Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 15°C Még több cikk.

A fesztiválbevételt is a zsinagógára költik

Csongrád megye - Harmadik körben sem nyert a Szegedi Zsidó Hitközség pályázata a Gutenberg utcai zsinagóga renoválására. A felújítás elmarad, és a hitközségi székházban sem lesz kóser konyha. Önerőből és kisebb támogatásokból folytatják a munkát.
Európa negyedik, hazánk második legnagyobb zsidó templomának, a szegedi 107 éves műemlék zsinagógának a teljes felújítása nagyjából 1,5 milliárd forintba kerülne.

– Különösen fontos lenne a helyreállítás, mert a megújuló Gutenberg utca szégyenfoltja marad a düledező kerítés és az omladozó homlokzat – érvelt a hitközség elnöke. Lednitzky András nem mondott le teljesen a mostani támogatásról. A Dél-alföldi Operatív Program Történelmi és kulturális örökség turisztikai hasznosítása című pályázatra beadott 600 millió forintos kérelmüket a bíráló azzal a javaslattal küldte tovább, hogy lejjebb kell engedni a ponthatárt, és támogatható lesz a szegedi tervezet.

Ezúttal a zsinagóga egyik tornyának és a homlokzatának helyreállítására, egy emlékszoba berendezésére kértek pénzt. Ebből alakítanának ki a szomszédos hitközségi székházban kóser konyhát is, ahonnan a házban működő szociális otthont és a Szegeden tanuló egyetemistákat ellátnák. A támogatás mellé 147 millió forintos önrészt biztosítanának, ebből a szegedi önkormányzat támogatása 50 millió forint. Korábban kétszer pályázott a hitközség sikertelenül az Unió úgynevezett Norvég alapjához. A pályázat ráadásul nyeli a pénzt: 15 millióba került, hogy előkészítsék a terveket.

A Szőke Tisza nyerte a legtöbb támogatást, 556 milliót. Fotó: Schmidt Andrea
Harmadik körben sem nyert a Szegedi Zsidó Hitközség pályázata a Gutenberg utcai zsinagóga renoválására.
Fotó: Schmidt Andrea

Mivel a renoválás halaszthatatlan, a szegedi közösség önerőből, alapítványok, a város segítségével, valamint a hazai zsidó hitközségek támogatásából 15 éve elvégeztet kisebb munkálatokat. Helyrehozták a tetőt és három tornyot, korszerűsítették a padsorokat, az öltözőt és az orgonát.

Hét megyei nyertes

A Történelmi és kulturális örökség turisztikai hasznosítása című régiós pályázaton a megyéből nyert a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapja szerint 556 millió forintot a Technológia Tudásalapú Vállalkozásfejlesztési Nonprofit Kft. a Szőke Tisza gőzhajó interaktív kiállítótérré alakítására, 551 millió forintot a mórahalmi Bornemzet Nonprofit Kft. az 1910-es Nagy-Magyarországot bemutató skanzen létesítésének első ütemére, 310 milliót a vásárhelyi Tornyai János múzeum látogatóbarát raktárra, 231 milliót a vásárhelyi ótemplomi református egyházközség templomfelújításra, 225 millió forintot a szegedi ferences rendház látogatóbarát felújításra, 88 milliót a mórahalmi önkormányzat a Klebelsberg-emlékházra, 67 milliót a szegedi önkormányzat a Bálint Sándor-emlékház első ütemére.

Szerdától Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál

A zsinagóga rekonstrukciójára fordítják hagyományosan az idei zsidó kulturális fesztivál hét hangversenyének, öt kiállításának és vacsoraestjének bevételét is. A nyitány holnap este 7-kor egy újdonság: Duke Ellington-koncertet ad a Szegedi Szimfonikus Zenekarból alakult big band Kónya Krisztina és a Vaszy Viktor Kórus közreműködésével.

Olvasóink írták

  • 11. tommt 2010. szeptember 16. 12:24
    „A Jobbik is szervezhetne adománygyűjtést.”
  • 10. jozko 2010. szeptember 14. 22:24
    „Összejön az a pénz....
    De forrást csak legalizálni kell valahogy.”
  • 9. greg 2010. szeptember 14. 19:51
    „Nekem volt egy kóser csajom. Azt hazudta, hogy nagykorú. Végén kiderült, hogy kiskorú. Az má nem volt kóser. :D”
  • 8. chromecat 2010. szeptember 14. 19:32
    „Ez az épület Szeged kulturális örökségének része. A Dóm is az. Mindkettő megérdemelné a gondoskodást. Ez is, az is.”
  • 7. THE 2010. szeptember 14. 19:10
    „Hagy meséljek a kóser konyháról, pl. 60 ezer ft 1 kg!!! sonka. Nem mondom hol, de saját szememmel láttam.”
  • 6. maci52 2010. szeptember 14. 17:32
    „Az a rengetek bankár,igazgató,ügyvéd akik a világválságot okozták száz millás fizetésükkel,kizsákmányolásukkal,akik kipában járnak a Zsinagógába,azok dobják össze a rávalót.
    A Szegedi Dómra is elkelne egy kis pénz.”
  • 5. greg 2010. szeptember 14. 16:23
    „Dózer+helyette egy szép park. Dómra is ráférne egy felújítás. A kóser szexet probáltátok már? :D”
  • 4. messzegedi 2010. szeptember 14. 15:55
    „Nagy kár azért a szép épületért. Persze nem tudom, nem lehetett volna-e inkább arra fordítani azokat a milliókat, amiket a sétálóutca létesítése vitt el ... Ha összedől a zsinagóga, nem nagyon lesz miben gyönyörködni a sétálóutcán járóknak . :((”
  • 3. lamatic 2010. szeptember 14. 15:44
    „Abból a pénzből elég szép parkot lehetne készíteni és elég nagyot is, ami lehetővé tenné a mozgás, sétát stb. vagy nem fontos ez?”
  • 2. dodó 2010. szeptember 14. 15:42
    „Mi az, hogy nem lesz kóser konyha?
    Hát hol esznek ezután a szegedi rászorulók?”
  • 1. IVY 2010. szeptember 14. 15:31
    „Szép, de sajnos egy örök pénznyelő.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lopott autók, hamis okmányok és egy határsértő

Két lopott gépkocsit, két hamisított okmányt, és 1 határsértőt fogtak a határrendészek Csongrád megyében az elmúlt napokban. Tovább olvasom