Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

A határon is visszatarthatják a szabálysértő külföldieket

Belföld – Központi közigazgatási bírságnyilvántartási rendszert tervez a kormány – ezzel nyomon követhető a szabálysértő. A helyszíni bírságolások is változnak – 300 ezer forintig büntethetnek majd a rendőrök.
A T/1746. számú törvényjavaslat, az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról irományt tanulmányozva kiderül, a kormány létre kívánja hozni a központi közlekedési közigazgatási bírságnyilvántartás rendszerét. Lényege, hogy a mindenkit nyilvántartanak, aki ellen közigazgatási bírságot szabnak ki. Az autósok nyelvére lefordítva: a tilosban parkolók, a gyorshajtók mind-mind a központi nyilvántartásba kerülnek – csakúgy, mint a piroson áthajtók, a vezetés közben kézben mobilozók és a leállósávok huszárai is. A törvénytervezet indoklásából azt olvashatjuk, hogy „az utóbbi időben egyre gyakoribb, hogy a közigazgatási bírságot az ügyfelek nem fizetik meg, illetve a külföldi elkövetők esetében a technikai eszközökkel észlelt szabályszegés esetében a járművezető, illetve az üzembentartó személyi adatainak ismerete hiányában nem kerülhet sor felelősségre vonásukra."

A javaslat a közigazgatási bírságolható szabályszegések körét átalakítja, egyszerűsíti az eljárás lefolytatását. A visszatartás jogintézményénél megszünteti a diszkriminációt, így azonos módon kell eljárni a magyar és a külföldi szabályszegőkkel szemben. A közigazgatási bírság kikényszerítése, a befizetési hajlandóság növelése és a hatékonyabb végrehajtás érdekében a javaslat további szigorításokat vezet be. A közigazgatási bírság hatékony végrehajtásának egyik jelentős akadálya az, hogy jelenleg nincs egységes, központi közigazgatási bírság nyilvántartás. A törvény ezt a hiányosságot pótolja, és megteremti a központi közigazgatási bírság nyilvántartás alapjait.



A mostani törvények szerint, a közigazgatási eljárást nem lehet a helyszínen lefolytatni – kvázi csak szabálysértési bírságot kaphatnak a megállított külföldi gyorshajtók. És mivel a visszatartás a szabálysértésre nem érvényes, a csekket eldobva nyugodtan továbbmehetnek a renitensek.

Az új törvény lehetővé teszi, hogy a helyszínen megállított gyorshajtó, vagy éppen a piroson áthúzó külföldieket is hatékonyan bírságolják. Ráadásul immár a csekket sem dobhatják el. A helyszínen lefolytatott közigazgatási eljárásban, ha az elkövető a jogsértés tényét nem vitatja, a döntéssel szemben fellebbezésnek nincs helye, amelyről az ügyfelet a helyszínen tájékoztatni kell. A szabálysértő külföldi a bírság kiszabásáról egy több nyelven kiállított bizonylatot kap, hasonlóan a visszatartás alkalmazása során átadott irathoz.

A törvényből az is kiderül, hogy a kiszabható bírság 3 ezertől 300 ezerig terjedhet. „A szabályszegés elkövetése esetén a visszatartás jogintézményénél a javaslat megszünteti a különbséget a belföldön, illetve a külföldön forgalomba helyezett járművek között. Ezzel is biztosítva, hogy a kiszabott bírság megfizetésre kerüljön a felelősök részéről."

A határon feltartóztathatják a szabálytalankodó külföldi autósokat. Fotó: Segesvári Csaba
A határon feltartóztathatják a szabálytalankodó külföldi autósokat.
Fotó: Segesvári Csaba

A központi nyilvántartás miatt nyomon követhő többek között az is, hogy a jogsértés miatt szabott-e ki valamely más hatóság közigazgatási bírságot. Ezzel kizárható a kétszeres büntetés. A központi nyilvántartás lehetővé teszi azt is, hogy a közúti ellenőrzések során az eljáró hatóságok – rendőrök, közlekedési hatóság szakemberei – tudomást szerezzenek a fennálló bírságtartozásról és annak megfizetésig visszatarthassák a szabálysértőt, függetlenül attól, hogy azt más hatóság szabta ki. Ezzel végérvényesen pontot tehetnek a külföldiek „lógásának" – ha egyszer valakit lefülelnek, és bekerül a nyilvántartásba, akár a határon is visszatarthatják. A törvény értelmezése szerint ha egy külföldit bemér a traffipax és bekerül az adatbázisba, a bírságot bármilyen ellenőrzésnél követelhetik rajta – nemfizetéskor pedig visszatarthatják.

