szakközépiskola sült kalácsokkal feldíszített kiállítóhelyénél a Vörösmarty két diákja, Petró Gábor és Uhrin Dávid nézelődik. Gábor szeret főzni, szakácsnak készül. Dávid a marketinget tanulná szívesen, családi vállalkozásukat egyszer majd ő veszi át.

A börzére a határon túlról is érkeztek pedagógusok, diákok. – A Vajdaságban nincs ipar, ezért a diákok nem tudják megismerni a szakmákat – mondta Szarapka Anikó. – Most végigjárjuk az összes standot, tájékoztató anyagokat szedünk össze. A diákok készségfelmérésen vettek részt, így nagyjából mindenki el tudja dönteni, milyen pályát érdemes választania.

A börze szombaton délig várja az érdeklődőket. A Csongrád Megyei Munkaügyi Központ és a Százszorszép Gyermekház közös szervezésű programja a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium támogatásával valósul meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingyen vizsgálták a nőket

Sikeres volt a két egymást követő szombaton tartott rendkívüli mellrákszűrés Szegeden. A Vasas Szent… Tovább olvasom