Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

''A Faust az egész világon jó névjegy''

Alaposan leporolta a Csárdáskirálynőt Alföldi Róbert, aki úgy állította színpadra a Dóm téren Kálmán Imre örökzöldjét, hogy az a mai néző számára is friss és élvezetes legyen. Miközben a színész-rendező eredeti tehetségét Párizstól New Yorkig elismerik, idehaza a Bartók-örökösök betiltatták a miskolci operafesztiválon hatalmas sikerrel bemutatott Kékszakállú-produkcióját.
Alföldi Róbert rendezés közben a Dóm téren. Fotó: Gyenes Kálmán
– Kálmán Imre örökösei jönnek a Csárdáskirálynő-bemutatóra?

– Nem tudom, de nyugodtan jöhetnek.

– Mennyire sokkolta a miskolci Kékszakállú-előadás körül kerekedett cirkusz?

– Nem sokkolt, csak végtelenül szomorúnak, snassznak és pitiánernek tartom a történetet. A két főszereplőtől, Wiedemann Bernadettől és Polgár Lászlótól olyan erős színpadi jelenlétet lehetett látni, amilyet Kékszakállú-előadások kapcsán csak ritkán. Nem vonom kétségbe, hogy az örökösöknek jogukban állt letiltatni a produkciót, de sokkal tisztességesebbnek tartottam volna, ha az illető úr kijelenti: neki nem tetszett az előadás vagy nem szereti Alföldi pofáját. Ehelyett nevetséges érveket hozott. Szomorú, hogy a jog nem veszi figyelembe a színház, a művészet speciális voltát. Nem azt kérem, hogy jogon kívüliek legyünk, de azt gondolom, nem lehet ugyanúgy kezelni egy művészi értelmezést, mint például egy plágiumot. A színház azért él, azért érdekli az embereket, azért nézik meg ugyanazt a darabot sokadszor is, mert mindig valami mást szeretnének látni. Sajnálom, hogy egy igazi hungaricumot a jogra hivatkozva ki lehet sajátítani. Ezt a legkeményebb időket idéző cenzúrának tartom.

Erotikus töltésű Kékszakállú

– Derült égből villámcsapás volt a produkció betiltása?

– Igen. El nem tudtam képzelni, mi baj lehet vele, hiszen a szó nemes értelmében a legkonzervatívabb, a legtisztább, a legkevésbé „furcsán" értelmezett előadásom volt. De vérre ment, és erős erotikus töltése volt, hiszen egy férfi és egy nő viszonyáról szól. Zavarhatta a magyarországi jogtulajdonost az is, hogy nem voltam hajlandó – mint egy kisdiák a tanárával – előre leülni vele, és elmondani, hogy mit gondolok a darabról. Ezt ugyanis nincs joga számon kérni rajtam. Sajnálom, hogy a hazugságaival szemben engem, a kollégáimat, a produkciót és a 21. századi gondolkodást semmi sem védi. Ha én lennék Pina Bausch vagy Bob Wilson, és Aix-en-Provence-ben vagy Párizsban ugyanígy csináltam volna meg a Kékszakállút, akkor valószínűleg nem tiltották volna be. Ott Bartók Péter, a zeneszerző fia a jogok örököse, és ki tudja...

Kisember nagy helyzetben


– Mi dühítette a botrányban a legjobban?
– Az, hogy az illető úr folyamatosan a képességeimet, felkészültségemet, becsületességemet kérdőjelezte meg. Azt is mondta: vehettem volna a fáradságot, hogy belenézzek a partitúrába. Csak nem gondolja, hogy amikor nyolcvantagú szimfonikus zenekarral, karmesterrel, világsztár énekesekkel dolgozom együtt, akkor meg tudom etetni őket a hihetetlenül „zeneietlen és szakmaiatlan" hozzáállásommal? Jellemzően magyar ez az iszonyatosan kisszerű történet. Semmi másról nem szól: egy kisember nagy helyzetbe került, és ahelyett, hogy úgy élne vele, mint egy nagy ember, úgy él vele, mint egy kisember.

– Operai karrierje a szegedi Fausttal indult, most pedig operettet is itt rendez először.

– A szegedi Faust – amit a francia Mezzo is többször sugárzott – az egész világon jó névjegy. Meglepve tapasztaltam: ha nem is tudják a nevemet, de ha kiderül, hogy én rendeztem azt az előadást, már nem kérdezik meg, hogy belenéztem-e a partitúrába. Eötvös Péter többek között ez alapján választott ki, hogy rendezzem meg A balkon című operáját. Furcsa, de azt tapasztalom, minél nagyobb sztárokkal hoz össze a sors, annál normálisabban tudok dolgozni. Decemberben például három kis Charpentier-operát állítok színpadra a versailles-i kastélyban, a világ leghíresebb barokk zenei központjában.

Nem valami tinglitangli


– Mi vonzza a Csárdáskirálynőben?
– Vörös Robi barátommal megpróbáltuk mai módon elemezni a helyzeteket, és hús-vér embereket raktunk a színpadra. Bajokkal, örömökkel, vidámságokkal, vágyakkal, szerelmekkel. Az operett a legnehezebb zenés műfaj. Hihetetlenül erős szabályai vannak, minden ki van centizve benne. Nagyon jó drámai alapanyagnak tartom a Csárdáskirálynőt, semmi olyat nem akartam beletenni, ami erőszakolt. Bár operett, mégis színvonalas zene, hiszen Kálmán Imre nem valami tinglitanglit írt. Karmesterünk, Silló István teljesen extázisba került, hogy a nagy, szimfonikus változatot szólaltathatja meg a szegedi zenekarral. Mindent vérprofin kell csinálnunk benne, csak akkor működik. Minden dalt úgy kellett szituációba helyeznünk, hogy szerepe legyen. Egyáltalán nem idegen az operettől a szomorúság sem.

A Csárdáskirálynő is ugyanarról szól, mint minden fontos darab: a boldogságról. A boldogságot pedig csak úgy tudom megmutatni, ha ott van mellette a keserű boldogtalanság is. Nagyon élvezem ezt a munkát. A kollégáim, Rálik Szilvitől Hernádi Juditon és Gregoron át Bodrogiig mindannyian vadállatiak benne. Szerintem nincs a világon még egy olyan szoprán, aki szó nélkül megcsinálja mindazt, amit ebben a produkcióban Rálik Szilviától kérek. Semmi operai arisztokratizmus nincs benne. Vérbeli színésznő. Mámorító így dolgozni!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ponthatárok a szegedi egyetem nappali tagozatain

A felsőoktatási intézmények kedden meghatározták az idei felvételi ponthatárokat, amelyeket aznap… Tovább olvasom