Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

A kicsit ázott tápai gyékény is hungarikum

Szeged – Ha az időjárást is irányítani tudnám, akkor már nagyon gazdag ember lennék - mondta Elekes Zoltán, az első szegedi Hungarikum Fesztivál főszervezője.
– Ha az időjárást is irányítani tudnám, akkor már nagyon gazdag ember lennék. Az eső a szabadtéri fesztiválok első számú ellensége, de az elmúlt tizenöt évben megtanultam, nem lehet előre kiszámítani az „égi áldást" – magyarázta Elekes Zoltán, az első szegedi Hungarikum Fesztivál főszervezője. – Biztosan visszatartó erő, ha szakad az eső, de a hungarikumok után érdeklődők kivárják, amíg eláll – érvelt.

Tegnap reggel is esett, ponyvákkal letakart standokat láttunk. – Korán kelő vagyok, már nyolckor kijöttem. Nem félek, hogy elázik az árum, ponyvával felszerelkezve érkeztem – magyarázta Kozma Zoltán, aki többek között mézeskalács szíveket árul. Néhány standdal odébb, a makóiak pultjánál jókedv uralkodott. – A zsírral megkent hagymás kenyeret mindenki szívesen megkóstolja. Van egy török csoport, amely naponta kétszer visszatér – mondta vidáman Rozsnyai Éva, a makói Tourinform irodavezetője.

A Premium Hungaricum Egyesület standján finomságok között válogathatnak az érdeklődők. Fotó: Schmidt Andrea
A Premium Hungaricum Egyesület standján finomságok között válogathatnak az érdeklődők. Fotó: Schmidt Andrea

Tegnap kora délután kibújt a felhők mögül a nap, estére megtelt a Széchenyi tér.

Pécsi vendégek

Ma a Hungarikum Fesztiválon Pécs, Európa 2010-es Kulturális Fővárosa is jelen lesz. Sátrukban Zsolnay-kiállítást mutatnak, a helyszínen Jövőkövet festhetnek az érdeklődők. Ez egy pirogránit lapocska, amelyet festés után a Zsolnay-gyárban égetnek ki, és két év múlva ünnepélyesen elhelyezik egy felújított pécsi köztéren.

Olvasóink írták

  • 2. Bendeguz 2008. július 27. 20:24
    „Szerintem ez egy jo kezdemenyezes, remelem felfejlodik es szinvonalasabb is lesz, DE! Aki nem odavalo, mert nem Hungarikum, az ne legyen ott! (Pl. lattam egy Tiffany uvegmuvest, raadasul eleg gyatra es gyenge anyaggal, ami inkabb a dorozsmai piacra valo, nem muveszi es nem Hungarikum munkakkal) Az ilyenekkel nem szabad lerontani a minoseget! Ha ez a fesztival Hungarikum akar lenni, akkor tegye is azza!”
  • 1. tora 2008. július 27. 15:09
    „Kicsit vékony volt ez a fesztivál. Sajnáltam szegény Sanyi bácsit, a papucsost, eléggé magányosan ücsörgött Szeged utolsó mohikánja a varrottpapucs kategória nagy öregje.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az autózás új perspektívái a Negyedik Dimenzióban

Szeged - Ismét az autók szerelmesei számára jelenthet csemegét a Negyedik Dimenzió című magazin… Tovább olvasom