Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 33°C Még több cikk.

A Kacsa pikáns és szabad szájú

Tűzijáték, lézershow, ötven táncosnő és egy showman, aki lázba hozza közönségét. A Kacsa című darabot ma mutatják be a szegedi bábszínházban.
Ez egy Kacsa... Fotó: Schmidt Andrea
– A kacsa szó jelentése sokértelmű, mindenkinek a fantáziájára bízom a cím értelmezését – mondta sejtelmesen Seres István rendező és főszereplő a Kacsa című one-man show-ról. A botrányosan könnyed, pikáns és szabad szájú darabot ma este 7 órakor mutatja be a Szegedi Focus Műhely a Kövér Béla Bábszínházban, ahol március óta folynak a munkálatok azért, hogy az épület az amerikai típusú show-műsor bemutatására alkalmassá váljon.

– Picit stand-up comedys, picit reality show-s jellegű a produkció, melyet minden előadás után tűzijáték követ – magyarázta Seres István. A produkcióhoz több kilométer kábelt használtak fel, kétezer led, fényoszlop és ötven táncosnő teszi igazán nagyszabásúvá az előadást.

A kilencvenperces produkcióról Seres elmondta: egyedül játszani a színpadon nagyon nehéz, de egy jó showmannek az a feladata, hogy a közönségét lázba hozza, hogy felkeltse a publikum érdeklődését. Akár azzal is, hogy percenként átöltözik, és új és új oldalát mutatja meg a nézőknek.

A szegedi előadások egyikére a szerző, a lengyel Boguslaw Schaeffer is ellátogat. A Szegedi Focus Műhely az itteni fellépések után országos, majd a tervek szerint európai turnéra indul a Kacsával. A darab egyébként öt nyelven játszódik: magyarul (ez a leghangsúlyosabb), angolul, franciául, németül és lengyelül. Seres Zoltánt korábban olyan darabokban láthattuk, mint a Maga például eljött ide, vagy Mrozek Özvegyek című darabja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kozma József azt mondja, nem a pénzért politizál

Kozma József (képünkön) a helyhatósági választások egyik legnagyobb vesztese. A volt szegedi… Tovább olvasom