Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

A Fidesz szerint Botka László dőzsöl

Szeged - Botka László szegedi polgármester tavalyi év végi, kéthetes zanzibári utazását kifogásolja a Fidesz helyi szervezete.

- A gazdaság a padlón, a munkanélküliség a plafonon, eközben Szeged MSZP-s polgármestere a trópusokon dőzsöl - fogalmazott Gyimesi László, a Fidesz szegedi szervezetének elnöke kedd délutáni sajtótájékoztatóján.

Kiemelte: még a szegediek a munkahelyük megtartásán fáradoznak, és a drasztikusan megemelt közüzemi számlájukat számolgatják, aközben Botka László polgármester Tanzániában, Zanzibár szigetén töltött luxus telelésen, az afrikai nyárban pihente ki a kormányzati válság fáradalmait.

A Fidesz szegedi elnöke a Magyar Szálloda Szövetség felmérését idézve kifejtette: a magyarok 69 százaléka 2009-ben még egy belföldi utazást sem engedhetett meg magának.

Szép ez a föld

„Egy sziget, ahol megtalálja a világ legszebb homokos partjait, egzotikus ültetvényeket, ősi afrikai településeket. Az Indiai-óceán türkiz és sötétkék színű vize fürdésre és búvárkodásra egyaránt csábít" – így ajánlják utazási prospektusokban a Tanzániához tartozó szigetcsoportot, Zanzibárt. Az Afrika keleti partjainál, az Unguja szigeten fekvő Zanzibár város régi központja a világörökség része. A szigetcsoport gazdasága főleg fűszertermelésre és a turizmusra épül. A Zanzibár szó a perzsa nyelvben azt jelenti: „a feketék partja", arabul pedig annyit tesz: „szép ez a föld".

- A szegedi közvélemény előtt elhallgatták a téli kirándulást, a repülőtéren szolgálati autó és sofőr várakozott a magánútról hazaérkező politikusra. Nem csoda, hogy kellemetlenül érzi magát a városvezető, hisz a kéthetes luxusutazás költségét nem sok szegedi tudná kifizetni - mondta Gyimesi László.

– Az időzítésből kiderül, hogy Zanzibár fontosabb, mint Pécs: Botka László nem tett eleget a neki szóló meghívásnak, s nem képviselte Szegedet a Pécs 2010 Európa Kul turális Fővárosa program megnyitóünnepségén – tette hozzá az ellenzéki politikus.

A Fidesz sajtótájékoztatójára reagálva a következő közleményt juttatta el a szerkesztőségünknek a polgármesteri hivatal kabinetfőnöke, Szabó Sándor:

"Botka László és családja a karácsonyi ünnepeket a Mátrában töltötte. Ezt követően feleségével külföldi üdülésre utazott.

A polgármester és neje utoljára 2006-ban töltötte a téli szabadságát külföldön.

A Fidesz politikusaival ellentétben mi nem vagyunk kíváncsiak arra, hogy az elmúlt években az ellenzék polgármesterei, országgyűlési és önkormányzati képviselői és családtagjaik hol nyaraltak és ez mennyibe került.

Világosan látszik, hogy a szegedi Fidesz ezen a választáson sem képes hiteles és felkészült ellenjelöltet állítani, sem értékelhető, színvonalas politikai alternatívát nyújtani. Ezért tevékenysége továbbra is kimerül a polgármester személyének és családjának egyre hitványabb támadásában."

Korábban írtuk:

Mint azt már megírtuk, Botka László a karácsonyt családjával a Mátrában töltötte. Utána a feleségével kettesben utaztak el az egzotikus országba. A delmagyar.hu úgy tudja: utazási irodában fizettek be a kéthetes nyaralásra, saját pénzből. A városvezető gépe vasárnap nem sokkal éjfél előtt landolt Ferihegyen.

