Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

A kamillatea és a diabétesz

A kamillát ősidők óta használják a kifáradt idegek csillapítására, emellett nyugodt alvást is biztosít. A kutatók egy most elkészült tanulmányban arra mutattak rá, hogy a kamillatea csökkenti a vércukorszintet, továbbá segít megelőzni a cukorbetegség miatt kialakuló betegségek kialakulását.
Robert Nash professzor szerint káprázatos, hogy a kamillateának az eddig ismertek mellett még számos további jó hatása van.

A kutatók a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő patkányokon vizsgálták a kamillatea hatását. Azok az egyedek, amelyek cukorbetegségben szenvednek, nem termelnek elegendő inzulint, emiatt pedig nem képesek szervezetük vércukorszintjét megfelelő szinten tartani. Ezek a patkányok három héten keresztül kaptak kamillateát, és ennek hatására vércukorszintjük a negyedére – vagyis a normális szintre – esett vissza. A walesi és a japán egyetem közös kutatócsoportja az eredmények láttán azt mondta: érdemes megfontolni, hogy a jövőben olyan, kamillaalapú gyógyszereket kísérletezzen ki, amelyekkel kezelhető a cukorbetegség.

A kamillatea erősíti az immunrendszert, így fogyasztói ritkábban kapnak el vírusfertőzéseket. Fotó: DM/DV
A kamillatea erősíti az immunrendszert, így fogyasztói ritkábban kapnak el vírusfertőzéseket. Fotó: DM/DV

Ezzel szemben a brit, cukorbetegséget kutató csoport vezetője, dr. Victoria King azt hangsúlyozta: túlságosan korai lenne még ezen gondolkodni, hiszen a kísérleteket egyelőre csak patkányokon végezték el, és csak 21 napon át adagoltak nekik kamillateát.

– Mielőtt messzemenő következtetéseket vonnánk le, újabb, átfogóbb kutatásokra van szükség, amelyek megerősítik ezeket az eredményeket – mondta a doktornő. – Egyelőre nem javasoljuk a cukorbetegeknek, hogy emeljék meg napi kamillatea-adagjukat.

A kamillateát egyébként már az ókori Egyiptomban, Görögországban és Rómában is használták. Nem csak nyugtató hatása miatt: nagyon jó megfázás esetén, illetve menstruációs görcsök enyhítésére is. A kutatók egyébként arra is rámutattak: a kamillatea erősíti az immunrendszert, így fogyasztói ritkábban kapnak el vírusfertőzéseket.

Olvasóink írták

  • 1. efje 2008. október 07. 18:49
    „Ennel joval tobb hasonlo cikkre lenne szukseg hogy a gyogyszerfuggo magyar nepet visszaterelje a regi kerekvagasba, a termeszetes gyogymodok fele. A megelozesen van a hangsuly, azert kellene mindenfele gyogyteat inni, de legalabb 2-3 felet. Nem pedig bedolni a tokeletesre csiszolt reklamfilmeknek. Szemmel lathato a kulonbseg rendszeres teafogyasztas eseten. A kamilla gyomorproblemakra is tokeletes. Egeszsegukre!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fekélybetegségek

A Park Egészségközpont orvosainak segítségével olyan betegségeket, gyógymódokat mutatunk be, amelyek… Tovább olvasom