Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

A Jobbik nem érti Magyar Anna új autóját

A Jobbik úgy tudja, hogy az elmúlt hetekben autót cserélt Magyar Anna, a megyei közgyűlés elnöke – közölte a Jobbik megyei önkormányzati képviselője, Tóth Péter szerdai sajtótájékoztatóján.
Információik szerint egy Skoda Superb-t cseréltek le ugyanolyan márkájú, újabb autóra.

– Ha a megyei intézményeket azért veszi át az állam, mert a megyei önkormányzatok nem tudják ezeket fenntartani, akkor mi szükség egy 2-3 milliós autót 8 milliósra cserélni? – kérdezte. Szerinte az autócsere olyan „trükkös módon" történt, hogy a rendszám ugyanaz maradt.

Magyar Anna márciusban lemondott a megyei közgyűlés tisztségviselőjeként kapott költségtérítésről és bejelentette, hogy csak a választókerületi pótlékot igényli felmerülő költségei megtérítésére. Tóth Péter arra is kíváncsi, hogy a megyei közgyűlés elnöke visszafizette-e a 11 hónapig felvett pótlékot.

Közölte azt is: egyéni képviselői indítványt fognak benyújtani arról, hogy a megyei önkormányzat elnökét ne illesse meg autóhasználat. Az autók ugyanis azt a célt szolgálták, hogy el lehessen érni a megyei intézményeket, de mivel a megyének nem lesznek intézményei, így a kocsi fölösleges.

Magyar Anna soha nem vett fel duplán költségtérítést – közölte lapunkkal Papp Nóra. A megyei önkormányzat sajtóreferense elmondta: az elnök a megyei költségtérítést vette föl, illetve azt a különbözetet, amennyivel a parlamenti magasabb volt. Tehát két helyről, de nem duplán kapott költségtérítést.

Papp Nóra az autó témával kapcsolatban azt mondta, hogy áprilisban, vagyis a megyei intézmények átadásáról szóló szándéknyilatkozat aláírása előtt rendelték meg a gépkocsit, mert a korábbi autó 2 év alatt 200 ezer kilométert futott, és lejárt a garanciája. Az esetleges javítási költségeket tehát a megyének kellett volna fizetni.

Olvasóink írták

61 hozzászólás
  • 61. info 2011. október 31. 17:33
    „53. tonyk 2011.10.27. 11:29 -nem csinálok egyebet,egyebet csak vezetek, csak vezetek.....másokat az orránál fogva!”
  • 60. info 2011. október 31. 17:30
    „61. csabadobos 2011.10.27. 21:52--nem túl régen hasonló ügyben vizsgálódtak az egyik cégnél.Talán itt is lehetne, kellene.”
  • 59. manoka 2011. október 30. 19:04
    „Hol fizetnek 500 Ft, mert 300-320 ért dolgozom, de ha nem tetszik, akkor ott lehet hagyni, mert van rá jelentkező.”
  • 58. csabadobos 2011. október 27. 21:52
    „A 2 milla kilóméterrel kapcsolatban az akkor 2 év(évi 350 munkanappal számolva 700-nap! az 2857km naponta, tegyük fel ha 100km/óra sebességel halad ahhoz 28,57 órát kel vezetni naponta , de egy nap csak 24-óra????
    A többi hol van?
    Az apeh vagy ezek nem tudják kiszámolni?”
  • 57. berkabela 2011. október 27. 17:37
    „Hányingerem van,és szégyenlem,hogy nem disszidáltam 56-ban.”
  • 56. Silvio_Dante 2011. október 27. 16:13
    „Gratulálok! A kis emberektől mindent elvesznek, elvisznek, lefoglalnak, Magyar Annának meg jár a 8 millás autó? Adjanak neki egy négyütemű Trabit, vagy használja a saját gépkocsiját és fizessenek neki is 9.- Ft/km-es költségtérítést, ahogyan az minden dolgozó!!!! embernél történik törvényileg szabályozva.”
  • 55. babar 2011. október 27. 13:55
    „Nekem nem egyik, vagy másik oldal autóvásárlásával van bajom hanem mindkettővel! Valamint a korrekt tájékoztatással! Lázár autója hetekig téma volt itt is, jót csámcsogtunk rajta, most itt ez az újabb. Csak Botka autója kapott méltatlanul kevés figyelmet, pedig azon is lehetett volna kommentelni munkaidőben meló helyett, hahaha!”
  • 54. papika56 2011. október 27. 13:50
    „Az órát biztos átállították, hogy minél többet mutasson ! így a csere " indokolt " részükről. Csak nem életszerű ! Már megint hülyére akarták venni a népet ! de tudunk számolni.
    Nem csak buny..s panka kapott ilyen autót :
    hanem : jul. vettek 97 db ilyen skoda supertb, 600 millió ftért. 8,85 millió / db áron. államtitkárok ,fityisz vezetők kapták.
    Tegnap olvastam :
    Jár még nekik TAXI--csekk is !!! éves:4 millióFt-ért, A költségtérítésen FELÜL !!!! + 17 millió ft taxi-csekk a parlamenti dolgozóknak ---de nem a takarítónőknek !!!”
  • 53. jtozso 2011. október 27. 13:13
    „maros50
    Ez nem a jobbik ócska politizálása,hanem pofátlan,ésszerűtlen herdálás.
    A tisztelt 2/3-os kormányunknak tudomásul kellene venni,hogy a többségi(2/3)irányítás nem csak egy óriási lehetőség,hanem nagyon nagy FELELŐSSÉG.
    Romokban van az ország a politikusaink,meg herdálják az adófizető állampolgárok pénzét,akkor amikor a nehéz fizikai munkások 500 Ft.órabérért kénytelenek dolgozni,mert ha nem vállalják nincs ennivalóra pénzük.”
  • 52. kalkutta 2011. október 27. 12:17
    „Lehet ám azt az órát csavargatni is. Előre is meg hátra is.”
  • 51. tonyk 2011. október 27. 11:29
    „2 év alatt 200000 km ?
    Számoljunk csak!:
    Két év 730 nap. 200.000 km / 730 nap = 273,9km/nap
    Azaz napi 273.9 km minden egyes nap. Nyáron, télen, szabadság alatt, ünnepnap alatt, a megyében.

