Délmagyar logó

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 10°C | 20°C

A karácsonyi bevásárlást pótolta most Mária

Tiszaszigeti olvasónk, Bódi Józsefné családja kedvenceivel töltötte meg a kosarát. A 25 ezer forintos utalványból, amit lapunk játékán nyert, marhalábszárat, cukrot és egy mangót is vásárolt az újszegedi Príma Nova üzletben.
– Nagyjából nyolc szelvényt adtam fel, nagyon szerettem volna nyerni. Ritkán van alkalmam ekkora bevásárlásra – mesélte lapunknak Bódi Józsefné Mária, miközben a gyümölcsöket nézegette. – Még soha nem kóstoltam a mangót, az én pénztárcámnak drága, de most talán kipróbálhatom – tette hozzá a nyugdíjas adatrögzítő. Pár percig még tétovázott, majd berakta a kosárba.

– Néhány olyan dolgot is szeretnék venni, amire karácsonykor már nem futotta a pénzemből, például szalámit, mogyorót és sajtot. A húsokból is kifogytam, így azt is biztosan veszek – mondta az asszony, akinek már szülei is lapunk előfizetői voltak. Azt is elárulta, hogy már másodszorra volt szerencséje a Délmagyarországgal, hiszen korábban egy vérnyomásmérőt is nyert.
 
Bódi Józsefné Mária a rakott krumplihoz is bevásárolt. Fotó: Karnok Csaba
Bódi Józsefné Mária a rakott krumplihoz is bevásárolt. Fotó: Karnok Csaba


Mária a húspultnál marhalábszárat és sertéslapockát kért a hentestől. A bevásárlólistájához végig hű maradt, így vett például szalámit, tejfölt és brokkolit is. – A mosóport és a kristálycukrot sem felejthetem el. Ha egyedül jönnék, nem tudnám hazacipelni. Összeírtam azt is, amit a család szeret, hiszen két gyermekem és két unokám van. Nekik sajtot, brokkolit és kolbászt viszek. Rakott krumplit fogok sütni – osztotta meg velünk Bódi Józsefné, aki lapunk Telekosár játékának tizenkettedik nyertese. Rajta kívül még 18 szerencsés olvasónk vásárolhat be az újszegedi Príma Nova üzletben. Végül a kaliforniai paprika kivételével mindent megvásárolt, ami a listáján szerepelt, így 29 ezer 883 forintot fizetett a pénztárnál.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már idén tesztkutatásokat terveznek az ELI-ben

Közgyűlést tartottak az ELI lézeres kutatóközpont programjában részt vevő országok képviselői Magyarország brüsszeli állandó képviseletén pénteken. Tovább olvasom