Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

A Kálvária utolsó stációja

Mint arról már többször is beszámoltunk, június 22-én véres verekedés történt a szegedi Kálvária téren. Egy kocsmai összetűzés után öt férfi baseballütővel, szamurájkarddal és viperával esett egymásnak. Két személyt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, egyikük két héttel később belehalt sérüléseibe. Ma temetik.
Mint arról már többször is beszámoltunk, június 22-én véres verekedés történt a szegedi Kálvária téren. Egy kocsmai összetűzés után öt férfi baseballütővel, szamurájkarddal és viperával esett egymásnak. Két személyt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, egyikük két héttel később belehalt sérüléseibe. Ma temetik. A család békés embernek ismerte a kidobóként is tevékenykedő fiatalembert.

Megtaláltuk annak a férfinak a családját, aki július 5-én, két héttel a Kálvária téren történt véres verekedés után belehalt sérüléseibe.
A családtagok elmondták, hogy a férfi egy nagyobb csoport tagjaként több szegedi kocsma biztonságáért felelt. Ha rendbontás történt a vendéglátóegységekben, a tulajdonosok őket hívták, hogy tegyenek rendet. A végzetes verekedésbe torkolló estén a férfi szegedi lakásukban úgy búcsúzott élettársától, hogy ismerőseivel a Széchenyi térre megy megnézni a focivébé aznapi mérkőzését, majd utána egyből hazamegy.

Az elhunytat jól ismerő informátorunk szerint a férfit az egyik szegedi sörözőbe riasztották a meccsről, mert egy vendég igen kapatos állapotban hangoskodott. Úgy tudni, a férfi megérkezett a sörözőbe és egyből támadólag lépett fel a hangoskodóval szemben. – Mindig nyugodt, konfliktusokat kerülő ember volt. Ha ki kellett tennie egy problémás vendéget, azt először mindig szép szóval próbálta elérni. Ezen az estén nem sikerült nyugodt körülmények között rábírnia a vendéget a távozásra, aki ráadásul szájba is ütötte őt. Ezt nem bírta el a büszkesége, ezért ment bele abba, hogy nézeteltérésüket a Kálvária téren rendezzék – mesélte az elhunyt testvére.

Informátorunk szerint a férfi ezután riasztotta három ismerősét, majd hazament, hogy különböző ütőfegyvereket vegyen magához. Élettársa azonban nem így tudja: – A kocsma tulajdonosa riaszthatta az élettársam munkatársait, miután látta, hogy nem bír el a vendéggel. Haza nem jött, úgy telefonáltam rá hajnali kettőkor, mert kezdtem aggódni miatta. Ekkor már nem vette fel a mobilját – mondta. Szerinte a párját szamurájkarddal szúrta meg az ittas vendég, aki élettársának egyik ismerőse volt. Hogy a vipera, amivel állítólag az ittas vendégre sújtottak le, kinek a kezében volt, erre a család nem tudott választ adni. Egyben biztosak voltak: családtagjuk kizárólag puszta kézzel szerette elintézni az esetleges nézeteltéréseket.

Nyomoznak

Részleteiben rekonstruálják a június 22-én a Kálvária téren történt verekedést, ami a gyanúsítottak szerepének tisztázásához szükséges. Ennek alapján lehetséges majd megállapítani a bűncselekményben részt vevő személyek büntetőjogi felelősségét. Jelen pillanatban négy személy ellen indítottak eljárást, előzetes letartóztatásuk mellett. A rendőrség az igazságügyi orvos szakértő véleményére vár.

A kapatos vendéget és a kidobót a verekedés után a kórházi traumatológiára szállították. A család elmondása szerint rendőri védelmet kapott a kidobó, míg az ittas vendéget egy ötágyas szobában helyezték el, rendőri felügyelet nélkül. – Reggel fél hatkor telefonáltak, hogy kórházba került az élettársam. Ezután hívtam fel a testvérét, majd bementünk meglátogatni. Megpróbált felállni, de hirtelen rosszul lett: felakadt a szeme és ömlött a sebeiből a vér – állították a hozzátartozók.

Az élettárs rohant az orvosokért, a férfit azonnal az intenzív osztályra vitték, ahol öt napig feküdt eszméletlen állapotban. Ezután még egyszer magához tért, de állapota hirtelen rosszabbra fordult. Két héttel a verekedés után belehalt sérüléseibe.

– Sajnálom. Milyen állapotban van? – idézte fel az elhunyt férfi élettársa az ittas vendég első szavait, akivel sikerült beszélnie még a kórházban. Az asszony elmondta, úgy tudja, „az ittas vendég" nemrég még a váci fegyház lakója volt, többéves börtönbüntetését töltötte ott.

Úgy tudjuk, nemcsak az ittas vendég, hanem az elhunyt kidobó sem volt ismeretlen a rendőröknek. Informátorunk szerint négy hónapig volt előzetes letartóztatásban kábítószer-birtoklás miatt, valamint testi sértés elkövetésével is vádolták. Utóbbi ügyben éppen tárgyalására várt. Ezeket az információkat a rendőrség sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.
A hozzátartozók azonban váltig állították: ezek csak rágalmak, a 35 éves férfi legfeljebb az autók miatt kerülhetett a rendőrség látókörébe. Azt azonban nem árulták el, kocsilopás vagy csak egyszerű szabálysértés miatt került-e kapcsolatba a hatósággal. – Féltettük, hiszen ez egy kiszámíthatatlan szakma. De nem tehettünk semmit, hiszen ez volt az élete. Nem gondoltuk volna, hogy így távozik majd közülünk – mondta az elhunyt testvére.

Ma lesz a temetés.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Munka és egészségbiztosítás nélkül – terhesen

Diplomával, középvezetői gyakorlattal sem kapott egy éven keresztül munkát egy szegedi nő, így a… Tovább olvasom