Délmagyar logó

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 10°C | 20°C

A hallgató eredménye siker az oktatónak

Az SZTE TTIK-n is diplomaosztót tartanak a hétvégén, ahol részben a kutatásokból finanszírozzák az oktatást. Most azon fáradoznak, hogy összekössék a vállalatokat a hallgatókkal, megkönnyítve így a munkakeresést - tudtuk meg Mucsi Lászlótól, a kar Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel is kitüntetett dékánjától.
 ELI-re várva

Épül a szegedi lézerközpont, az ELI. A TTIK dékánját arról kérdeztük, mit várhatnak a projekttől a jelenlegi vagy a leendő hallgatók. – Most indul az angol nyelvű lézerfizikus szakirányú továbbképzésünk, de sajnos önmagában fizika alapszakra is kevesen jelentkeznek. Mivel egyelőre az építkezés folyik, a mostani végzősök közül még nem tudnak dolgozót felvenni, viszont a hallgatók bekapcsolódhatnak a karon folyó lézerfizikai kutatásokba. Kérdés, hogy később azokért az álláshelyekért, amelyeket az ELI meghirdet, a nemzetközi versenyben hogyan szerepelnek, hiszen külföldről is várják a szakembereket. Jelenleg az előkészítési munkálatokban az oktatók vállalnak nagyobb részt – mondta el Mucsi László.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt mondta a napokban, hogy növelni szeretnék a külföldi tanulmányokban részt vevő magyar diákok és kutatók számát. Ön is dolgozott külföldön, mik a legmeghatározóbb tapasztalatai?

– Egyetemi pályám kezdetén tanultam Angliában, majd Belgiumban, ahol a kutatók szabadsága és a projektszemléletű munka fogott meg. Az anyagi megbecsülésen túl a kutatás infrastrukturális feltételeinek biztosítása is megkönnyíti a kint dolgozó munkatársak életét. Ezt próbáljuk karunkon is megvalósítani, de jelenleg a kutatási és pályázati bevételekből részben támogatjuk az oktatást is, és ezek a források egyre nehezebben szerezhetők meg. A hallgatóknak viszont számos lehetőségük adódik az Erasmus+, a Ceepus vagy a Campus Hungary programoknak is köszönhetően. Vannak olyan szakterületek, ahol évek óta több pályázati hely van, mint amit be tudnak tölteni.

– Az Oktatási Hivatal adatai szerint hét százalékkal többen jelentkeztek 2015-ben, mint tavaly azokra az egyetemekre, főiskolákra, amelyek indítanak duális képzésben, azaz a vállalati szektor bevonásával szakokat. Hogyan jellemezné a kar kapcsolatát ezzel a szférával?

– Elég széles karunk kínálata ahhoz, hogy találjunk olyan szakot, ahol a vállalatokhoz kötődő duális képzés meghonosodhat. A régió az EU-s fejlettségi lista hátsó harmadában szerepel, ezért kevés olyan vállalat van, amely nagy számban tudna a kutatás-fejlesztés területén hallgatókat alkalmazni. De gyakran keresnek meg minket cégek azzal, hogy ilyen és ilyen képességű hallgatókra lenne szükségük. Mi ekkor személyesen ajánljuk a nekik megfelelő embereket. Ezt az igényt látva folyik a képzések átalakítása: azt próbáljuk éppen megfogalmazni, milyen tudással és képességekkel rendelkezik majd egy-egy végzett hallgató. Ez a kimeneti szemléletű szakleírás talán jobban közvetíthető egy munkaadó felé, mint önmagában a diploma neve – így könnyebben megtalálhatják egymást az álláskeresők és az állást kínálók.

Mucsi László szerint mindenki egyenlő esélyekkel indul, senki nem nézi, kit hány ponttal vettek fel. Fotó: Frank Yvette
Mucsi László szerint mindenki egyenlő esélyekkel indul, senki nem nézi, kit hány ponttal vettek fel. Fotó: Frank Yvette

– A dékáni poszt betöltésére írt pályázatában megfogalmazza, mennyire fontos a lemorzsolódás csökkentése. Mi okozza ezt a jelenséget?

– Mindenki egyenlő esélyekkel indul: senki nem nézi, kit hány ponttal vettek fel. Vannak olyan felvételizők, akik az alacsonyabb felvételi ponthatárt a követelmények szintjével azonosítják. Alapprobléma még, hogy a hallgatóinknak közel fele nem rendelkezik nyelvvizsgával, így a nyelvtanulás év közben sok időt és energiát vesz el az egyetemtől, ami a tanulmányi eredményüket ronthatja. Pedig szakmai nyelvtudásra szükség lenne már az alapképzésben. Másrészt sokszor azért végeznek később, vagy nem fejezik be tanulmányaikat a hallgatók, mert már munkába álltak, és a cégüknek a már megszerzett tudásuk és a képességeik elegendők, nem az alapdiploma a feltétel egy álláshely betöltéséhez.

– Július 9-éig lehet a hiányzó dokumentumokat pótolni, illetve az adatokat módosítani az idei felsőoktatási felvételi eljárásban. Aki sorrendet módosítana, azok számára hogyan érvelne az SZTE TTIK mellett?

– A karon a teljes képzési kínálatból választhatnak a jelentkezők a természettudományi és az informatikai képzési területen, az osztatlan tanári szakokon, és van több műszaki szakunk is. A motivált, lehetőségeket kereső hallgatók biztosan megtalálják azokat az oktatókat, akik segítik őket elindulni pályájukon, mert a sikert az oktató számára is a sikeres hallgató jelenti.

(A diplomások és a kar díjazottjainak névsorát a Kapcsolatok oldalon olvashatják.)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Év Boltja lett az újszegedi Príma Nova

A CBA és a Lidl kapta a legtöbb díjat az idén először megrendezett Az év boltja versenyen, szupermarket kategóriában a díjat az újszegedi Píma Nova nyerte. Tovább olvasom