Délmagyar logó

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 16°C | 26°C Még több cikk.

A hazai átlagbérhez képest magasabb a pedagógusbér

Szeged - Megette az idő a Medgyessy-kormány ötvenszázalékos közalkalmazotti fizetésemelését a tanárok szerint. Noha a hazai átlaghoz képest még mindig többet keresnek, bosszantja őket, hogy a többi szellemi foglalkozású mögött kullognak.
Hiába emelték átlagosan ötven százalékkal a pedagógusok bérét 2002-ben, most újra bérkövetelésekkel álltak elő, főleg a pótlékok összegét keveslik a tanárok – írtuk nemrégiben. Az akkori fizetésemelést ugyanis devalválta az idő, sok iskolában évek óta még pár százaléknyit sem fordíthattak béremelésre.

Most annak jártunk utána, hogy a minimálbérhez és a hazai átlagkeresethez képest jelenleg hol tart a pedagógusok illetménye. A KSH és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) által rendelkezésünkre bocsátott számok alapján az látszik, hogy az összevetésből jól jönnek ki a pedagógusok.


A tanári fizetések mélypontja 2000–2001-re esett: a minimálbér negyvenezer forint volt, a pedagógus kezdő fizetés pedig csak 47 ezer. Ugyanebben az évben a hazai átlagkereset és tanári átlagfizetés szinte hajszálra egyforma: bruttó 100 ezer forint. A Medgyessy-kormány azóta elhíresült ötvenszázalékos közalkalmazotti átlagbéremelése után ugrott jelentősen a minimálbér fölé a tanári fizetés, a kezdők bére duplája lett a minimálbérnek, a pedagógus átlagkereset pedig a legkisebb kereset csaknem háromszorosára nőtt. (A minimálbér 50, a kezdő tanáré 100, az átlagpedagógusé 134 ezer forint volt akkor.)

A legutolsó, 2007-es számok szerint újra közeledik egymáshoz grafikon görbéje, de a pedagógusok még mindig többet keresnek, mint az „átlagmagyar". Megkérdeztük Pap Jánosnét, a PSZ szegedi városi bizottságának titkárát, ha a hazai átlagbérek fölött keresnek a tanárok, miért az újabb bérkövetelés. A vezető elmondta, a gond a statisztikai „átlaggal", a kiszámítás módjával van: a KSH ugyanis a pedagógusok valamennyi illetményét, a túlórát, a 13. havi fizetést, a jubileumi jutalmat is figyelembe veszi, holott az nem jár mindenkinek automatikusan. A számok félrevezetnek, sokaknál semmilyen pótlék sincs.


És akkor még nem is beszéltünk a többi diplomás átlagbéréről, akikhez a pedagógusok mérik magukat: a közigazgatásban dolgozó jogászok bruttó 260-400 ezer, a bankokban alkalmazott közgazdászok, a nagyobb cégeknél dolgozó mérnökök 250-500 ezer forintot keresnek, az informatikusoknál pedig a csillagos ég a határ: 150 ezres bruttóról éppúgy tudunk, mint 800 ezer forintos havi illetményről, amelyhez céges mobil, laptop, autó is jár pluszban.

Fórumozók estek egymásnak

Előző cikkünkkel kapcsolatban sokan megírták a véleményüket az interneten, többen indulatosan. A DM on-line-on a fórumozók egyike azt írta, a rendőr, a tűzoltó és a mentős is keveset keres. Egy másik olvasónk a tanárok védelmére kel: amíg nem keresnek 500-600 ezer forintot, nem lesz vonzó a pedagógus pálya. Van, aki szerint el kéne menniük a bányába, hogy megbecsüljék a jót. Egy tanár pedig azt írta, akik a nyári szünetet irigylik tőlük, gondolják át, munkaidejük hány százalékában dolgoznak valójában: a 22 órájukat teljes intenzitással dolgozzák végig. (Egy felmérés szerint 60 százalék a munkával töltött idő.)