A hazai, behajthatatlan bírságok miatt pedig kivonhatják járművünket. A tervezetből kiderült, hogy a kiszabott bírságok befizetési hajlandósága az utóbbi időben jelentősen csökkent, közel 4 milliárd forinttal tartoznak a szabálysértők. A végrehajtási eljárás hosszadalmas, gyakran nem vezet eredményre. A javaslat ezért lehetővé teszi, hogy amennyiben a járműnyilvántartásban szereplő üzembentartó a jogerősen kiszabott és végrehajtható közigazgatási bírságot a rendelkezésére álló határidőn belül nem fizette be, az eljáró hatóság kezdeményezze körzetközponti jegyzőnél (okmányiroda) a szabályszegéshez használt gépjármű forgalomból történő ideiglenes kivonását.

Olvasóink írták

45 hozzászólás
  • 45. Figyelő 2010. december 08. 08:39
    „ifj.Nagy Gábor úr!
    Nem a témához tartozik amit most írok!
    Nem az első eset,hogy Ön manipulálja mások hozzászólásait az Ön, nem tudni ki érdekit szolgálandó céljainak!
    Gondom, hogy Ön ezért valamilyen ellenszolgáltatásban is részesül!
    A tegnapi napon Ön ezt ismételten megtette e helyen, azzal, hogy bírt hozzászólásomat úgy idézte, hogy annak tartalmát megváltoztatta!
    Ezzel a pohár betelt!
    A tegnapi napon az ügyvédemet megbíztam, hogy Ön ellen az ilyenkor szokásos eljárást indítsa meg, úgy hogy Ön azt egy életre megemlegesse!
    Amit Ön művel, az több mint arcátlanság, és ezért a törvény előtt kel,felelnie!”
  • 44. novaklaszlo56 2010. december 08. 06:22
    „11.!
    De igen, Kamunéni! "Kapis!" Nagyon is. :D”
  • 43. polo 2010. december 08. 06:15
    „Ez Magyarország máshol azonnal hatályba lép nálunk meg a parkolási birságokat be tudják hajtani a ami a rendörseggre tartozik azt nem nem akarnak vele bajlodni vagy csak talpnyalo a Magyar nehogy megbántsuk a külföldieket ők megalázhatnak minket meg stb”
  • 42. Egyolvasó 2010. december 07. 22:58
    „40-41 Ajozsi

    az más,amire gondolsz az az, objektív felelősség alá tartozó szabálysértésekre vonatkozik, még pedig úgy, hogy a rendőrségek kiadják egymásnak a tulajdonos adatait, így el lehet velük szemben járni a fényképes szabálysértések kapcsán (gyors hajtás, piros lámpánál való áthaladás, biztonsági öv be nem kapcsolása stb. stb) ezt az unijó rendöri fővezére mostanra okoskodták ki.
    De szerintem a magyar gyakorlat akkor sem fog változni, nálunk a külföldi rendszám akkor is azonosíthatattlan lesz, mert hát drága a papir munka, azt le kell fordítattni a delikvens által használt nyelvre, így a kiszabott birság összege nem ér majd annyit mint amenyi a bele fektetett munka ára, mivel itt mindenki hírtelen akar meggazdulni, kicsi munkából.”
  • 41. Ajozsi 2010. december 07. 19:58
    „Erre gondoltam :
    http://www.delmagyar.hu/belfold_hirek/2013-tol_vege_a_kulfoldi_autosok_randalirozasanak_/2191928/”
  • 40. Ajozsi 2010. december 07. 19:48
    „Javítsatok ki, ha valamit félreértettem : Mindez 2013-tól !?”
  • 39. őrgróf 2010. december 07. 19:46
    „Végre nem leszek másod (harmad) rendű állampolgár a saját hazámban? Végre nem kell eltűrnöm, hogy idegenek
    ( főleg románok, mindegy mi áll az autón: A, NL, E, stb.) alázzanak meg és még be is mutatnak, mert én (nagyjából) szabályosan közlekedek? Azért aggályaim is vannak: a 300.000 ft-os büntetés tényleg behajthatatlan, nem illene az átlagbérnél többel büntetni, főleg ha nem okozott karambolt az illető.
    A sárgán való áthajtás pedig egyenesen törvénytelen: ugyanis semmi nem figyelmeztet rá, mikor vált sárgára.
    Ha hirtelen befékezek, két dolog történhet: 1. becsúszok a kereszteződés közepére, azután nesze neked forgalom? ( aki ellenkezik, próbálja ezt ki a fővárosban!) 2. Sikerül megállnom, és hátulról belémrohannak, belöknek a kereszteződésbe, esetleg feldobom a pacskert. ( volt rá példa!) Tehát ez ott jogos, ahol a lámpa másodpercekben mutatja az időt, vagyis kiszámítható az áthaladás ( vagy megállás ) lehetősége.”
  • 38. Teo 2010. december 07. 19:37
    „35. avant 2010.12.07. 17:56

