Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

A hídeszme életműve lényege

Orosz–magyar, magyar–orosz szleng szótár. „Belénk sajdult Odessza..." Ez a címe Fenyvesi István két legutóbbi művelődéstörténeti könyvének. A szegedi egyetem szláv intézete idén hetvenéves professzorának egész munkásságát jellemzi a nemzetek közötti kulturális kötelékek iránti fogékonyság.
Gőg, mohó vágy, s fény el nem varázsolt – vallja Vörösmarty-val Fenyvesi István. Fotó: Karnok Csaba
Másfél ezer orosz szakos tanár szárnyra bocsátáshoz adta nevét Fenyvesi István, több művet szentelt az orosz kultúra, a magyar–orosz kapcsolatok művelődéstörténeti hátterének. Öt éve orosz–magyar és magyar–orosz szlengszótárt szerkesztett.

– Az orosz irodalom fő építőkövének, a nyelvnek a szintjén egy sokak által alantasnak érzett szférában is megtaláltam a két kultúra összecsengését és széjjelmutató tendenciáit – mondja Fenyvesi István a szótárról, mely nélkül – Cs. Jónás Erzsébet professzor szerint – a posztmodern orosz irodalmat nem lehet megérteni.

– Életem legnagyobb szellemi kalandját tapasztaltam meg a leningrádi évek alatt – vall a távolabbi múltról. – Lépdeltem az egykor Puskin és Dosztojevszkij koptatta macskaköveken, hidakon, de e hétköznapi cselekvés lassan metaforává transzformálódott. A híd a magatartást, a gondolatot irányító eszme képzetét öltötte, melyet megerősített az itthon megismert Németh László-i hídidea. E megközelítést képviseli mintegy háromszáz magyarul és négy másik nyelven közölt tanulmányom, cikkem kilencven százaléka.

– A híres Ermitázs és a Tretyakov-képtár ottani mása, az Orosz Múzeum világszintű gyűjteményei az egyetemi oktatással szinte vetekedő, csak másfajta dimenzióul szolgáltak számomra – néz ifjúkorába a hetvenéves professzor. – Négy év alatt ezeket – módszeresen beosztva a látnivalókat – végiglátogattam. A pétervári évek a barokk, illetve a klasszicista építészet és festészet nem albumokba való megismerésével szemléletet is nyújtott. Ez segített a köztudatba emelni Uitz Béla, Mikus Sándor, Nagy László, a kolozsvári Reschner Gyula, a szegedi Hódi Géza és mások Gorkij-portréit. Jó lenne a többi orosz író magyar ikonográfiájához gyűjtött anyagot is közlésre előkészíteni.

Életút

Szentesen, a harmincezres kisvárosban érettségizett 1949-ben Fenyvesi István, de 1953-ban már a hárommilliós lakosú Leningrádban tanult, szerzett orosz szakos diplomát, amit Szegeden francia szakos végzettséggel fejelt meg. Bár az itteni egyetem orosz tanszékén kezdte pályáját, de 1956-os pártapparátusbeli szerepét 1957-ben úgy minősítették, hogy csak a Dózsa általános iskolában taníthatott. A politikai olvadással 1962-ben a tanárképző főiskola tanszékvezetője lett, majd 1979-től nyugdíjba vonulásáig ismét a szegedi egyetemen dolgozhatott.

 
– Az 1794-ben született Odessza és a hazánkat akkor magába foglaló osztrák birodalom között kétszáz éve létesült intézményes, vagyis konzuli kapcsolat. Új könyvem e nyitóadatát húsz fejezet követi, mert Odessza lett az egyik fő kapuja a magyar szépirodalom és zene oroszországi terjedésének. A testvérvárosi és -megyei kapcsolatok tárgyilagos mérlege mellett a nóvumok sorában említhető a Trockij és Visinszkij fejezetekben először közreadottak, 1945 ambivalenciáinak és 1956-nak odesszai elemekkel való konkretizálása is.

Az orosz irodalom ezer évén belül található magyar nyomok feltérképezésével is foglalkozik Fenyvesi István. De rögtön hozzáteszi: mindez nem született volna meg, ha nincs az egyetem szláv intézetének megértő-támogató közege. Ottani munkatársait az is személyéhez köti, hogy mindnyájukban közös vonás, amit Vörösmarty így fejezett ki: „gőg, mohó vágy, s fény el nem varázsolt".
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyakunkon a megszorítások

Szegeden jövőre több közszolgáltatás díja drágul az inflációnál jóval nagyobb mértékben. A lakbér… Tovább olvasom