Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

A Kassban a helyzet változatlan

A Kass Szállón rajta tartja a szemét a tulajdonos Questor Zrt., a szakemberek azt is vizsgálják, okozhat-e károkat az árvíz az épület állagában. Foltokban ugyanis víz jelent meg a pincében. Az ígért felújítás azonban még mindig nem kezdődhetett el, továbbra is pályázati forrásokra várnak.
Még nem sikerült pályázati forrásokat nyerni a híres szálló rekonstrukciójára. Fotó: Miskolczi Róbert
Még mindig üres és kihalt a Kass Szálló, későbbi nevén Régi Hungária: ezen a tavaszon se építettek köré állványerdőt, jelezve, hogy elindulhat a felújítás. Lapunk először 2004-ben írta meg, hogy a tulajdonos Questor Zrt. belátható időn belül hozzáfog a felújításhoz, s eltökélte, hogy a Szeged történelmi belvárosában fekvő patinás épületet négycsillagos szállodaként nyitja meg. Tarsoly Csaba elnök-vezérigazgató akkor azt nyilatkozta, pályázatot nyújtottak be a Turisztikai vonzerők fejlesztése elnevezésű pályázatra, s minden további tervük ennek eredményétől függ. Saját erőből ugyanis nem képesek nekifogni a mintegy egymilliárd forintos rekonstrukcióhoz.

A tavalyi év úgy telt el, hogy egy tapodtat sem haladtak előre, a Questor részéről nyilatkozók szerint még nem bírálták el a pályázatot. Újbóli érdeklődésünkre tegnap Molnár Sándor projektfelelős azt mondta el, még mindig nem született eredmény a pályázaton. Arra a kérdésre, mi az oka annak, hogy ennyi idő alatt sem zárult le a pályázat, azt válaszolta, többlépcsős az eljárás. Szándékaik változatlanok, a felújításhoz pedig végleges építési engedéllyel rendelkeznek. Hozzátette, nemcsak a szállodát szeretnék megnyitni a régi funkciókkal, étteremmel, bálteremmel együtt, hanem konferencia-központot is létesítenének, valamint a már szinte mindenütt elvárt wellness-szolgáltatásokat is kínálnák.

Molnár Sándor elmondta: igyekeznek őrizni az épület állagát. Az árvíz miatt ugyan a Kass pincéjében is megjelent a víz, de szakemberek szerint ez különösebb intézkedést nem igényel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mentősök vizsgálata

Belső vizsgálat lett a vége a mentőszolgálatnál annak a történetnek, amelyről lapunk keddi számában… Tovább olvasom