    Ja ja.
    + ha sengeni tart engedélye van, nem is ellenőrzik, csak vizuálisan.
    Ritka a totális ellenörzés, csak akció jelleggel.

    A szabálytalankodó külföldiek 1%-a fog fennakadni a megmaradt határokon.
    :)”
  • 37. történész 2010. december 07. 19:31
    „persze ,hogy csökkent a hajlandóság mivel a gyarmatosító országok gk. vezetői büntetlenséget élveznek és ez ellenállásra ingerli a népet TESZEM HOZZÁ JOGOSAN !! nincs még egy ilyen buta ország ahol elengedik a külföldi bűnözőket.”
  • 36. rozator 2010. december 07. 18:26
    „Péntek éjjel Brassóban azt mondta a rendőr (angolul), hogy vagy most fizetek 300 lejt, vagy hétfőn átvehetem az elkobzott papírjaimat a bukaresti belügyminisztériumban lévő szabálysértési irodában! Megegyeztünk 100 lejben ügyesben (magyarul).”
  • 35. avant 2010. december 07. 17:56
    „Ha nem vagyok indiszkét, melyik határon fogják behajtani a bírságot?
    Főleg, ha a románok jövő év márciusban schengeni tagok lesznek?
    Lesz határellenőrzés a szerb, az ukrán, meg a horvát határon, a többin meg kimondottan tilos lesz mindenféle ellenőrzést végezi.
    És a legtöbb szabálytalankodó Románia felé hagyja el most is az országot.”
  • 34. ewan 2010. december 07. 17:26
    „20. hozzászólás +36 2010.12.07. 11:58

    annak legyen 300.000 aki 30 milliót keres!
    van olyan északi ország ...ahol a fizetés ill. jövedelem arányában büntetnek!!!
    (Finnország)

    Ezzel csak az a gond, hogy Magyarországon a prémium autómárka tulajdonosok nagy részének a jövedelme, -papíron- nagy valószínűség szerint a minimálbérhez van közel.”
  • 33. benq 2010. december 07. 17:24
    „bankkártyás fizetéssel az a baj, hogy csak a megbüntetett nevére szóló kártyát fogadhatja el a rendőr...ha jól tudom”
  • 32. zoltanszabo 2010. december 07. 16:46
    „T 28.D95.Én naponta járom a 43.ast. Te csak 2 hétig és már kiborultál?
    az az olasz--olasz-román volt.Úgy közlekednek az úton mint a barbárok. Semmilyen szabályt nem tartanak be--félek nem is ismerik azokat. Félek ezeknek felének még jogsija sincs.
    Nem telik el úgy 1 hét ,hogy baleset súlyos---v. halálos ne történjen. Nem véletlen híják :halál útnak.”
  • 31. ráérő 2010. december 07. 15:13
    „...vuk 2010.12.07. 12:40
    21. hozzászólás ráérő 2010.12.07. 12:11 Te pedig olvasd el ha lehet többször amit irtam,mert abban nincs semmi ami arra utalna hogy miért mennyi büntetés járna.”
  • 30. mentelmi-jog 2010. december 07. 14:54
    „"akár a határon is visszatarthatják."

    HAHA!!!
    Alig van már határunk, Románia is belép a Schengeni övezetbe márciusban!!! A mi belépésünk óta elkészült utakon pedig még egy bódé sincs ahol ellenőrizhetnének! Amint továbbépül az M43 (két év), lassítás nélkül lehet majd áthajtani Romániába, úgy ahogy akár most is lehet mondjuk az M70-esen Szlovéniába! De a régi határállomásokon keresztülvezető utakon sem ellenőriznek a határállomásokon!!!
    Aki azt hiszi, hogy ezzel majd annyi külföldit megfognak az téved! Egy pár szerb és ukrán kivételével senki sem fog ezen a nagyszerű hálón fennakadni...”
  • 29. LV-426 2010. december 07. 13:44
    „Ez a törvény nagyon hiányzott már. Csak a notorius szabálytalankodók panaszkodnak, mert csak őket érintik a közlekedési bírságok.

