Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

A kánikulában megsült a görögdinnye

A kánikulában megsült a földeken a dinnye, ami egészséges maradt, az a piacon vagy a vásárló autójában savanyodik meg a hőség miatt. Az árak szinte óráról órára emelkednek, a minőség pedig romlik.
– A szára szétég, a dinnye pedig szabályosan megsül a földeken – panaszolja Gyurkó József őstermelő. A Mars téri piacon mázsaszámra sorakoznak a hatalmasra nőtt, az égető napsugaraktól pedig hirtelen megérett golyóbisok. A kofák árnyékba pakolják, hiszen ha nem tudják eladni, két nap alatt a kánikulában szabályosan megfő. Dobhatják a szemétbe. – A forróság miatt tönkremegy a gyümölcs. Egyre kevesebb lesz belőle, ezért többért is adjuk. Az utóbbi két nap alatt húsz forinttal emelkedett az ára. Mivel már július tizedike óta áruljuk, idén sokkal hamarabb fejeződik be a dinnyeszezon. Általában augusztus 20-áig, Lőrinc napjáig tart, de most nem adok neki többet két-három hétnél – halljuk a dinnyeárustól. Standján ottjártunkkor a dinnye kilója hetvenöt forintba került.

Árak

Míg a szezon kezdetén kétszáz forintba került a görögdinnye kilója, tegnap délelőtt hatvan és hetvenöt forint között mozgott a Mars téri piacon. A Csillag téri árusoknál ugyanilyen árakat találtunk. A nagy hipermarketekben lényegesen olcsóbban adják a mézédes finomságot. Az egyik helyen harmincnyolc, a másikon negyvenkilencért láttuk. Amikor délután három órakor visszanéztünk a Mars térre, már száz-százhúsz forintra emelték a görögdinnye kilóját.

– A múlt héten kétszer vettem rossz dinnyét. Kásás a közepe, poshadt az íze. Korábban meg lehetett lékeltetni, de tavaly az ÁNTSZ ezt betiltotta, uniós szabályokra hivatkoznak – halljuk Kis Andrásnétól, aki a félbevágottak közül válogatott. Megkóstolni hivatalosan ezt sem lehetne, de az árusok tudják, a próbafalat nélkül meg sem állnának a vevők.

Pedig a felvágás miatt még hamarabb tönkremegy e gyümölcs. – Egy ismerősöm nem akart egészet vinni, ezért félbevágtunk egy tizenöt kilós dinnyét – meséli az egyik árus. – Betette az autóba, és mire hazaért vele, megsavanyodott. A silány minőségről senki sem tehet, csak az időjárás – magyarázza.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak rosszalkodni nem szabad az önkormányzati napköziben

Szeged - Az ötödik hét kezdődött az önkormányzat napközis táborában. A szegedi gedói iskolában… Tovább olvasom