Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

A Facebookon nyert bútorokat a mórahalmi óvoda

Mórahalom - A Faceookon rendezett versenyen a legtöbb lájkot a mórahalmi óvoda kapta. 300 ezer forintnyi bútort kap az intézmény.
Lájkversenyt indított nyár elején a Facebookon egy bútorgyártó cég, amit hatalmas fölénnyel nyert meg a mórahalmi óvoda. Valójában az ovisok által készített gyurmafigurákra kellett szavazni. Szülők, óvónők kitartó munkájának köszönhetően a közösségi oldalon 10 intézmény közül a legtöbb szavazatot a mórahalmi nyerte – 300 ezer forint értékű bútort nyert.

Nagy a nyüzsgés a mórahalmi oviban. Fotó: DM/DV
Nagy a nyüzsgés a mórahalmi oviban. Fotó: DM/DV


– Ez egy hatalmas összefogás eredménye, óriási köszönet jár mindenkinek, aki szavazott, és aki segítette a munkánkat – mondta Módra Istvánné Ibolya óvónő. Hozzátette: a második helyezett csongrádi Platánfa Óvoda nagy vetélytárs volt. A hajráig fej-fej mellett haladtak, de aztán a mórahalmiak nagyon elhúztak, 1096 szavazattal szereztek többet. 6367 voks érkezett rájuk.

– Nagyon lelkesek voltak az óvónők, szülők és a gyermekek is. Az utolsó napokban végig számítógép előtt ültem, figyeltem az állást, próbáltam minél több helyen megosztani a versenyt. Még Vastag Csaba X-faktoros énekes rajongói oldalára is posztoltunk – mesélte Módráné Ibolya. Külföldi óvodák, közösségek, még a debreceni néptánccsoport üzenőfalán is megtalálható volt a lájkverseny. Módra Istvánné és az óvoda többi dolgozója nem tudja, mikor és milyen bútorok érkeznek hozzájuk, de már nagyon várják az ajándékot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kistelek magát virágoztatja fel

Saját nevelésű virágok díszítik idén nyáron Kisteleket. A kollégium mögött felállított fóliasátorban a fél tucat fajta egynyári növény mellett zöldségpalántákat is gondoztak. Tovább olvasom