Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

A hónap könyve – Szeged rövid története

Szeged mozgalmas, lüktető jelenében a város nem kevésbé izgalmas múltjának megismeréséhez ajánl most segítséget a Somogyi-könyvtár.
A Csongrád Megyei Levéltár kiadásában 2005 tavaszán jelent meg Blazovich László Szeged rövid története a Dél-alföldi évszázadok sorozat 21. köteteként. E hiánypótló történeti munka 2006 júniusában elnyerte a város önkormányzata által alapított, Az év könyve díjat is. Blazovich László művében különösen érdekes a középkori város bemutatása. Választ kapunk arra is, hogy mi emelte ki Szegedet a többi szép és jelentős alföldi város sorából. Gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter a trianoni békeszerződés után Szegedet Dél felé ható szellemi bástyává emelte a kolozsvári egyetem idetelepítésével (1921).

A Cambridge-ben kutató Szent-Györgyi Albertnek ugyancsak ő ajánlotta fel a biokémiai tanszék katedráját. A tudományos igényű, mégis olvasmányos művet táblázatok egészítik ki. Ilyen a Szegedi Ipartestület lajstroma a két világháború között, amely régen elfeledett szakmákat idéz fel, pl. a fűzőkészítő, a paszományos, a hajóács mesterségét, a szappanosokat és gyertyamártókat. Az utóbb említett szakmából 1942-ben hatan éltek meg Szegeden.

(Részletes ajánló: http://www.sk-szeged.hu/kiallitas/honapkonyve/blazovich/szeged-rovid.htm)

Dr. Szerdahelyi Péterné
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mégsem vett föl nagy hitelt a megye

Az idei évre tervezett félmilliárdos működési hitel helyett eddig hetvenmilliót vett föl a megyei… Tovább olvasom