Olvasóink írták

41 hozzászólás
  • 41. mani mani 2008. március 06. 20:48
    „majd sajnálom őket ha ráérek----GDP,ha el lennének hallgattatva nem sírnának állandóan!”
  • 40. rrrrr 2008. március 06. 07:39
    „,,azok,, az irígyelt magas jövedelmű műszaki diplomások nem ,,munkaidőre,, szerződnek, henem ,,munkára,, ami lehet, hogy napi 24 órás munkát jelent-törvény ide vagy oda-és ha bármit hibáznak már repülnek is!!!!!!és ha nem havi 500-800 ezret keresnek, hanem kevesebbet esetleg akkor ők nem tudnak másodállást vállalni napi rendszerességgel!!emellett nagyon sok az iskolából kikerült olvasni alig tudó stb.. gyerek!!! ezek hogy kerülhetnek ki így az iskolából????ez is minősít!!!!”
  • 39. S.Grandpierre Cecília 2008. március 03. 20:59
    „Vigyázzunk az összeúszításra!
    Az én szerény véleményem, hogy a pedagógusokat igenis meg kell fizetni. Hiszen a gyermekek jövője függhet tőlük. De; óriási különbség van egy igazi jó pedagógus és egy tanár között. A szakfelügyelők -ha még lennének, és "müködnének"- talán ellenőrizhetnék, hogy melyik tanár, pedagógus mennyi fizetést érdemel. Nem a diploma számít kizárólag! Igenis azt a tanárt, aki hozza a jó osztályátlagot, meg kell fizetni. De, aki még fegyelmet sem tud tartani - esetleg tekintély hiányában - az keressen kevesebbet, mint a többi. Ne a pártállásától függjön az "állása" és a fizetése! A csendes, megalkuvó tanár a jó, vagy az, aki tesz is az asztalra valamit a "tehetségéből"? Sajnos manapság inkább az előbiek vannak megfizetve. Hol vannak az igazi pedagógusok? Én visszahivnám a nyugdijas tanítókat, hogy tőlük tanuljon a kezdő tanár, mert az oktatási színvonal nagyon lent van. Mi az, hogy nem feleltetik a diákokat? Mi az, hogy csak nagy dolgozatokat iratnak velük? Hogy lehet úgy nyelvet tanítani, hogy sohasem kérik számon a szavakat, /szótesztek pld./ Ilyet sem ismernek a nyelvtanárok? /tisztelet a kivételnek/. Mi az, hogy nem adják ki a dolgozatokat, és nem javítják ki a gyerekek,hiszen a hibákból tanul a gyermek is. Hogyan lehet az, hogy a gyerekek saját maguk írják az ellenőrzőbe a jegyeket. Az régen okmány volt, amelyben csak a tanár írhatott bele. És még folytathatnám...
    Minőségi munkát kellene követelni a diploma mellé, és aszerinti bérezést! Akkro lehetne becsülni a pályát is, és a pedagógusokat is!”
  • 38. GDP 2008. március 02. 06:31
    „Nem hiszem, hogy a - T A N Á R O K - kérték ezt az újságcikket. Tehát senki nem síránkozik közülük...
    Szegények el vannak hallgattatva, hiszen folyamatosan vonják össze az iskolákat, emelik a kötelező órákat, elveszik a túlóráikat, vagyis egyik részüket kirúgják, másik részüknek folyamatosan csökkentik a bérét.
    Szabad őket irígyelni, ahogy itt sok hozzá nem értő teszi...”
  • 37. ukuku 2008. február 29. 23:45
    „Kívülről könnyű kritizálni a munkájukat, én biztos vagyok benne, hogy nem olyan egyszerű. Azzal viszont egyetértek, hogy mindenkinek nehéz ma. Kritikán aluliak a magyar fizetések. Ez nem panasz, tény. Csak az áremelésekről lehet hallani, de a fizetés emelés már egy ideje csúszik. Ez van. Szegény ember vízzel kavics....”
  • 36. SENKI 2008. február 29. 22:09
    „Én elhiszem, hogy keveslik a tanárok a bérüket, de ki nem ma Magyarországon!? Az az érdekes, hogy ők mindig sínak, hogy kevés a pénz. Kedves tanárok, másnak is! Igenis másnak is plussz munkát kell vállalnia, hogy rendesen megéljen, csak lehet, hogy Ők nem hisztiznek ennyit. Különben az a tanár nem érdemel többet, aki azt számoltatja ki infulenza járvány időszakában, hogy mennyibe került neki a gyógyszer, mert a 10éves DIÁKOK fertőzték meg. Felháborító! Kérem ne panaszkodjanak folyton!”
  • 35. GNP 2008. február 29. 20:38
    „puki
    Neked milyen végzettséged van? Megvan a 8 általánosod?
    Szerinted dőzsölni lehet ma Magyarországon tanári fizetésből?
    Végezz te is tanárszakot, Gyurcsány úgyis vonzóbbá akarja tenni...
    Aztán lesz neked is szabadságod, de nem akkor, amikor szükséged van rá.
    A tanárok nagy része nyáron másodállást csinál, hogy be tudja iskolázni a gyerekét..stb...”
  • 34. nem tanár 2008. február 29. 19:04
    „mz/x
    Rögtön gondoltam, hogy max. érettségid van, azt is a piacon vetted. De azért osztod itt az észt, irígy kutya...
    Végeztél volna 5 év egyetemet, de erre ezek szerint kevés a szürkeállományod.
    Örülj neki, hogy 72000 nettót kapsz, miközben egy irodában a magántelefonjaidat intézed, pletykálsz, politizálsz, ülsz a se..eden, kávézol, uzsonnázol, dohányzol munkaidőben. Mennyi az aktív munaidőd ?”
  • 33. waterbear. 2008. február 29. 17:03
    „Kedves Gondolkodó!