    Én megfejelném még azzal is, hogy ha valaki 3 éven belül többször elköveti ugyanazt a súlyos szabálysértést, 5-10 évekre(vagy véglgesen) bevonnám a jogosítványát. Halálesettel járónál pedig azonnal és véglegesen.

    A külföldiek megregulázásának már ideje volt. A 43-ason a balesetek 90%-át románok okozzák, mert felelőtlenül előzésekbe kezdenek a beláthatatlan kanyarokban. Napi látványosság az M5-ös autópályán a leállósávon tolató DACIA is.

    A bírságok miatt panaszkodóknak:

    A szabályos közlekedésért nem jár büntetés, még ha a rendőr ok nélkül szemétkedik is, akkor sem 300 ezres csekket ad. Az ilyenről érdemes telefonnal hangfelvételt készíteni.
    Gondoljanak bele, mi volna, ha egy közeli rokonuk (édesanyjuk, testvérük, gyermekük) halna meg vétlenül egy felelőtlenül közlekedő sofőr miatt. Ugye, hogy nem sok az a büntetés.

    A szabályok azért vannak, hogy betartsák őket. Nem azért, hogy lázdjunk ellenük és dacból megszegjük őket.”
  • 28. D95 2010. december 07. 13:16
    „hat azert aki a szoregi uton rendszeresen autozik az talakozik egy-ket "sz@rok a kreszre" kulfoldivel. En a nyaron a ket hetes szabim alatt egyszer majdnem osszeutkoztem egy macskaevol olasszal aki nem meltatott arra hogy megadja az elsobbseget, nameg a roman kamionosok...... meg autosok..... Presztizskerdest csinalnak abbol hogy leszoritsanak, szabalytalankodjanak, eloznek a szoregi bukkanonal?!
    Ha lenne valahol LIKE gomb biztos ranyomnam erre a hirre”
  • 27. horvathi 2010. december 07. 13:10
    „Már ahol még létezik határ!

    Mert 2011. március 1-én Románia is belép a schengeni övezetbe és ott sem lesznek határőrök.”
  • 26. +36 2010. december 07. 13:06
    „ÉN NEM ÁLLNÉK KI IGAZOLTATNI HA ÉHEN DÖGLENÉK SEM....DE GONDOLOM, H EDDIG MÉG SENKIT NEM KÉNYSZERÍTETTEK ERRE.

    EGYÉBKÉNT A LÉNYEG A KÖVETKEZŐ:

    20. hozzászólás +36 2010.12.07. 11:58

    annak legyen 300.000 aki 30 milliót keres!
    van olyan északi ország ...ahol a fizetés ill. jövedelem arányában büntetnek!!!
    (Finnország)

    1. EZT IS EL LEHETNE TANULNI ....NEM CSAK A NÉPNYOMORÍTÓ ÖTLETEKET GYÁRTANI.
    2. NEM KELL EKKORA HATALOM EGY EGYSZERŰ, TALPAS EMBER KEZÉBE MÉG AKKOR SEM HA A TÖRVÉNY KÉPVISELŐJE.
    (valószínű, h sokkal több szabálysértőnek és rendőrnek fog a megvesztegetés eszébe jutni mint eddig!)
    3. A SZABÁLYSÉRTÉSI ELŐADÓK JOGI VÉGZETTSÉGŰEK. HOL VAN EHHEZ A KÖZRENDŐR?
    FÉNYÉVRE.
    valószínű, h a törvényalkotónak nincs fogalma a hazai keresetekről. nem a sz...r statisztikáról, hanem a valóságról. vagy ezzel is ki akar készíteni jó néhány családot.
    VISSZA A REALITÁSHOZ!!
    az átkosban 50%-nál többet nem lehetett levonni a keresetből. ez normális hozzáállás volt.
    valószínű, h nem az volt a rossz törvény.”
45 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyugdíjreform - a szakértő szemével

"Játsszunk el a gondolattal, hogy az összes párt leül tárgyalni a nyugdíjrendszer ügyében, és addig nem állnak fel, míg olyan megoldást nem találnak ami mindenkinek elfogadható." Tovább olvasom