    Persze, persze...”
  • 50. Dema 2011. október 27. 11:09
    „48. lolkabolka0510 2011.10.27. 09:06
    A garanciális költségeket ki fedezi????? Mennyibe is kerül a fizetendő garancia időn belüli szerviz költség? Időszakos szemle, olaj, szűrők, fékbetét, stb? Az új gyártmányok alkatrészei sokkal drágábbak, mint a korábbiaké!”
  • 49. Dema 2011. október 27. 11:04
    „Nem értelek benneteket, miért nem értitek meg szegényt! Azért volna egy kérdésem. Miért kellett összevonni az összes hivatal gépjármű parkját?! Eddig minden hivatal oda vitte a gépkocsiját javítani ami neki kedvezőbb volt. (közelebb volt, olcsóbb volt, megbízhatóbb volt, gyorsabb volt, kisebb kiesések voltak a gyors javítási idő miatt, stb.) Millió más indokot is tudnák. DE a tisztelt MEGYEI HIVATAL Csak talán nem "zsírozta le" bizonyos közismert vállalkozóval a dolgot? Ezért, minden hivatalnak, ha tetszik, hanem, oda KELL vinni javításra az autóját. A barátom 2 hetet várt egy egyszerű javításra, ezért nem tudta elvégezni a rá kiszabott feladatokat! Nagy Anna is biztos sokat várt, és ezért kell neki új autó.”
  • 48. nemsemmi 2011. október 27. 09:53
    „48.lolkabolka0510
    Utolsó két mondatod a kulcs:"Ezt központilag határozták meg. Nem 1 ember.Nyugi már".
    Tehát Te is elismered, hogy itt központilag herdálódik a pénz! Ezért az új autóért nem kellett Magyar Annának <moderálva> még magyarázkodnia sem...”
  • 47. Beroesz 2011. október 27. 09:29
    „45. maros50 2011.10.27. 07:41

    Itt nem az autóval van gond, hanem:
    1. A 200 000 kilométeres megtett úttal. Mint korábban írtam, az Szeged-Budapest-Szeged távolság az év minden egyes munkanapján
    2. Az autó korával.”
  • 46. lolkabolka0510 2011. október 27. 09:06
    „A korábbi autó cseréjét több dolog is indokolta, egyrészt a garancia lejárta után a karbantartási és esetleges javítási költségek immár a megyét terhelték volna, illetve több mint 200 ezer kilométert tettek meg a járművel. Jelentős költségeket spórolt meg a megye azzal, hogy már áprilisban megrendelték az autót, amit egyébként júliusban szállítottak le.
    Ezt központilag határozzák meg. Nem 1 ember. nyugi már.”
  • 45. spiler 2011. október 27. 08:10
    „még szerencse,hogy ez nem előírás aminek legárt a garanciája azt lekell cserélni ...most járt le a mosógépemé de még szerencsére jó!!!”
  • 44. Zka 2011. október 27. 07:58
    „Hülyeségre, pazarlásra mindig van pénz. Többek között ezért tart itt az ország.”
  • 43. maros50 2011. október 27. 07:41
    „Beroesz!
    Ha Tóth Péter lenne a közgyűlés elnöke (ami ez soha nem történik meg) tán kerékpárral közlekedne? Komolyra fordítva a szót, mi abban a "trükközés"a rendszám megtartásában? Miből gondolja Tóth úr,hogy csaló lenne az elnök? Ez nem más mint feltételezés! Persze lehet azon csámcsogni,hogy kellett-e venni autót vagy sem.Amikor a közgyűlésben rendre válaszolnak Tóth úrnak meghunyászkodik.Ha jobbik történetesen nem tud cigányozni akkor be dob egy ócska szöveget.”
  • 42. kispacni 2011. október 27. 07:32
    „36. balraát. "Amúgy a pm autója - ha jól emlékszem - 5 éves volt. A Saab pedig nem sokkal kerül többe,"
    Majdnem. Négyéves volt és 15 millióba került az autó. A régi SAAB-ot beleszámították, ezért 10 milliót fizetett ki a város az új kocsiért (forrás. www.vtvszeged.hu).”
61 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Figyeljen oda csütörtökön az utakon! Minden sarkon lehet rendőr!

"Hármashatár" nemzetközi fokozott közúti ellenőrzés lesz, immár 13. alkalommal Csongrád megyében. Tovább olvasom