Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

A Fidesz szerint pazarlás a lámpás körforgalom

Szeged - Igazságügyi közlekedési szakértő véleményére támaszkodik a szegedi Fidesz, amikor kritizálja az elektromos tömegközlekedési beruházást – jelentette ki Kalmár Ferenc (KDNP) és Kohári Nándor (Fidesz) szerdán, sajtótájékoztatón.
Az önkormányzati képviselők elmondták: Juhász István közlekedésmérnök szerint a Kossuth Lajos sugárút-Rókusi körút csomópontban indokolatlan lámpás körforgalmat építeni, mert az M43-as autópálya és a nyugati elkerülő út miatt a Kossuth Lajos sugárút forgalma legalább 35 százalékkal csökkenni fog. A csomópontba elég lenne egy közlekedés által vezérelt lámparendszer. Ez a megoldás jelentősen olcsóbb is: 50 millió forint, szemben az 1,9 milliárddal, amibe a lámpás körforgalom kerül – mondta Kalmár és Kohári. Szerintük a városvezetés nem elég hatékonyan használja az uniós fejlesztési forrásokat.

A sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünknek:

"Amikor egy hónappal ezelőtt Orbán Viktor dühösen kifakadt, azt állítva, hogy Szegeden még a jobboldali szavazók is inkább a jelenlegi szocialista városvezetést támogatják, semmint a helyi Fidesz képviselőit, akkor feltehetőleg arra az alkalmatlanságra és felelőtlenségre gondolt, amit ma Kalmár és Kohári képviselők előadtak. Állításaikat – szokás szerint – nemcsak a szakmaiságon, hanem a tényeken is nemes egyszerűséggel felülemelkedve fogalmazzák meg, amikor azt mondják, hogy a tervezett körforgalom 1,9 milliárd forintból épül és egyébként sincs rá szükség. Ezzel szemben a tény az, hogy a körforgalom 400 millióba kerül, és minden valódi közlekedési szakember szerint szükséges, mivel ez kereszteződés az M43-as autópálya elkészülte után is Szeged egyik legfrekventáltabb közlekedési csomópontja marad. Kalmár és Kohári képviselőurak nem mellesleg a tömegközlekedési rekonstrukcióval kapcsolatos pályázat alapvető döntéseit megszavazták."

Olvasóink írták

130 hozzászólás
  • 130. bambinaXX 2010. február 06. 12:41
    „CSImre! Énis autónélkül közlekedő szülő vagyok. Nem az autózást pártolom-bár kétségkívül megkönyíti az életet- csak leírtam, hogy tömegelni olykor nem annyira áldásos... És hamár most készül, akkor jó volna figyelembe venni egyéb szempontokat: akadálymentesített, magas járdát a busz/villamosmegállókban.
    Egyébként egyetértünk: nem is értem, hogy pl. a Ságvári előtt miért nem áll rendőr reggel/du.??! Jó sok bírságot beszedhetnének.”
  • 129. valakiiii 2010. február 05. 01:06
    „www.korrupedia.hu
    ezt mindenkinek ajánlom”
  • 128. IVY 2010. február 04. 14:57
    „Egyelőre úgy néz ki, hogy a jelzett körforgalom soha nem fog elkészülni, nemhogy lámpás lenne.”
  • 127. gróf 2010. február 04. 14:45
    „122. hozzászólás strangerr 2010.02.04. 10:58

    Köszönöm!”
  • 126. MaLiCa 2010. február 04. 13:23
    „Szerintem se kellene a körforgalom. Meg minek oda lápa csak zavarja az embert. Meg a sávok az is bajnak van, és különben is milyen jogon mondja meg bárki hogy az út melyik oldalán haladhatok ezt nevezik demokráciának???”
  • 125. toxi-2 2010. február 04. 11:45
    „Valaki számolja, hogy a fidesz mennyi szavazatot veszít az ilyen hülyeségek miatt?

    Egy lefutott meccset a végén még elég szorosra fognak kihozni....

    És akkor is Gyurcsány lesz a hibás???”
  • 124. CsImre 2010. február 04. 11:38
    „strangerr:

    Én megértem azt, hogy a politikusnak apró diplomatikus lépések kellenek,amit minden körülmények közt eladhat a választók többségének. De ha a lépés nem jó irányba mutat, akkor a kis apróbb lépésekből hosszútávon nagy szívás lehet. Amikor épül egy nagy körgeometriás lámpás csomópont négysávú lesz a Rókusi krt. (biciklisek a járdára vezetve rossz szokás szerint), Vásárhelyi Pál 4 sávos lesz, stb, mint azt mondja, hogy gyertek, használjátok az autótokat, itt a sok sáv hozzá. Ebbe belemegy pár száz millió forint, aztán jön az autómentes nap, hogy tömegközlekedjünk, meg biciklizzünk, meg sétáljunk, több zöldet, fát a városba, és mindenki csöndben sopánkodik. A Rókusi krt-i villamos megépültével azt üzenjük az ott élő embereknek, hogy magasabb életszínvonal lesz, mert jobb lesz a tömegközlekedés.

