Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

A gazda már fél, a betörő még nem

Szeged - A kerítés tövében érte tetten a kocsival elakadt betörőt egy nyugdíjas házaspár. A bűnöző elmenekült, autója alapján beazonosították – ám azóta még háromszor jártak tolvajok a portán. A gazda szerint a magyar jogállam legfőbb ismertetőjele, hogy csak az nem fél, akinek kellene.
– Amikor megvettük ezt a telepet 1999-ben, harminc centi vastagon állt itt a libatrágya. Most olyan, mint egy arborétum, ritka fafajtákat telepítettünk és gondozunk. Egy helybeli fotós télen bejárt fényképezni a fenyőinket – mutat körbe a Szeged közelében lévő 3 hektáros egykori téeszmajor udvarán a tulajdonos. Szegedi vállalkozó, faipari mérnök, tíz évvel ezelőtt fatelepet kezdett működtetni a majorban. Ma már nem dolgozik, a gyerekek felnőttek, és egyik sem akarta folytatni a fakereskedést. A major megmaradt hétvégi tanyának, ahová ki lehet jönni beszélgetni, főzőcskézni a barátokkal. Osztálytalálkozót is tartottak már itt. A hosszú épületekben elfér a fatelep megmaradt készlete mellett minden olyan holmi, amire otthon már nincs szükség, de nincs szívük eladni: régi bútorok, tárgyak, amelyeknek valóságos értéke nincs, csak szimbolikus. Mióta bejárnak a betörők, az idillnek vége, és ez az értékrend is viszonylagossá vált. Kiderült, hogy a dédimama egykori lekvárfőző rézbográcsa laposra taposva csak színesfém.

– Április 10-én délután jöttünk ki a feleségemmel, és ahogy a porta sarkához értünk, láttuk, hogy a hátsó kerítés mellett egy személyautó elakadt a sárban, teherkocsi próbálja kihúzni – meséli a gazda. – Ahogy tudtunk, siettünk befelé, és láttuk, hogy az épület hátsó ajtaja nyitva, nagy rumli, és egy csomó holmink eltűnt. Mentünk ki a kerítéshez, a kocsi még mindig a sárban vesztegelt, és megláttuk benne a mi dolgainkat.

Őrzésvédelem, takarékon. A harapós kutya némelyeket elriaszt, másokat nem. Illusztráció: Schmidt Andrea
Őrzésvédelem, takarékon. A harapós kutya és a szögesdrót némelyeket elriaszt, másokat nem.
Illusztráció: Schmidt Andrea

A házaspár a kerítésen belül, a betörő és segítője kívül. Vitatkoztak. A személyautó gazdája azt állította, hogy a kocsijában lévő tárgyakat itt találta elszórva, csak összeszedte... A teherautó sofőrje pedig utólag azzal védekezett, hogy ő csak erre hajtott, és megkérték, segítsen kihúzni egy elakadt járművet. Nincs más köze ehhez, különben is, ő kisebbségi önkormányzati képviselő. A házaspár hívta a rendőrséget, a két férfi pedig beszállt a teherautóba, és elhajtott. A személykocsi ott maradt a lopott cuccal. A nyomozók estig helyszíneltek, eljárás indult, és a kocsi rendszáma alapján be lehetett azonosítani a tettest. – Ezután pár nap alatt még háromszor törtek be hozzánk. A mi kézikocsinkat használták, ezzel furikázták ki a holmit a kerítésen kívülre. A hátsó kapu lakatját is megfúrták, profi akkumulátoros fúrógép kellett hozzá. Ezek nem csóró színesfémgyűjtők, hanem gátlástalan bűnözők, akik tesznek arra, hogy nyomoz a rendőrség. Amióta tart az eljárás, egy hajnalban valaki szinte ráfeküdt a csöngőnkre otthon. Mire kimentem, csak a sarkon beforduló alakokat láttam. Nem gyerekek voltak – így a gazda.

