Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

A fogyasztói jogok képviselőjét kérdezhetjük

Turnéja utolsó állomásaként két napig Szegeden mutatkozik be a hírközlési fogyasztói jogok képviselője. Eddig több száz ügyfél internetes, telefonos és kábeltévés kérdésével kapcsolatosan járt el.
Pénteken és szombaton 11 és 20 óra között a szegedi nagyáruház előtt felállított sátorban találkozhatnak az érdeklődők a hírközlési fogyasztói jogok képviselőjével. Pénteken a helyettese Urbanics Gábor, szombaton Juhász Károly képviselő áll a fogyasztók rendelkezésére.

A szegedi egy öt állomásból álló hírközlési „roadshow" utolsó állomása: a bemutatón a látogatók mini kiállítást láthatnak, egy utánfutóra szerelt antenna segítségével kipróbálhatják a szélessávú internetet, és megismerhetik az elektronikus aláírás lehetőségeit, valamint az internetes telefonálást. A fogyasztói jogok képviselőjének hivatala a fogyasztói panaszok kezeléséről ad tájékoztatást, ezenkívül az internetes vásárlással és átutalással kapcsolatos hiedelmeket igyekszik tisztázni.

– A fogyasztói jogok képviselője a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) keretein belül dolgozik. Hivatala kezdeményezte például azt a napokban megszületett megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy az internetezők az ADSL-szolgáltatás szüneteltetése nélkül válthassanak szolgáltatót – hívta fel a figyelmet a hivatal munkatársa, Molnár Ildikó.

A hírközlési fogyasztói jogok képviselője egy éves működése során már több száz ügyfél érdekében járt el. Hivatala Európában is egyedülálló kezdeményezést vitt végig például a modemes internetezőket sújtó, úgynevezett betárcsázó programok ellen, és kiharcolta, hogy a távközlési szolgáltatók a törvénynek megfelelően valóban ingyenesen biztosítsák a hívásrészletező számlát.

Nemrégiben pedig a képviselő hivatala a webhamisítókkal vette föl a harcot, akik legújabban kéretlen levelekkel, úgy nevezett spamekkel legálisan igyekeznek megszerezni a gyanútlan felhasználók adatait.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság passzív jogalkalmazóból egyre inkább szabályalkotóvá válik és piacot formál, mivel rendszeres piacelemezésre is vállalkozik és a mobilszolgáltatások legújabb generációjának pályáztatását végezte.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dorozsmai matekpélda

Fél év csúszással, de befejezéséhez közeledik a kiskundorozsmai sportpálya építése. Az anyagiakról… Tovább olvasom