    Gratulálok a kitartásodhoz, a hosszú éveken keresztül kitartóan végzett munkádhoz. Sajna Nálad is hited megtartásához mellékállás szükségeltetik, az "átlag" ellenére is. Na ezt nevezem méltán "megbecsülésnek".
    De ezek szerint esetedben is igaz, hogy a pedagógusi fizetésből, hosszú évek munkájával, Nálad sincs meg a statisztikai átlagbér...”
  • 32. theseus 2008. február 29. 17:01
    „Sajnos jellemző, nagyon aljas a cikk címe is. Magasabb az átlagnál a bér? Nosza, lehet utálni a tanárokat.
    Az csak a cikk végén derül ki, hogy a diplomásokhoz képest sehol sincs a pedagógusok fizetése, csak töredéke más diplomásokénak, de odáig sokan lehet, hogy el sem jutnak. Persze, hasonlíthatjuk a betanított munkásokhoz és a segédmunkásokhoz is, csak éppen mi értelme?

    Ráadásul nem is az alapfizetésről van szó, hanem a túlórapótlékokkal és minden egyéb jutattással együtti - állítólagos - fizetésről. Vagyis a normál, kötelezőn felül elvégzett munka utáni - egyébként szégyenteljesen alacsony plus órabért - is beleszámítják, pedig anélkül biztosan jóval az átlag alatt van a fizetés.

    Attól tartok, ez nem a népszavazási kampány része, hanem a jól értesült sajtómunkások az újabb pedagógus elbocsátásokhoz készítik elő a terepet.”
  • 31. gondolkodo 2008. február 29. 16:54
    „Bocs, valami kimaradt. A tanári munkát szeretem. A másikat azért csinálom, hogy normálisan meg tudjak élni.”
  • 30. gondolkodo 2008. február 29. 16:52
    „"pedagógus, aki eléri, akár bruttóban is a 2008-ra már előre prognosztizált statisztikai átlag 208 500 Ft-ot, ugyan szóljon már hozzá a cikkhez!"

    Ha megnézed a bértáblát, akkor ez alapvetően kor kérdése.

    Egyébként már az előző két évben is elértem. A dupláját is. Ja, hogy ennek csak a kisebb részét tanárként? Ja, hogy a nagyobbik részét meg napi átlag 4 órás munkával... Hát, ez van.”
  • 29. waterbear. 2008. február 29. 16:42
    „Csak a hitelesség kedvéért... ha van a hozzászólók között olyan pedagógus, aki eléri, akár bruttóban is a 2008-ra már előre prognosztizált statisztikai átlag 208 500 Ft-ot, ugyan szóljon már hozzá a cikkhez! Azt gondolom, nem lesz nagy tülekedés....”
  • 28. Bányatulajdonos szeretnék lenni 2008. február 29. 16:39
    „Ha lenne bányám szívesen alkalmaznám a DM munkatársát Fekete Klárát, hogy megbecsülje ő is a jót.
    A cikke számomra felháborító. Használt szavai noha, bosszantja őket, kullognak, jól jönnek ki, tipikus pedagógus utálatról szólnak. Kedves Klára sem sokat tanult a pedagógusaitól, inkább az elvtársaitól.
    Remélem Klára megfelelő bérezésben részesült a"lélekemelő"és hazug cikkéért. Remélem ő jól jött ki, és nem az átlag bért kapta ezért a szemétért.”
  • 27. waterbear. 2008. február 29. 16:33
    „Kitörölheti a DM a KSH adataival az ülőkéjét.... Kozmetikázott szemét az egész, attól függően, hogy mit akarnak láttatni a "bárgyú" olvasóval...
    Szerintem a pedagógusok még most is keveset kapnak!!!! Ezért a jelenlegi "pénzért" csak gyermekmegőrzés járna, de hány, még mindig lelkes tanár, óvónő viseli a szívén a gyermekeink sorsát, és lelkiismerete szerint tanítja őket? Ezért köszönet, megbecsülés járna, nem egy picivel az átlagfizetés feletti bér.... Apropó, átlagpedagógusi átlagbér a Medgyessy kormány alatt: 134 ezer Ft, na hogy ezt miből hozták ki????
    Történetesen a feleségem pedagógus, és több mint 20 éves munkaviszony után is MA még csak 118 ezer a nettója... A bruttó bért meg hagyjuk, a bruttósított részből még senki sem vett kenyeret, az csak az ilyen csaló, degradáló statisztikákba való...
    Nézzünk már szét a piacon, egy segédmunkás milyen órabérért megy el dolgozni? 500-600 Ft kézhez, 8 általánossal, mikor jön ki a kezdő pedagógusok órabére ennyire?