    De arról csönd van, hogy a közút kapacitásmegtartásával, illetve növelésével arra készülünk, hogy néhány éven belül ugyanolyan büdös dugó, zaj lesz, mint eddig volt, kicsit közelebb az ablakoz. De az ablakos érveket a villamos nagyszerűségével le lehet nyomni. A megnövekedett számú autónak több garázs, parkoló kell, ami nyilván a városi zöldterületből kerül majd elvételre, mert mindenki a háza ajtajában akar majd megállni.

    És majd eltelik 10-15 év, és jönnek a nagy felismerések, hogy baj van, sok az autó, milliókat kell tömegközlekedés kampányába ölni, esetleg sávokat kéne elvenni (műdugó, amitől Bp-n szívrohamot kaptak), merthogy a megszélesített utakat nincs hová bővíteni. A széles utak mellől sokan kiköltöznek majd a város környéki településekre, mivel a lakótelep életszínvonala csökken, az embereknek nagyobb arányban lesz autójuk, ezért nem érdekli őket, milyen szuper villamos megy a ház előtt. . Kiköltöznek, ahol már nem lesz villamos, és a busz sem éri meg annyira a nagy terület, és a kertesházas beépítettség miatt, és ezért még inkább autót fognak használni. Egy idő után kevés lesz a belvárosban lévő parkolóház. A kiköltözötteknek bevásárlóközpontok kellenek, amik persze hatalmas parkolóval, és nuku tömegközlekedéssel épülnek. (ld. Újszegedre kell már valami hipermarket). De a munkahelyek továbbra is a belvárosban lesznek, így a nyomás folyton fennáll majd, hogy autóval minél közelebb akarnak hozzá jutni.

    Ezért kellene előre gondolkodni, és a szgk. használatot visszafogni városszerte, még ha az nem is jelent az útépítő-iparnak sok-sok pénzt. A sok kis konfliktuskerülő lépés óriási konfliktusok veszélyét növeli, melyek kezelése sokkal nehezebb lesz.”
  • 123. ifj. Nagy Gábor 2010. február 04. 11:35
    „119. strangerr 2010.02.04. 09:32
    "És azért pl a kerékpározás terén rengeteg változás történt Szegeden az elmúlt években."

    Egy részének azért nem, vagy nem úgy kellett volna megtörténnie, a példákat kapásból lehetne sorolni (Fő fasor, Tompai kapu út)...

    És én most azt is látom, hogy például mi nem fog várhatóan megtörténni, mert az útfenntartásért felelős iroda a hatáskörén túllépve főútvonali sávszélességeket követelne meg egy belvárosi utcánál, amire az egyetlen válasz az lehet kerékpáros szempontból, hogy akkor inkább ne csinálják meg az egyébként indokolt és korszerű elvek alapján kigondolt átalakítást. Ami - és ezt kell nagyon hangsúlyozni - nem venne el az autósoktól sem parkolóhelyet, sem behajtási lehetőséget és még így sem tud megvalósulni. Ez azért elég durva...”
  • 122. CsImre 2010. február 04. 11:34
    „bambinaXX:

    Sokan vannak, akik autó nélkül élnek. Elviszik a gyereküket a suliba, és elmennek a munkahelyükre. Jah, hogy akinek az a gyerek elvitele, hogy elakadásjelző ki az út közepén, majd puszilkodás az iskolakapuban, tornaszerkó ellenőrzés, mobil töltöttségének ellenőrzése, majd visszamenve a dudálók leanyázása, és visszaállás a dugóba araszolni, azoknak nyilván rémálom a tömegközlekedés. A többség nem autóval jár.”
  • 121. strangerr 2010. február 04. 10:58
    „121.
    A győri példa: http://www.jaisz.hu/gyor2006uton/jelzolampas_csomopontok.html
    Ebben sokmindenre választ kaphatsz.

    Röviden: ez nem körforgalom, a népnyelv hívja így pongyolán mert kör alakja van.
    Ez jelzőlámpás csomópont ami kör geometriájú, emiatt több iránynak tud egyszerre zöldet adni, a cilkusa ha jól tudom pont fele annyi, mint a hagyományos jelzőlámpás csp-nak.
    Így a kapacitása is megnő, a legnagyobb a szintbeni csomópontok közül.
    A müködését valamelyest mutatja a szimulációs film a belinket győri honlapon.”
  • 120. gróf 2010. február 04. 10:46
    „Régóta nem értem! Magyarázza már el valaki!