Letartóztatták

A Szegedi Rendőrkapitányság lopás megalapozott gyanújával folytat büntetőeljárást az ügyben, két embert gyanúsítanak – tájékoztatott a történetről Tuczakov Szilvána őrnagy. A nyomozás még tart, a rendőrök az egyik elkövetőt őrizetbe vették, és azóta a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását.

A kárérték 1 millió 200 ezer forint. Ha működne a vállalkozás, érdemes lenne kamerákat fölszerelni, de így nem tudják állni a védelem költségeit.
Az ismerősök szerint el kéne adni az egészet. – Mi ezt a majort megszépítettük, nem csak a saját örömünkre. Tényleg az a normális ma Magyarországon, hogy amit nem tudsz megvédeni a magad erejéből, azt el kell adnod?

A gazda nem szeretné nyomtatásban látni a nevét, sem a családjáét. Eredetileg nem is akart az újsághoz fordulni. Fia döntött úgy, hogy felhív, mert szerinte nem állapot, hogy szüleinek nyugdíjaskorukra félniük kell. – Ha valaki a böhöm nagy Mercedesével átpofátlankodik az én sávomba, úgy, hogy fékeznem kell, muszáj rádudálni – magyarázza a dísznövénykertész fiatalember. – Szólni kell neki legalább, mert ha senki se szól, mindig meg fogja csinálni.

Zajlik az új büntető törvénykönyv előkészítése, tudni lehet, hogy tervezik például bevezetni az otthonvédelmi fegyver fogalmát, ami tényleg hatékony eszköz lehet a házát, tanyáját védő emberek kezében. Legalábbis a fiatalabbakéban. – Lehet, hogy a cigányok félnek a gárdától, de mi meg a cigányoktól félünk, és senki se mondhatja, hogy ok nélkül – – így a gazda. – Nem volt igaza annak, aki azt mondta, demokratának lenni annyi, mint nem félni. Huszonegy éve élünk jogállamban, és itt lassan mindenki fél. Ha azt nem lehet elkerülni, hogy mi rettegjünk, nem tudom, azt el lehet-e érni törvényes eszközökkel, hogy végre az is féljen, akinek kell. Remélem, hogy igen.

Védelem tízezrekből vagy egymillióból

A biztonságtechnika fejlődő iparág, nagyon sokféle megoldás közül választhat, aki védeni akarja házát, tanyáját. – A nagy könyv három elemből álló védelmet javasol, egyrészt rácsot, lakatot, fémajtót, másrészt elektromos behatolásjelzőt, harmadrészt biztonsági szolgálatot, amely a riasztó jelzésére diszpécseren keresztül értesíti a mozgó járőrt – feleli kérdésemre Mikula Ferenc, aki biztonságtechnikai céget vezet, és fönntartja a riaszt.hu honlapot. – Mindez akár egymillióba is kerülhet, de vannak olcsóbb megoldások. 8–10 ezerért már lehet kapni olyan mozgásérzékelőt, ami a kisállatokra nem indul el. Egy egyszerű riasztóközpont 20 ezer, egy rádiós vagy GSM-eszköz 30–40 ezer. Látatlanban 100–150 ezer forint lehet az egész, anyagáron.

