Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

A kamera vonzásában

A szegedi filmklubosok Péter M. László nyugdíjas tanár vezetésével nemcsak a filmkészítés fogásaival ismerkednek meg, hanem maguk is forgatnak. Most épp két filmfesztiválra készülnek saját produkcióval.
Szárnyait bontogatja a Péter M. László irányítása alatt működő filmklub. Bizonyos, hogy az oda járó középiskolás diákok jó kezekben vannak, Péter M. László ugyanis jó néhány évtizeddel ezelőtt Békéscsabán tette le a névjegyét: filmmúzeumi előadásokat szervezett, közben pedig akkori diákjaival Super8 mm-es filmre forgattak.

A keze alatt megfordult növendékek között akadt olyan is, aki mára hírességgé vált: Návai Anikó, aki most Hollywoodban él, világsztárokkal készít interjúkat, és filmkritikákkal látja el a hazai lapokat.

Szegedre visszakerülve Péter M. László ugyancsak amatőr filmesekkel foglalkozott, több díjat el is hoztak annak idején, most pedig, hogy nyugdíjas lett, ismét kamerát vett a kezébe, és diákokat gyűjtött maga köré. Tudását, tapasztalatait hétfőn esténként adja át a lelkes ifjoncoknak a Szegedi Ifjúsági Házban.

– Mindig érdekelt a filmezés, de nem színész, hanem inkább rendező szeretnék lenni – mesélt álmairól Domonkos Csilla. – Sok ötletem van, amit meg szeretnék valósítani.

Szintén ötletekben gazdag osztálytársa, Szeles Tímea, akinek jó néhány filmszinopszis van a fejében. Korábban ő is keveset tudott a filmezésről, ezt a hiányt szeretné pótolni. Úgy véli, amit a filmklubban tanul, később hasznára válhat.

Egyetért ezzel Péter M. László is. – Ha a fesztiválokon versenybe szállhatunk néhány filmmel, akkor tudom motiválni a gyerekeket, s előbb-utóbb filmes lesz belőlük. Ezek a gyerekek akarnak valamit, erre a feladatra koncentrálnak. Dolgoznak, alkotnak. Ha kamerát kapnak a kezükbe, rákapnak a film ízére.

A lehetőség pedig itt van: most két amatőr filmszemlére is beneveznek. Az egyik kiírás Az én kollégiumom címet viseli – a hétfői találkozón már arról beszélgettek, hogyan lehetne jó filmet csinálni ebben a témában.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beteg gyermekeken segít Gregor József portréja

Internetes árverésen szeretnék értékesíteni azt a festményt, amely 2005-ben, operabáli fellépése… Tovább olvasom