Olvasóink írták

472 hozzászólás
  • 472. őrgróf 2010. január 19. 16:07
    „válóperes... szót fogadtam, és elővettem a régi képeket. Megnéztem a fölrobbantott budapesti hidakat, a szétlőtt várost, megnéztem a szegedi vasúti híd maradványait, és még sok mindent! Azután megnéztem a mostani képet. Mit mondjak: tetszett, amit most láttam. És azt hiszem, tetszeni fog, amit az év végén látni fogok. Ajánlom neked - és sok más társadnak is - ezt a fajta szemüveget föltenni!!!
    ( megjegyzem, most nem lakok Szegeden, de ha bemegyek - kocsival járok, igaz! - mindenhová odaérek időben. Igaz, előre megtervezem az utam, és iparkodok kikerülni a bontásokat, de pl. a Nagykörutat, a III. körutat - én csak így hívom! - nem lehet megkerülni, sem az Izabella-hidat, stb.) Ez van! Sokkal jobb a helyzet, mint a sztrájkokkal sújtott fővárosban.”
  • 471. valoperes_zugugyved 2010. január 18. 21:30
    „urgrof,nézz szét a városban!ezt munkanak lehet nevezni ezt a rombolast??? akkor inkabb ne dolgozzon ha lehet.”
  • 470. valoperes_zugugyved 2010. január 18. 21:29
    „agyrem az hogy a nyugdijasoktol meg elvettek a pénzüket!!! ez az agyrem !!!”
  • 469. őrgróf 2010. január 18. 16:51
    „Nem értem. Zanzibár - szemét dolog! fúj!!! Ha nem megy sehova, u.ezt a pénzt a bankba teszi, akkor minden oké? Meggárgyultatok, emberek? A csonton rágódtok, ahelyett hogy a húst követelnétek? Vagy csak írni tudtok, olvasni nem? Ez csak azt mutatja, hogy írigykedtek. Nem azt kérdezitek, honnan és miért van ennyi pénze , miért kap annyi helyről fizetést, gk használati jogot, stb, hogy tud ennyi munkát elvégezni? (sehogy, lehetetlen! ) hanem azt, hogy Zanzibárba ment!!! Agyrém!!!”
  • 468. anatole 2010. január 18. 14:34
    „Hát igen, ez a Botka!
    Nem szereti a kultúrát, de érdekében szeret hazudni. Már elkezdte akkor amikor még nem is volt POLGÁRMESTER ÚR. politikai körúton volt a 2000 év elején, Újszegeden tartottak kampány beszédet a késöbbi pár hónapos kormányfővel Meggyesivel. Amikor vége lett a nagy üres szövegnek mindenkihez odajárúltak s a kacsójaikat szorongatva jegyezte meg a leendő polgármester. -- minden másként lesz.-- No de nem úgy lett. Hozzám is hozzám érkezett s hatalmas szájú mosojával közölte. -- Minden meg fog változni művész úr, csak mi legyünk az urak.-- Azonnal a fura gondolat, ha ez igy szereti a művészeket jó ember lehet. A csodába, lehet tévednem azért nekem is. Tehát, Pécsnek kár volt a meghivása, szerinte jobban járt a szolgálati kocsi, no meg a soför, igy nem vetheti senki sem a szemére az esetleges alkohol fogyasztást. Kettő éve voltak útoljára a nejével szabin, nagyon sok család évtizedeken keresztül nem tudott elmenni. No de nem irnak a Szeged városának a feldulásán. Egy nagyon jó pont lenne a Botka úr részére. Minden apró-nagy polgárt meglephetné egy városi térképpel mert sajnos olyan káosz van a városban, hogy eltéved a szegedi lakos aki meri mondani de nem esküdni: ITT SZÜLETETT. Jómagam is eltévedtem, pedig egy órás sétára indúltam, nem tudtam az Izabella hidnál átmenni a másik oldalra, négy órás nyakig sáros séta lett. Rossz embereket urtasitottam rendre mert megjegyezték. Botka úr idomitja a SZEGEDI lakosokat az esetleges ujabb káoszra vagy netán egy kiadós eső utáni torna gyakorlatra.
    Anatole Hongrois.”
  • 467. savarjo 2010. január 16. 22:26
    „Szabó Sándor Úrnak:
    Tisztelt Kabinet Főnök Úr!
    Az Ön megrendelésre írt válasza sok igazságot tartalmaz. Igaz,hogy senkinek semmi köze..... sok mindenhez. Botka úr nyaralásához sincs semmi közünk. Szetey úr cikkéhez már hozzászóltam, most ismét megteszem.