Olvasóink írták

53 hozzászólás
  • 53. papagaly 2011. május 23. 11:21
    „Érdekes, milyen bátrak ezek a kisebbségiek a képviselőjükkel egyetemben.
    De annyira nem bátrak, hogy kimenjenek helyzetük javítására pl. Afganisztánba.
    Tud-e valaki adatot, hogy a .átrányos kisebbség aránya mennyi a kinti hadtestben?
    Megvan 8-10 % ? Mert itthon annyi!
    Az már nem éri meg nekik, csak a más élete, meg vagyona. <moderálva.>”
  • 52. papsajt 2011. május 23. 07:16
    „"A gazda szerint a magyar jogállam legfőbb ismertetőjele, hogy csak az nem fél, akinek kellene."- de igaz.”
  • 51. butagyerek 2011. május 23. 05:53
    „Sajnos a törvény a bűnözőket védi ! De ez logikus, és érthető is. Ha tényleg vissza akarnák szorítani a bűnözést , már rég megtehették volna. Csakhogy ez nem lenne egy logikus cél. Mert ez esetben kevesebb ügyvédnek bírónak, és jogásznak lenne jól megfizetett munkája. A módosításokat meg mindenféle emberi jogokra hivatkozva halogatják. És a sértettek emberi jogai ? Miért is fizetünk adót ? Talán egyszer azt is megérjük, hogy az országban tényleg lesz igazságszolgáltatás. De sajnos jelenleg csak jogszolgáltatás folyik.”
  • 50. klj_54 2011. május 22. 23:12
    „A fegyvernél is van jobb eszköz!
    Sok betörésnél azzal kezdenek a "dolgozók", hogy villanyóra lekapcsol.
    Nos akinek van egy zselés akkuja (55 AH) + egy kamionshopban kaphat 12/220 Voltos áram átalakítója, nos az védheti a lakását, ráadásul ha el nem szólja magát nem tudják megállapítani mi végzett a delikvenssel!
    Nem vagyok fegyver párti, nekem a fentebb leírtak tökéletesen megfelelnek, mert a fegyver véletlenül is elsülhet!
    Itt csak az jár rosszul, aki a biztosító láncot akarja kiakasztani!
    De az nagyon:)
    /Az izom áram hatására görcsbe rándul tehát nem tudja elengedni!/

    Remélem a moderátor nem tartja durvábbnak az általam leírtakat a naponta agyonvert emberek eseténél!”
  • 49. vimvirepellere 2011. május 22. 21:37
    „48. ágimami 2011.05.22. 20:15

    Mami! Legyen fegyver. Büntetlen előéletű, 25. életévüket betöltött (fiatalság bolondság) és adózott jövedelemmel rendelkező magyar állampolgároknak, akik megkapják az oktatást a biztonságos fegyverhasználatra egy képzés és egy vizsga keretén belül, valamint átesnek egy pszichológiai szűrésen.”
  • 48. ágimami 2011. május 22. 20:15
    „Míg volt a tanároknak tekintéje, míg volt közbiztonság, volt igen régen! Általános suliban valakinek ellopták a ceruzáját, 2 perc múlva előkerült. Miért? Mert a tanár, csak annyit mondott, jó, ha nem kerül elő jön a rendőrség. Ma röhögnének! Egy pulcsit lopott el anno az ovódából egy kisebbségi szülő, abban a pillanatban kitették a porontyát az oviból. Na vajon ki a felelős? A gyerek? Az óvoda? A szülő? Akkor tudták!!!! Nem akarok "bezzeg a mi időnkben" példálózni. Ma, ha tisztességre, becsületre tanítjuk gyermekeinket, unokáinkat, potenciális áldozatokat nevelünk. Ne legyen fegyver! Isten őrizz! Alkalmazandó büntetés!! Szigorú!!! Hova vezet az út, ha a bünözők jogai erősebbek!?”
  • 47. deszkás 2011. május 22. 18:52
    „NAGYPAPA! Miért lőnéd térden? Mert gyakorlatlanságod révén lábra célozni és eltalálni az már művészet.És ha ezt még mondod is, a legnagyobb marhaság. Vállra és elmondták a hadseregbe is: ha beszél esetleg neked annyi!”
  • 46. louise 2011. május 22. 17:01
    „35. Zsoltee0716 2011.05.22. 10:53