    Az tény, hogy a minimálbérből élőkhöz képest soknak tűnik, de ez nem a pedagógusok hibája, csak hát vegyük már figyelembe azt is, hogy a minimálbért manapság maga az állam, és az APEH sem hiszi el...”
  • 26. Teacher 2008. február 29. 15:53
    „A tanárok "szabadidejét" nem fizetik. Nem fizetik sem az órákra való felkészülésüket, sem a dolgozatok javítását, a statisztikák elkészítését,stb. Fizetést csak a kötelező óraszám után kapnak. Aki nincs ezzel tisztában, az tényleg csak a "gumicsontot" rágja. A cikk valóban nem más, mint hazugság.”
  • 25. puki 2008. február 29. 15:37
    „a tanárok nem keresnek rosszul, alapból annyi szabadidejük van, ami nekem 5 év alatt sem jön össze, a hozzáadott értékükkel arányos a jelenlegi fizetésük”
  • 24. Bizly 2008. február 29. 14:58
    „Rögtön az agresszió: hazugság! Miért kell rögtön ilyen erős szavakkal támadni valakit? Lehet, hogy csak másképp látja, másképp fogalmazódott meg benne, lehet, hogy ő is úgy látja mint te, csak most innen közelített? Téged minősít kedves Népbutító a stílusod.”
  • 23. Népbutítás 2008. február 29. 14:29
    „Az újság cikk íróját minősíti hazugsága! Nézze meg, hogy a diplomások közül a pedagógusok mennyit keresnek 30-40 éves munkaviszonnyal! A szocializmus alatt sem fizették meg őket! Nyugdíjazásuknál sem veszik figyelembe azt a szellemi és idegi munkát, terhelést amit teljesíteniük kell. Jól mondják népszavazás előtti gumicsont a népnek! Tényleg ezt csinálták Kádár alatt is!”
  • 22. ÁPOLÓ 2008. február 29. 14:06
    „kEDVES FÓRUMOZÓK!

    nEM LÁTJUK AZ ERDŐTÖL A FÁT! tALÁN NEM KELLENE A PEDAGÓGUSOKAT BÁNTANI.őK BECSÜLETESEN VÉGZIK A DOLGUKAT.
    NEM KELL EGYMÁSNAK ESNÜNK! KÓKÁÉKRÓL MEG SENKI NEM IS MOND EGY DÍCSÉRŐ SZÓT SEM? EJNYE-EJNYE!
    A CIKKÍRÓ SZÁNDÉKA IS A FIGYELEMELTERELÉS.
    a KORMÁNNYAL VAN A BAJ! HOL AZ EGÉSZSÉGÜGY, HOL A TANÜGY VAN TAPÉTÁN. CKKEZZÜNK MÁR KICSIT A KULCSÁR CZUSLÁG.....STB BECSÜLETES EMBEREKRŐL KEDVES DÉLMAGYAR!
    IGEN!IGEN! IGEN!”
41 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Péntekig igényelhetők vissza a tavalyi vizitdíjak

Szeged - A jogszabályok szerint máig lehet visszaigényelni a polgármesteri hivatalokban a 2007-ben… Tovább olvasom