Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 15°C Még több cikk.

A Jobbik szerint megvásárolják a kopogtatócédulákat

Szeged - A Jobbik számonkérésre készül, a „politikusbűnözésben" pedig színvak – erről is beszélt Vona Gábor miniszterelnök-jelölt Szegeden szombaton. A párt szegedi képviselőjelöltjei szerint valakik vásárolják a kopogtatócédulákat.
Nem azért megyünk csatába, hogy a második, harmadik vagy negyedik helyen végezzünk. Meg akarjuk nyerni a választásokat – mondta országjárásának szegedi állomásán szombat este Vona Gábor. A Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, a párt miniszterelnök-jelöltje előbb Makón beszélt, majd a Tisza Szállóban tartott sajtótájékoztatót, azt követően több száz ember előtt lakossági fórumot. Szerinte csak nekik van programjuk, az MSZP és a Fidesz zsákbamacskát árul, pedig most „történelmünk legsúlyosabb vízválasztója előtt állunk". – A Jobbik számára a legfontosabb feladat a valódi számonkérés. A politikusbűnözésben színvakok vagyunk – beszélt a miniszterelnök-jelölt arról, hogy mivel kezdenék a kormányzást. Hozzátette: a képviselők mentelmi jogát el kell törölni, az ügynöklistákat nyilvánosságra kell hozni. Eltörölné továbbá a képviselők végkielégítését, lenne viszont vagyonosodási vizsgálat rájuk és a családtagjaikra vonatkozóan.

Országjáró körúton a Jobbik, Szeged - KÉPGALÉRIA

Felszólalt a 3 szegedi, Csongrád megyei választókerület egyéni képviselőjelöltje is: Molnár Áron, Tóth Péter és Zagyva György Gyula. Molnár Áron azt mondta, tudomása van arról, hogy Zsombón kétezer forintért vásárolják az ajánlószelvényeket. Zagyva György Gyula hozzátette: nem tudják, hogy kik veszik meg a cédulákat, de azt tudják, hogy kiknek van rá szüksége. Az SZDSZ-szel „perverz módon összebújó" MDF-nek és a megbukni készülő MSZP-nek – jelentette ki. Hozzátette: náluk maguk a jelöltek is gyűjtenek ajánlószelvényeket, és azt tapasztalta, hogy a választók undorodnak a politikától, és gyűlölik a politikusokat.

Olvasóink írták

349 hozzászólás
  • 349. Pinochet 2010. február 19. 22:07
    „moderálva”
  • 348. FIexsnake 2010. február 18. 21:34
    „Nem azért megyünk csatába, hogy a második, harmadik vagy negyedik helyen végezzünk. Meg akarjuk nyerni a választásokat - mondta országjárásának szegedi állomásán szombat este Vona Gábor. A Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, a párt miniszterelnök-jelöltje előbb Makón beszélt, majd a Tisza Szállóban tartott sajtótájékoztatót, azt követően több száz ember előtt lakossági fórumot. Szerinte csak nekik van programjuk, az MSZP és a Fidesz zsákbamacskát árul, pedig most ,,történelmünk legsúlyosabb vízválasztója előtt állunk". - A Jobbik számára a legfontosabb feladat a valódi számonkérés. A politikusbűnözésben színvakok vagyunk - beszélt a miniszterelnök-jelölt arról, hogy mivel kezdenék a kormányzást. Hozzátette: a képviselők mentelmi jogát el kell törölni, az ügynöklistákat nyilvánosságra kell hozni. Eltörölné továbbá a képviselők végkielégítését, lenne viszont vagyonosodási vizsgálat rájuk és a családtagjaikra vonatkozóan.”
  • 347. teebee 2010. február 18. 17:55
    „A Jobbik adta le először a megyénkben a kopogtatókat:
    http://www.valasztas.hu/hu/parval2010/351/351_0_index.html”
  • 346. teebee 2010. február 18. 17:48
    „335.) A gusztusnak nem hiszek. Rég eljátszotta a becsületét.
    334.) Nem a Jobbik fenyeget. Nevén nevezi a problémát és megoldást ad. Egyedül a Jobbiknak van programja a cigánybűnözés felszámolására.
    Pinochet, örülök, hogy eddig nem kellett találkoznod bűnözőkkel az utcán, vagy a házadban. Kívánom, hogy soha ne is találkozz velük.
    Semmi esetre se vedd fenyegetésnek, ha egy Szabolcs vagy Zemplén megyében ismerős ember attól fél, hogy ha nem lesz változás akkor itt is elszabadulhat a bűnözés.
    Szebb jövőt!”
  • 345. flexsnake 2010. február 17. 11:17
    „Gusztus szerint a jobbik neonáci párt!
    Én hiszek neki.
    Áprilisban szavazz a fideszre! Nem kellenek nácik!”
  • 344. Pinochet 2010. február 16. 17:00
    „333. Huba 2010.02.16. 16:25
    332. Turulmadár 2010.02.16. 13:52
    "kirekesztő "
    "fröcsögő"
    "buta"
    "uszító"