    Cigókról kitalálták, hogy nem emberek, és nem is éreznek, lehet őket nyírni kifele. Elég nagy százalékú megcsappanás történt utána, mert egész családokat öltek le abban az országban. Valószínű itt is ez fog bekövetkezni, mert ők se nézik semmibe a magyar. Az édesanyámnak egy cigó azt mondta, csak eggyel legyünk többen, és kinyírjuk az összes magyart. Akkor mi miért ne tennénk ezt? Miért ne védenénk magunkat úgy, ahogy ők támadnak?”
  • 45. KamuNeni 2011. május 22. 16:48
    „Nem is beszelek a ciganyokrol mert felfordul az ember gyomra toluk. Az onvedelmi fegyevrt viszont legalizalni kellene MO-n”
  • 44. Mathiasking 2011. május 22. 16:20
    „A szombathelyi belváros szívében, az APEH-parkolóban támadt egy csoport azokra diákokra, akik iskolai futásból tartottak vissza a Premontreibe, értesült a vasnepe.hu.

    A diákok premontreis egyen pólóban vonultak vissza az iskolába, amikor az APEH-parkolónál egy hétfős társaság előbb csak verbálisan inzultálta a sor végén haladó három fiatalembert, majd rájuk is támadtak. Egyikük elájult egy a fejére mért rúgástól, őt agyrázkódással szállították kórházba. Másik társának szintén fejsérülései keletkeztek, őt is kórházba vitték. A harmadik fiú megúszta kisebb karcolásokkal. Az esetnek több szemtanúja is volt, ők próbáltak a megtámadott fiúk segítségére sietni.

    Úgy tudjuk, a gimnazisták tanári felügyelet nélkül sétáltak vissza.

    A rendőrség nagy erőkkel kezdte el keresni az elkövetőket, információink szerint négy támadót kora délután el is fogtak.

    Ellenük csoportosan elkövetett garázdaság bűncselekménye miatt indítottak büntetőeljárást.

    A nyugat.hu információi szerint az ügyész nem kezdeményezi a pénteken szombathelyi diákokat megtámadó és súlyosan bántalmazó társaság tagjainak előzetes letartóztatásba helyezését, így szabadon távozhatnak.

    A cigány bűnözők szabadlábra helyezésének híre megdöbbenést keltett a tanulók között.

    De a kormány 100 ezer munkahelyet teremt a cigányoknak. Hol? A börtönökben?”
  • 43. balihoho 2011. május 22. 15:47
    „Tessék megnézni, hogy működik a magántulajdon védelme Ausztráliában! Ott csak így tudták megfogni a bűnözés terjedését!”
  • 42. macusnéni 2011. május 22. 15:28
    „Tisztelt fórumozók a Déli Apróban a hirdetéssel igencsak vigyázzanak.Eljönnek szétnézni---nem vásárolni,azután éjjel eljönnek betörni.Két kutya sem akadály,mert fejbe verik a harsogóbbat,a másik elbujdokol a félelmébe.Azután elviszik amit kinéztek maguknak.Ez ebben az évben Alsóvároson történt. Jól nézzék meg kivel állnak szóba,már a telefonban is le lehet a hangról szűrni, ki van a vonal végén.A bank is olyan alakot küld ki ,hogy értékelje fel a házat,hogy inkább hajléktalannak néz ki,mint a bank képviselőjének.Az tény,hpgy szigorítsanak végre a törvényen,legalább,mint Amerikában.Mert ahogy haladunk egyre másra csak rosszabb lesz.Mindenki nem vehet fegyvert a kezébe,mert már este az utcára sem lehet menni,félelem nélkül.A város tele van zsebesekkel,ritkán megyek busszal,vagy villamossal,de ki lehet szűrni Őket,egyre többen vannak.Idős ember veszélybe van,hiába tagadják,a tücskök csak szaporodnak,falkába járnak.Most ha valaki tyúkólat épít,körbe villanypásztorral beépiti,azt lehet,igy védi az idegenektől.”
  • 41. tcs 2011. május 22. 14:56
    „Abban biztos lehet mindenki, ha az en hazamba tornek be akkor en tenni fogok valamit....”
  • 40. Ferrer 2011. május 22. 13:27
    „Én nem vagyok radikális, de számomra is vérlázító volt az az ismert eset, amikor a bácsi a SAJÁT telkében áramot vezetett, ráadásul figyelmeztetéssel ellátva, amibe az egyik flamand belehalt, és még a tulajdonost ítélték el. Ezután természetesen semmi, de semmi nem következett a jogalkotásban. USA-ban nyugodt szívvel ártalmatlanítani lehet az illetéktelen behatolókat, nálunk magánlaksértés semmi? Normális ez az ország?”
  • 39. Ferrer 2011. május 22. 13:23
    „"Két hét alatt közbiztonság lesz."”
  • 38. nagypappa 2011. május 22. 13:17
    „Nem tanácsos "mindenkinek" fegyvert adni a kezébe.
    Mert akkor bevásárolhat a bűnelkövető is
    mert az idős embertől a bűnöző elveheti a fegyvert és akár azzal lőheti le a tulajdonost
    mert magában és a családjában is kárt tehet megfelelő fegyverismeret híján.

