Délmagyar logó

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 10°C | 20°C

A kalapozástól a pártvezér partijáig

A szegedi Burg Balázs bár diplomája szerint angoltanár, inkább hobbijainak, a zenének és a grafikának él. Furcsa, távoli kontinensekről származó hangszerek profi megszólaltatójaként számtalan helyre hívják. Nemrég még egy országosan ismert politikus szülinapi partiján is föllépett.
Balázs vizuális és zenei ajándék is volt egy időben Fotó: Frank Yvette
Egy időben érdekes színfoltként tűnt fel a szegedi Kárász utcán hangszerével és néhány zenésztársával az egykor tetoválással is foglalkozó szegedi Burg Balázs, aki jelenleg – több zenekara mellett – számítógépes grafikusként dolgozik. Írt már zenét bábelőadáshoz, tervezett klublogót – most épp reggae-zenekart szervez a napfény városában, ahol a Rádió Mi műsorvezetője.

Internetről tanulta a kongát

Balázs még a Deák Ferenc Gimnáziumban kezdett komolyabban rajzolni, amikor egyik tanára fölfedezte a füzet margóján „pompázó", sajátos stílusú, kisméretű grafikákat, és azt ajánlotta, készítse el azokat nagyobb formában, „füzetmentesen" is. Ezekből aztán kiállításokat rendezett – egyes tanárok megrökönyödésére, mások elismerésére. A gimnáziumban feledkezett bele a dobok hangjába is. Később, kaposvári grafikusiskolai évei alatt látta és vette meg első két kongáját, amit azóta is féltve őriz, noha fél éve már egy új szett büszke tulajdonosa.

Ezen a keskeny hordóhoz hasonlító kubai dobfélén autodidakta módon, internetről letöltött kották, könyvek, CD-k segítségével tanult meg játszani. Az elmúlt tíz évben megszerzett tudása révén folyamatosan szerepel különféle hazai és külföldi fesztiválokon, megnyitókon, partikon. Emellett elvégezte a szegedi egyetemen az angol szakot, és külföldiek számára készülő magyar tankönyvek illusztrálásával kötötte össze egyik „hobbiját" a diplomájával.

Zümmögő ausztrál csövek

Miközben kongás karrierjéről beszélgetünk, Balázs behoz a konyhába egy másik dobfélét, a díszesen faragott nyugat-afrikai djembét, majd játszani kezd rajta – valószínűleg a szomszédok legnagyobb örömére. Bámulatos, hogy a kecskebőrrel borított, serleg alakú dobból milyen sokféle hangzás csalható ki – a ritmusképleteket nem is említve. Később a szobába vezet, ahol az egyik sarokban furcsa, másfél méter körüli hosszúságú, viszonylag vékony, üreges, művészien kipingált fatörzsek tűnnek fel a látogatónak. Ezek a didjeridoo-k, az ausztrál bennszülöttek eukaliptuszból faragott ősi hangszerei, melyek összetéveszthetetlen, mély, zümmögő hangot adnak – már ha valaki egyáltalán meg tudja szólaltatni.

– Paul is meglepődött, amikor elsőre megfújtam a csövet, és hang jött ki belőle, noha ez hosszú gyakorlást igényel – meséli Balázs első találkozását a hangszerrel, és az őt később instruáló amerikai sráccal, akinek egykor asztma elleni gyógymódként ajánlották a didjeridoo-zást. Balázs azt mondja, kezdetben gyakran beleszédült a fújásba, mert csak a körlégzésre figyelt, így a tüdejében nem maradt levegő, de a sok gyakorlás révén mára talán az őslakókkal is felvehetné a versenyt. Ezt illusztrálva belefúj az egyik, hosszú lopótökből kivájt csőbe, mire a lábunk alatti padló is rezonálni kezd.

Ajándék a pártvezérnek

Legutóbb Belgiumba hívták meg zenekarát, a Mehari Garubát és a tűzzsonglőröket, akikkel közös produkcióban szerepelt, de egykor nem vetette meg a szegedi borfesztiválokon való szereplést sem, ahol néhány este alatt akkori ösztöndíja többszörösét is össze tudta kalapozni. Két éve Budapesten léptek éppen föl, amikor egy exkluzív bulira, a Rózsadombra kaptak egy hirtelen meghívást, ahová egy szélsebes taxi vitte őket.

– Nagyon meglepődtem, amikor megláttam a születésnapi ünnepeltet, egy akkori pártvezetőt, akinek mi voltunk a vizuális és zenei ajándék – meséli nevetve Balázs, aki arról azonban diszkréten hallgat, melyik pártról is van szó, és mennyit fizettek nekik a produkcióért.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tejüzemet vettek az alföldi termelők

Bár a jövő évre jósolt 64 forintos tejfelvásárlási árral nincs kibékülve, előre menekül, és megvette… Tovább olvasom