Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 29°C Még több cikk.

A kicsik és a fillérek

A minimálbér-emelés számos kistelepülési önkormányzatnak jelent többletkiadást. Most úgy látszik: Balástyának például emiatt hitelt kell majd felvennie.
A minimálbér 57 ezer forintról 62 ezer 500 forintra emelkedett január 1-jétől. Csongrád megye több kistelepülésén dolgoznak olyan alkalmazottak az önkormányzatoknál illetve az azok tulajdonában lévő cégeknél, akik ebbe a bérkategóriába tartoznak. Balástyán például tízen.

– Mivel tavaly kötöttünk szerződést ennek a tíz főnek a foglalkoztatására, a támogatást még mindig a 2005-ös minimálbérrel kapjuk – mondta Ujvári László polgármester. – A dolgozóknak persze a jogszabályban meghatározott összeget fizetjük január 1-je óta. Ez azt jelenti, hogy a különbözetet magunknak kell kigazdálkodnunk.

A jelenlegi számítás szerint a közterhekkel együtt 100-150 ezer forint többletköltséget jelent a településnek a minimálbér-emelés. A polgármester azt mondta: nagy valószínűséggel a költségvetés átcsoportosítására lesz szükség, hogy az éves szinten több millió forintot ki tudják fizetni. – Amikor pedig már nem lesz honnan elvenni, akkor működési hitelből kell megoldanunk ezt a problémát – tette hozzá borúlátóan Ujvári László, aki úgy látja, a hitelfelvételre várhatóan az év második felében kell majd sort keríteniük.

Negatívan érinti Ásotthalom büdzséjét is az emelés. – Számokat egyelőre nem tudok mondani, a költségvetésünk ugyanis most készül – mondta Keresztury Mónika jegyző. – Hitelfelvételt emiatt nem tervezünk, de a minimálbér-emelés növeli a település forráshiányát.

Algyőn a polgármesteri hivatalban egy alkalmazott dolgozik minimálbérért, a százszázalékos önkormányzati tulajdonban lévő, a település üzemeltetésével foglalkozó közhasznú társaságnál viszont 10 embernek fizetik január 1-je óta a megemelt összeget. A település jegyzője, Varga Ildikó szerint a minimálbér emelése Algyő gazdálkodásában nem jelent problémát, az éves szinten 7-800 ezer forintos többletet a költségvetésükből biztosítják.

Az éves szinten 10-15 fő minimálbéres alkalmazottat foglalkoztató Öttömös polgármestere, Bata Ferenc úgy fogalmazott: nagyobb problémát ez nekik sem jelent, bár a kistelepüléseknek minden fillér számít. Ennél sokkal nagyobb falat lesz a közalkalmazotti béremelés, amely április 1-jétől lép életbe. Ezzel kapcsolatban több település vezetője is kifejezte aggodalmát, Dócon például, bár még most készítik a költségvetést, már most úgy látják: a bevételek nem fedezik majd a kiadásokat, a falu tehát idén is forráshiányos lesz. Ennek mértékét azonban Belovai Pál polgármester egyelőre nem tudja megsaccolni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Agyban világhírűek

Tamás Gábor neurobiológus szegedi kutatócsoportjának szenzációs eredményét közölte a világ egyik… Tovább olvasom