    Az sem biztos, hogy célravezető amit a Pesten csinálnak, hogy a nem fizetőket kiteszik az utcára. Ezzel olyan helyzetbe kerülnek akinek még a börtön is biztos szállást teremt, ami tudvalevőleg az egyik legdrágább hely, ha jól tudom napi hétezer Ft a rabtartás, kiszámoltam ez kb. évi 70 milliárd Ft.

    Megtörtént, hogy hajléktalan rokkantkocsival közlekedő a karláncot vette a Mars téri buszpályaudvaron egy fiatal fiúról. ha belegondolunk a lehetőségekbe: éveket kell várni mire bejut egy szociális otthonba, addig kinn ázik fázik, éhezik az utcán. Így egy pillanat alatt megoldódott a szállás és ellátás gondja, csak hogy nekünk ez sokkal többe kerül.

    Ha meg már minden áron lőni akartok... sörétes puskával térden... az nem Legózza össze egyetlen sebész sem.”
  • 37. papipa 2011. május 22. 11:15
    „Amíg csak egy e-mail címet kapsz a rendőrségen, ha feljelentést akarsz tenni, addig no comment!”
  • 36. achilleus 2011. május 22. 10:59
    „"A nyomozás még tart, a rendőrök az egyik elkövetőt őrizetbe vették, és azóta a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását. "

    --- az egyiket? Ha a másikról is tudják, hogy "elkövető", akkor azt miért nem??
    Ha a bíróság az "egyiket" mégis szabadlábra helyezné, ne hivatkozzon már arra, hogy a bűnismétlése nem áll fenn, mert a saját tekintélyét ássa le a sárgaföldig. (ld. a fenti cikket, az eseményekkel)”
  • 35. Zsoltee0716 2011. május 22. 10:53
    „31. louise 2011.05.22. 09:51

    Attól függ kinek a kije hullot. az áldozaté vagy a betörőé?”
  • 34. világfi 2011. május 22. 10:24
    „Magyarország a bűnözők paradicsoma!
    Az ország vezetői sem mutatnak jó példát,(tisztelet a kivételnek).A szegény"szemétláda"autóval jár lopni.Nincs visszatartó ereje a törvényeknek,/vagy nem alkalmazzák jól/.A munkával nehezen megszerzett értékeket ,ezek a szemét tolvajok ,pár perc alatt elviszik,eladják.Nagyobb részbe biztos hogy nem élelemre költik a pénzt.Részben megértem a Gárda törekvéseit.”
53 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akcióban a pénzügyi nyomozók

A Nemzeti Vám- és Adóhivatal január 1-jei megalakulása óta tevékenykednek önállóan a bűnügyek felderítésére szakosodott pénzügyi nyomozók. Tovább olvasom