    A körforgalmak azért gyorsítják a forgalmat, mert a lámpa nem állítja meg feleslegesen a járműveket.
    Ha a körforgalomba lámpa állítja meg a forgalmat...akkor mi a körforgalom előnye a hagyományos kereszteződéssel szemben???”
  • 119. ClarkGriswald 2010. február 04. 09:56
    „119: igen a Klauzál tér kiváló példa, de közben eszembe jutott pl. a Kölcsey utca is! Nem is olyan régen ott is áthaladó forgalom volt, és mekkora tiltakozás volt, amikor lezárták!”
  • 118. strangerr 2010. február 04. 09:32
    „97. Azt írtam, hogy a gigakör a villamos átvezetése miatt IS van.
    Döntési felelősség nélkül könnyű hirdetni, hogy csökkentsük MINDENHOL a kapacitást, de szerintem mindenkinek nyilvánvaló, hogy ezt nem lehet megtenni és semmilyen színű döntéshozó sem fogja megtenni, így ez a javaslat szvsz komolytalan.
    Diplomatikusan, kis lépésekkel lehet csak eredményt elérni és azt is elsősorban a belvárosban. Egy szemléletváltás hosszú folyamat, és ha túl drasztikus, akkor olyan ellenállást vált ki, hogy még a kis eredményeket is megfojtja.
    A belváros forgalomcsendesítése is milyen heves tiltakozásokat vált ki, de ma már pl. mindenkinek természetes hogy nem parkol a Klauzál téren. És azért pl a kerékpározás terén rengeteg változás történt Szegeden az elmúlt években.”
  • 117. Dema 2010. február 04. 09:01
    „111. bambinaXX teljesen megértelek! Petőfi verse jutott az eszembe, amikor a mamáról ír. Én sem értettem meg addig amíg nekem nem voltak gyerekeim, feleségem. Ha ezeknek az ID_ÓTA politikusainknak is lenne anyukájuk gyerekük, és netán még feleségük, akkor elvárható volna tőlük, hogy emberségesen politizáljanak. Gondoljanak az összes nőre, anyukára, gyerekekre. Függetlenül a hovatartozásuktól!!
    Kompromisszumokat is ismerjék meg! Nem értem ezt az egéssz dolgot, mert amikor a tervek készen voltak akkor mindenki láthatta mi lessz az Izabella lábánál. Miért nem előtte vitatják meg a dolgoz, aztán meg fogják be, mert ŐK is sarasak!!! Meg a kivitelezők is lassúak! Régebben egy ilyen fontos csomópontot pillanatok alatt felújítottak. Igaz éjjel, nappal dolgoztak, hideg ide, oda, és ha valaki a "lapátra támaszkodott" azt már megírta a Délmagyar!”
  • 116. apa15 2010. február 04. 08:54
    „eggyáltalán van olyan dolog a FIDESZ szerint ami jó ebben a városban rajtuk kívül nem kell elektromos közlekedés ha rossz lennea levegő akkor mért nincs elektromos közlekedésmár mindegy hogy ki mit csinál minden rossz ha nem ők”
  • 115. favágó 2010. február 04. 08:40
    „Monnyon le!:-)) Monnyon le!:-))))
    Olyan lesz ez mint a kerékpározás! Mikor áttértem három kerékről a kettőre, (anno) elestem egyszer-kétszer, azután megtanultam! Itt is ez lesz. Eleinte kicsit lassabban, óvatosabban, utána menni fog ez!:-)
    Ja! És ki is fúrta meg a SZVSE pályás beruházást? Képviselő urak, arról miért nem nyilatkoznak?”
  • 114. gubanc 2010. február 04. 08:37
    „Összegezve a cikkről!
    KÓKLEREKNEK NE ADJUNK HATALMAT!”
  • 113. Pimpa42 2010. február 04. 08:36
    „Ez már tényleg nevetséges.
    Egyre inkább úgy tűnik, Szegeden leginkább a Fidesz felesleges és pazarlás.”
  • 112. ClarkGriswald 2010. február 04. 08:20
    „Szerintem az átlag szegedi a fidesz sajtótájékoztatójára már zsigerből reagál.”
  • 111. Walaky 2010. február 04. 08:18
    „moderálva”
130 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Várakozó sofőrt csapott el a bolgár kamion

Egy műszaki hiba miatt várakozó személyautó sofőrjét gázolta el egy Budapest felé tartó bolgár rendszámú kamion az M5-ös autópálya 128-as kilométerénél. Tovább olvasom