Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

A Fidesz bemutatta megyei listáit

Tegnap hozta nyilvánosságra megyei listáit a Fidesz. A párt az önkormányzati választáson a KDNP-vel, a Kisgazda Polgári Egyesülettel, a Nemzeti Fórum Egyesülettel, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével és a Vállalkozók Pártjával együtt indít jelölteket.
A Csongrád Megyei Közgyűlés botrányos négy évet zárt – jelentette ki Nógrádi Zoltán, a Fidesz megyei elnöke a tegnapi sajtótájékoztatón. Hozzátette: a megyét 16 éve szocialista politikai erők kormányozzák, a politikai hatalommal játszadozó testület magára hagyta a megye településeit, lakosságát, intézményeit. Szerinte a pártpolitikát vissza kell szorítani, ezért a Fidesz és a vele szövetségre lépő pártok és szervezetek szakmai programot hirdetnek. Olyan jelölteket állítanak megyei listáikon, akik szakmájukban és településükön már bizonyítottak.

A 10 ezer fő feletti településeken a megyei lista első öt helyének jelöltjei: Papp Gabriella (ügyvéd, Csongrád) Halmai László (mérnök, Szentes), Martonosi György (megyei képviselő, Maroslele polgármesterjelöltje), Kovács Kálmán (főiskolai tanár, Szeged) és Szabó Sándor (gazdálkodó, Makó). A tízezer fő alatti településeken induló jelöltek listáját Bodó Imre vezeti, a további jelöltek Ádok János, Csányi László, Sándor Attila és Vidovicsné Szabó Tünde.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Marosvári civil elnök lenne a megyei közgyűlésben

Nyolc évig a megyei közgyűlés alelnöke volt, most az elnöki posztért kampányol a makói Marosvári… Tovább olvasom