    Nem bántottam senkit, sem szóval, sem tettel.
    Vártam volna, hogy a Jobbik bocsánatot kérjen tőlem és családomtól.
    Sajnos nincs ebben a pártban egyetlen ember sem, aki felfogta, vagy megértette volna a problémámat.

    Szégyelljétek magatokat Morvai Krisztina és Vona Gábor!”
  • 343. Huba 2010. február 16. 16:25
    „331. Pinochet 2010.02.16. 13:34
    "Ha nem tetszik, akkor ne olvasd el."
    De én elolvasom mert szeretnék rajtad segíteni, hogy ne beszélj ( Írj ) butaságokat! Ja és főleg ne legyél kirekesztő a Jobbikosokkal szemben! Mert bizony - boziny ti vagytok a kirekesztők, akik kitaláltok ilyen butaságokat, és uszítotok ellenünk ok nélkül!
    Szebb Jövőt! ( Neked a megtisztulás útján )”
  • 342. Turulmadár 2010. február 16. 13:52
    „Te Pinochet! Ez a story azért is hihetetlen, mert én ismerek sok jobbikost, és mind tisztelnivaló tanult ember, sok kedves családanyát is ismerek, akik jobbikosok, és én ezt sajnos nem tudom elhinni! Sőtt ezek az emberek segitenek ha árviz van, vagy valahol vihar tombolt,amúgy én jobbikos vagyok, de ha meglátnám, hogy elesel az utcán, én nyujtanám a segitő kezem is azonnal, hogy felsegitselek! A multkor az utcán elesett egy idős rokkant bottal, és mindenki csak nézte megvetőleg, én voltam az aki odamentem egyedül, és nagyon nehezen lábra állitottam, mert nagyon nehéz volt, közben meg mentek el mellettünk mi ha mi sem történt volna, az én köreimben ilyenek a jobbikosok, segitőkészek és viszik a szegény embereknek a ruhát amit gyüjtöttek, na az más kérdés, hogy aztán arcátlanul nem fogadják el, mert megtudják kik adják, hát ez az igazi szomorúság ma magyarországunkban!”
  • 341. Pinochet 2010. február 16. 13:34
    „330. Huba 2010.02.16. 12:15
    Nem szokásom a "fröcsögés" és nem akarok bíróságra járkálni. Azért tiltakozom, hogy mások is tanuljanak a példámon.
    Ha nem tetszik, akkor ne olvasd el.”
  • 340. Huba 2010. február 16. 12:15
    „328. Pinochet 2010.02.16. 08:37
    A Jobbik megfenyegetett az utcán, hogy az én családom tagjait a kisebbségiek "kifosztják, megverik és megölik őket"...sőt, engem "a saját gyermekem szeme láttára vernek agyon".
    Tettél feljelentést? Tanuk vannak? Ha aktivisták voltak, akkor volt kitűzőjük, és írd le a neveiket! Hogyan fenyeget téged egy egész párt az utcán?

    "Két hete tiltakozom különböző fórumokon."

    Ne fórumokon tiltakozz, hanem tegyél feljelentést, bizonyisd a történteket, és biztos lehetsz benne, hogyha ez valóban megtörtént, akkor az elkövetők példás büntetésben részesülnek! Amit te teszel, csak hangulatkeltés, ( fröcsögés )!
    Szebb Jövőt! ( még neked is )”
  • 339. Ibolyka 2010. február 16. 09:00
    „Nagyon kár, hogy lóg a ritmus, majdnem meghatódtam.
    Kigördült a távirányitós garázsából, a mercijével, az elmúlt 8 év alatt elnyomott szegény vezérigazgató helyettes és jót tett a didergő MSZP aktivistával. Vártam, hogy elmodja, hogy az aktivista betért saját, dróttal bekötött kapujú házába. Nagyon szép mese.
    Elfogadnám, ha ezt egy szaki mesélné el, aki a láthatósági mellényében, biciklivel kerekezne be az önkormányzathoz, közmunkásként havat lapátolni. Ha őt állítaná meg az MSZP-s aktivista.Az ő panaszát elfogadnám.”
  • 338. Pinochet 2010. február 16. 08:37
    „Miért is törölték a hozzászólásokat kedves DM?

