Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

A katolikus egyházé a balástyai iskola

Balástya - Egyházi lesz szeptembertől a balástyai iskola. A fenntartóváltást szinte egyöntetűen támogatta a falu, amely ezzel a döntéssel 40–50 millió forintot tud megspórolni.
Szeptembertől egyházi intézményként működik a balástyai iskola. A fenntartóváltásra a köznevelési törvény megváltozása miatt kerülhetett sor, mivel az új jogszabály pénzügyileg nehezebb helyzetbe hozta Balástyát.

– Ha az állam lett volna a fenntartó, ahogyan az január 1-jétől bekövetkezik az általános és középiskolák esetében, a bér- és járulékköltséget ugyan fedezték volna, a dologi kiadások azonban a falura maradtak volna, amelyekhez normatívát viszont nem kapunk. Mivel az önkormányzatok finanszírozását is átalakították, rövid számolás után kiderült: már nagyon nagy teher lett volna az iskola további fenntartása – fogalmazott Ujvári László polgármester.

A falu első embere kiemelte: a településnek jó kapcsolata van a katolikus egyházzal. Sokan járnak szertartásra, az iskolában pedig van olyan évfolyam, amelynek száz százaléka hittanos. Így vetődött fel, hogy egyházi kézbe adják az oktatási intézményt. Miután pedig a lakossági felmérésen kiderült, hogy a szülők 97 százaléka akkor is ide járatná gyermekét, ha egyházi iskola lenne, valamint a pedagógusok és a diákönkormányzat is támogatta a váltást, a képviselő-testület megszavazta, hogy a működtetést rábízzák az egyházra.

– Ez persze nem jelenti azt, hogy az önkormányzat kivonul az iskola életéből – tette hozzá a polgármester. – A diákétkeztetést továbbra is támogatjuk, a konyhát fenntartjuk, a külterületeken élőket változatlanul behordjuk az iskolába, valamint az ingó- és ingatlanvagyon is megmarad saját tulajdonban. A közoktatási megállapodásnak pedig fontos melléklete lesz, hogy azokat a pedagógusokat, akik továbbra is itt szeretnének dolgozni, átvegyék – lehetőség szerint az adminisztrátorokkal és a technikai személyzettel együtt.

Ujvári László elmondta, a fenntartóváltással nagyjából 40–50 millió forintot spórol az önkormányzat. Ez azonban nem bevételként jelentkezik, csupán elmaradó kiadásban. Vagy úgy is fordítható: nem kell ezzel az összeggel a lakosságot sarcolni adó formájában.

Olvasóink írták

  • 3. teosztasz 2012. június 09. 18:28
    „Néhány év múlva vissza államosítják őket”
  • 2. Csecs 2012. június 08. 12:25
    „1: Pócspetri, 1948! Istentagadó bolseviknak HALLGASS a neve!”
  • 1. vuk 2012. június 06. 13:24
    „Na agymosas indul.
    Kotelezo papnevelest mar elinditottak, vagy meg eztan jon?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs pénz a református templomra Kisteleken

A városban élő lelkész és egy saját templom sokat segítene a református hitéleten. Tovább olvasom