    1. Az erkölcsi oldallal van baj, hogy miközben 100 ezrek élnek egy évig családostól 800 ezerből, az országot csődbe vezető egyik politikus a sok közül, ilyen szintű pihenést engedhet meg magának 2 hétre - 2 millióból. Mire is szavaznak a Parlamentben a szocialista kifejezés subája alá rejtőzködők.???
    2.Ezek után szolgálati kocsira van még szükség, Budapesttől ? - elfogyott kint a pénz. Kié?
    Ezzel van baj Főnök úr, nem a FIDESZ személyeskedő szerencsétlen hozzászólásával, és az Ön visszaszólásával: mit érdekli Önt, hogy ki lesz a sikertelen ellenlábas a választáson. Hm? Hm? Tisztelettel.”
  • 466. nazso 2010. január 16. 16:54
    „Ezért tart itt az ország..........minden sza...al foglalkoznak csak azzal nem ami kellene”
  • 465. kiss.jozsef42 2010. január 15. 16:48
    „Ez a szerencsétlen fidesz még mindíg azt hiszi, hogy ilyen mocskolódásokkal lehet majd egy országot vezetni?”
  • 464. őrgróf 2010. január 15. 15:00
    „Egyébként valóban néhány bunkó fütyürészett Bajnai megjelenésekor, de Páva PM. Úr nyugalomra intette a népet ( nagyon helyesen.) Így kell.”
  • 463. őrgróf 2010. január 15. 14:46
    „Megkérdezte valaki, hogy a hivatali gépkocsiját mire használhatja? Mondjuk azzal járhat a Parlamentbe? Akkor a reptérig miért ne mehetne? Mit jelent az, hogy "sunnyog?" Vagy mindenkinek be kellene jelenteni, mikor, hova megy szabadságra a saját pénzéből? Vagy hogy az a pénz a mi adóforintjainkból van, és sokalljuk? Akkor azt firtassátok és ne azt, hogy mire költi!!!!”
  • 462. valoperes_zugugyved 2010. január 15. 14:17
    „torok,én nagyobbat fogok rajtad röhögni .”
  • 461. valoperes_zugugyved 2010. január 15. 14:16
    „A budapesti Nyugati téren pénteken délben 12 és 13 között az elmúlt napokban már megszokott nagy tömeg várakozott a Nyugati pályaudvar előtti körúti villamosmegállóban. A 4-6-os villamos jár, de csak 20-30 percenként. Így aztán a villamosra várakozók nyugodtan elolvashatták a Jobbik emlékeztető transzparenseit.
    A négy hatalmas, ,,Itt mindent ellopnak" föliratos transzparensen tételesen föl voltak sorolva az MSZP-SZDSZ-es tolvajbanda legismertebb bűncselekményei: BKV, parkolási díj, Margit híd és 4-es metró.
    A rendőrség nem szállt ki a helyszínre, tehát paprikagáz és szemkilövés ezúttal nem volt. A tüntetők dolguk végeztével összecsavarták a transzparenseket és eltávoztak a Nyugati térről.”
  • 460. Diana 2010. január 15. 09:51
    „Nem tudnak semmit kitalálni a Fideszesekcsak támadni egy normális programjuk nincs csak szítják a feszültséget.
    És arról ne is beszéljünk hogy a Fidesz idejében mire ment el a pénz ........
    Az a borzasztó hogy ez a téma nem a konkrét problémák megoldása.”
  • 459. bozozoli 2010. január 15. 08:14
    „És Orbán Viktor mit csinált amikor az adófizetők pénzén magángéppel ment Amerikába magánügyben?
    Az nem volt baj? Ő nem dőzsölt?
    Az milliókba került az adófizetőknek, a szolgálati autó használata pedig max 20-30.000,-Ft-ba.
    Akkor ki is dőzsölt jobban?”
  • 458. török 2010. január 15. 00:31
    „Botka dőzsöl, de legalább dörzsölt. A kákán is lehet csomót találni, de majd jól kiröhögöm a rágalmazó pofájukat, amikor ismét megbuknak az önkorm. választáson. :)”
  • 457. hu00043 2010. január 14. 20:23
    „451. LendvaiCenzor:
    Igazad van, le a sunnyogással.
    Mondanál valamit Joszip Totról, meg Kaya Ibrahimról? Esetleg hogy nyert Kaiser Viktor apja tendert, mikor nem ő volt a legolcsóbb? Jó, mondjuk ez nem sunnyogás, ez nyílt kommunkiáció. Ugyanmár, hagyjuk ezt a sok baromságot. Alant írta valaki, hogy Lázár vette föl a legtöbb költségtérítést minden számla nélkül. ~ 19 mio. S most itt egy zanzibári úton zörögsz? Egyébként egy all inclusive zanzibári út 4+-os szállodában: 307 520 Ft-tól 425 400. Ez két főre 850.800 HUF. vs 18 214 481 Ft-tal. Az nem zavar?”
  • 456. theseus 2010. január 14. 11:49
    „456. Hugó 2010.01.14. 10:11:

    Botkáról írsz? A cikk róla szól, de ő MSZP-s, nem Fideszes.”
  • 455. Hugó 2010. január 14. 11:23
    „413. A 69% egy kicsit sok, aki ezt nyilatkozta az csúsztatott, Balatonon voltam nyaralni rengeteg magyar volt foglalt volt minden. A hétvégi programokon is résztvettünk családommal és igen is teltház volt a szállodákba.(Zala, Balaton, Hajdúszoboszló) Sok gyermekes család volt. Hétvégi programokat egyébként egyes szállodák nagyon olcsón ajánlják. Mielőtt még azt hiszitek, hogy gazdag vagyok. Nem csak az interneten szoktam bolyongani és találok.”
  • 454. Hugó 2010. január 14. 10:21
    „423. Te hogy érted ezt, hogy a közpénzen ment nyaralni. A fizetéséből igen, vagy úgy gondolod, hogy a kapott fizetését nem használja fel semmire, mert közpénz?”
  • 453. Hugó 2010. január 14. 10:11
    „FIDESZ-nek semmi dolga nincsen mint csak az, hogy választás előtt minden bedob, hazudozik és állandóan mindenkinek a magánéletével Dolgozni életében nem dolgozott, még arra is lusta, hogy a Parlamentbe bemenjen dolgozni. A népért még annyit sem tett, hogy felszólaljon, mert ugye 2009-be egyszer sem szólalt meg a Parlamentbe. Navracsics mondta el a mondandóját, aki annyi hülyeséget mondott, hogy az ember csak ájuldozott. A választásokat már úgy könyveli el januárba, hogy ő lesz a "király". Megjegyzem a választói nagyot fognak csalódni a "király"-ba, mert eddig amit ígérgett semmit nem fog megtartani. A nyugdijasok fogják a legjobban megszívni. A vagyonadót ő kamatostól fogja visszatéríteni. Kérdésem miből, amikor egyfolytában csak azt mondja, hogy milyen rossz a magyar gazdaság, csőd. Ha ez igy van akkor miből fogja mind megvalósítani az elhintett terveit, programjait. Egyébként hurrá megint a gazdagokat támogatja a visszafizetésekkel.(kamatok) Mert ugye mindenki tudja, hogy a vagyonadó a gazdagokat súlytja és nem a panelprolikat.”
472 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BKV: 250 000, SZKT: 165 500 a sofőrök havi fizetése

A budapestiek életét megkeseríti a BKV-sztrájk. Szegeden legutóbb 1993-ban sztrájkolt az SZKT. Tovább olvasom