    Nem bántottam senkit, sem szóval, sem tettel.
    Vártam volna, hogy a Jobbik bocsánatot kérjen tőlem és családomtól.
    Sajnos nincs ebben a pártban egyetlen ember sem, aki felfogta, vagy megértette volna a problémámat.

    Szabad, pártoktól független választópolgár vagyok és nagyon szeretem a családomat.

    A Jobbik megfenyegetett az utcán, hogy az én családom tagjait a kisebbségiek "kifosztják, megverik és megölik őket"...sőt, engem "a saját gyermekem szeme láttára vernek agyon".

    A Jobbik ezzel próbálja "meggyőzni" az embereket a nyílt utcán? Szégyellem, hogy ilyen "demokráciában" kell élnem!

    Két hete tiltakozom különböző fórumokon.

    Szégyelljétek magatokat Morvai Krisztina és Vona Gábor!

    I never give up!”
  • 337. FIexsnake 2010. február 16. 03:46
    „Nem azért megyünk csatába, hogy a második, harmadik vagy negyedik helyen végezzünk. Meg akarjuk nyerni a választásokat - mondta országjárásának szegedi állomásán szombat este Vona Gábor. A Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, a párt miniszterelnök-jelöltje előbb Makón beszélt, majd a Tisza Szállóban tartott sajtótájékoztatót, azt követően több száz ember előtt lakossági fórumot. Szerinte csak nekik van programjuk, az MSZP és a Fidesz zsákbamacskát árul, pedig most ,,történelmünk legsúlyosabb vízválasztója előtt állunk". - A Jobbik számára a legfontosabb feladat a valódi számonkérés. A politikusbűnözésben színvakok vagyunk - beszélt a miniszterelnök-jelölt arról, hogy mivel kezdenék a kormányzást. Hozzátette: a képviselők mentelmi jogát el kell törölni, az ügynöklistákat nyilvánosságra kell hozni. Eltörölné továbbá a képviselők végkielégítését, lenne viszont vagyonosodási vizsgálat rájuk és a családtagjaikra vonatkozóan.”
  • 336. Turulmadár 2010. február 15. 21:39
    „Mint irtam már, családos férfi létemre tiszteletem jegyéül Vona Gábornak akár kezet is csókolnék, meg a családom is, hiszen miniszterelnök lesz, meg hiteles ember, a leghitelesebb ma!”
  • 335. Turulmadár 2010. február 15. 20:49
    „fex, kérdezhetek valamit, de komolyan, és őszintén?”
  • 334. Turulmadár 2010. február 15. 20:42
    „Csúnya csúnya emberek vannak sitten, minő csúnyák a cigány sorozatgyilkosok, ahol az egyik zsidó, hiszen másfél évig élt Izrael országában, na fene, zsidók gyilkolnak romákat, ez már több a soknál, vegyetek vissza idegenek:) Moderátor, remélem nem törlöd, mert csak leirtam amit mindenki olvas, és csak viszont válaszoltam:)))))))))”
  • 333. Turulmadár 2010. február 15. 20:36
    „Velem jóval csevegsz szadeszos, /mármint pártatlan szerinted/, a te testvéreid meg a békávénak nyitott sitten rothadnak meg, csúnya rossz emberek, ellopják a pénzedet, remélem mindet:) Milyen szinű is a párttagságuk:)))”
  • 332. Turulmadár 2010. február 15. 20:12
    „Érzik a rosszak, hogy jön a jobbik, és ez nagyon jó dolog, ezért is imádom ezeket a kommentelőket, minél vacakabb dumával jönnek, és szidják a jobbikot, annál jobban érzem magam! Hol vagytok jobbikosok, és gárdista testvéreim, ne aludjatok:)”
  • 331. Turulmadár 2010. február 15. 19:57
    „mi nem csak dolgozunk rajta, hanem teszünk is majd érte fizikailag, mert muszály:) Elvesztek lassan testvér, majd meglátod, ha meglátod!”
  • 330. flexsnake 2010. február 15. 19:54
    „10éven belül megszűnik a rasszizmus!
    -Az jó!
    -Enged meg hogy befejezzem: olyan országban ahol a lakosság 90%a kisebbség nincs értelme a rasszizmusnak :)
    -Ja :D”
349 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halál az utakon: mire büntethetik a vétkes sofőrt?

Január végén egy bolgár kamionsofőr figyelmetlenségének lett vétlen áldozata egy 43 éves nő Kisteleknél. Vajon a kamionos milyen büntetésre számíthat? Tovább olvasom