Szeged - delmagyar.hu

A Szabó házaspár korabeli szövőszékekkel készíti alkotásait. Fotó: Segesvári Csaba

Szinte egy időben vált rokkantnyugdíjassá Szabó Ferenc és felesége, Szabóné Gyuris Zsuzsanna. A zöldség-gyümölcs kereskedelemmel foglalkozó asszony cukorbetegsége és a megerőltető fizikai munka miatt 1999-től rohamosan vesztette el látását. A mai napig hetvenszázalékos vakságban szenved. Férje az ezredfordulón súlyos gerincműtéten esett át, és időlegesen mindkét keze lebénult.

– Az orvosok azt ajánlották a műtét után, hogy gyógytornaként ceruzát forgassak az ujjaim között. Ekkor pattant ki a fejemből az ötlet, hogy ehelyett inkább a fonáshoz használatos gyalogorsóval próbálkozom. Innen már csak egy lépés volt, hogy megpróbálkozzunk a vászon és a szőnyegszövéssel – emlékezik az 53 éves Szabó Ferenc, aki a műtét előtt élelmiszerboltot vezetett.

A népi mesterség nem állt messze a családtól, hiszen Ferenc édesanyja Békéscsabán háziipari szövetkezetben dolgozott és fia iskolás korában gyakran beült a szövőszékbe. Zsuzsa is szerette a népművészeti termékeket. A panel lakás egyik félszobáját három szövőszékkel rendezték be.

Helypénz mézeskalácsból Szabó Ferenc és felesége a legnagyobb népművészeti vásárokra is eljár. Egy-két alkalom után rájöttek, hogy a szőnyegekből egy alkalommal még a helypénz sem jön be. Ezért kollekciójukat mézeskalácsokkal egészítették ki. A retro világában, mint mondják, az ízlésesen díszített mézeskalács figurák és szívek újra felkapottak lettek. Az egyik szobában már a kisült Télapó-hadsereg festésre várt.

– A legöregebb az a faragott paraszt szövőszékünk, amelyen a vászon árut, illetve a faliszőtteseket szőjük. 1847-ben készítette egy Békés megyei ismeretlen fiatalember bizonyos Kánya Kata részére, feltehetően az akkori szokások szerint jegyajándékként – mutatja Zsuzsa a jó állapotú szövőszéket.

A beszélgetésben a házaspár elárulja, nem kényszerű munkának, hanem élvezettel végzett alkotó tevékenységnek tekintik a kézi szövést. Mintáikat elsősorban a hagyományos népi motívum világából merítik, kicsit a mai lakáskultúrához igazítják. Alapanyagként gyapjút, lent, kendert, pamutot és rongyot használnak. Mára alkotásaik jelentős része a Népi Iparművészeti Tanács által zsűrizett termék. Ferenc a nyáron már megkapta a népi iparművész címet, amelyet hamarosan talán Zsuzsa is viselhet. Termékeiket kiállításról kiállításra viszik. A látogatók a Nemzeti Galériában és az Iparművészeti Múzeumban is gyönyörködhetnek munkáikban.

– Fizikailag képtelenek vagyunk annyit szőni, amennyi megrendelést kapunk. A retro világában újra felkapott a kézimunka. A baj csak az, hogy nincs megfizetve, hiszen a szőnyegek, terítők, hátizsákok, batyuk készítése jó, ha kijön 300 forintos órabérben – osztja meg számításai eredményét Ferenc.