Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

A hűtőnket is feltölthetjük a netről

A legtöbb, számítógépet és internetet használó magyar ember szerint még mindig veszélyes és bizonytalan minden, a világhálón keresztül lebonyolított rendelés. Legnépszerűbb a netes könyv- és CD-, illetve DVD-beszerzés, de ma már akár a hűtőnket is feltölthetjük a gép ajtajába épített komputerről...
Míg a világ kereskedelmi hálózatának egyre fajsúlyosabb tényezője az internetes kereskedelem, Magyarországon mindössze a társadalom 13 százalékáról mondható el, hogy rendelt már valamilyen terméket a komputeren keresztül, és még ennél is kevesebben vannak, akik rendszeresen vásárolnak a világháló áruházaiból. Pedig az informatika fejlődésével egyre előnyösebb feltételekkel juthat bárki a kívánt áruhoz.

Könyvek – rendelésre

A pszichológusként dolgozó András elárulta lapunknak: megunta, hogy Magyarországon egyszerűen használhatatlanul gyér az elérhető nemzetközi szakirodalom, ezért fordult segítségért az internethez. Korábban, egyetemistaként persze még nem engedhette meg magának, hogy a magyar könyvpiac árainak duplájáért-triplájáért jusson a vágyott kiadványokhoz, ám ma már bátran szörfözik a világ legismertebb könyvrendelő portáljain.

– Soha nem csalódtam még a nemzetközi internetes könyvrendelésben, pedig már több tucatnyit postáztak el az otthoni címemre. Persze van, hogy egy hónapot is várni kell a csomagra, de ez még szerintem belefér, hiszen sokkal költségesebb lenne a külföldi könyvtárakat látogatni. Úgy csinálom, hogy több könyvet is összeválogatok, és kérem, mert van ilyen lehetőség, hogy „várják össze" az egész csomagot, mert így jóval kevesebbet kell fizetni a szállításért – foglalta össze az internetes vásárlás tapasztalatait a fiatal kutató.

Féltik az adataikat

A Társadalom- és Trendkutató nyilvános felméréseiből kiderül: a lakossági bizalmatlanság legfőbb oka a személyes adatok, hitelkártyák kódjainak kiszolgáltatásától való félelem, ám egyre több az utánvéttel is intézhető vásárlás. Ez a bizonytalanság azonban nemcsak hazánk internetes piacát, hanem az európai és az észak-amerikai vásárlóközönséget is jellemzi, és a világhálós vásárlásnak ez képezi a legnagyobb gátját, bár az utóbbi egy évben ennek ellenére a Visa elemzései alapján csaknem megduplázódott a netes vásárlások forgalma.
Az adatvédelemmel kapcsolatos félelmek eloszlatásához a bankok egyébként különböző alternatív szoftveres megoldásokat is ajánlanak, ilyen például az on-line micro-payment, ennek segítségével ugyanis nem kell kiadni a féltett adatokat, és a Föld több mint negyvenezer áruházából rendelhet, aki használja a programot.

A kereskedelem elemzői szerint a nyugati féltekén a következő alig egy évtized alatt az internetes bevásárlás mennyisége meghaladja a hagyományos kereskedelmi forgalomét, hiszen ez számos előnnyel jár, és a vásárlás egyéb tényezőinek – az utazási költségnek és az eltöltött időnek – figyelembevételével kiszámolható: nem is lényegesen költségesebb, ám sokkal kényelmesebb módja a szükséges holmik beszerzésének.

Új autó és tejföl

A nagy, nemzetközi áruházak mellett a magyar piac is felkészülten várja a megrendelőket: a fotexnet.hu-n akár új autót is rendelhetünk, de a legújabb kínálatok sorában exkluzív borok között is válogathatunk a „hagyományos" termékek, könyvek és CD-k, illetve DVD-k mellett. A hifinet.hu oldalán megtudjuk: az áruház telefonon is egyeztet a rendelővel, hogy még biztosabb legyen a házhoz szállítás. A világháló magyar portáljain egyébként szinte bármilyen műszaki cikket, kiadványt elérhetünk. A legújabb fejlesztések eredményeképp akár a hűtőszekrényünket is megtölthetjük interneten beszerzett élelmiszerekkel. Az LG fejlesztésének köszönhetően hazánkban is kapható olyan hűtőszekrény, amelynek ajtajába komputert szereltek, és magyar áruház is várja a vásárlókat: a GRoby-n keresztül akár tejfölt, vagy ásványvizet is házhoz szállítanak.

Akár meggyes pitét is vásárolhatunk az interneten. Fotó: www.fotexnet.hu
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Október végére új cége lehet a városnak

A szegedi önkormányzat saját cégén keresztül többségi tulajdont szerezhet a megyei… Tovább olvasom