Délmagyar logó

2016. 09. 28. szerda - Vencel 9°C | 22°C

A Királynő: versenyben a szegedi lányok

Nógrádgárdony - Mindkét szegedi szépség bejutott A Királynő május 13-i televíziós döntőjébe, sőt Babinyecz Tímea Miss Sport címet kapott. A verseny résztvevői a nógrádgárdonyi kastélyszanatóriumban készülnek: kemény edzéseken vesznek részt, koreográfiát tanulnak, és háziversenyeket is szerveznek nekik.
Szinte egy percnyi szabadideje sincs A Királynő táborában a két szegedi lánynak, a Magyar Táncművészeti Főiskola elsőévesének, Babinyecz Tímeának (19) és a joghallgató Vida Nikolettnek (23), akiket majd ezer jelentkező közül választottak ki abba a mezőnybe, akik részt vehetnek a nógrádgárdonyi kastélyszanatóriumban szervezett felkészítő táborban. Két versenyzőtől még ott elköszöntek, de a szegedi lányok versenyben maradtak. Sőt Timinek ítélték oda a Miss Sport címet, vagyis hivatalosan ő a legfittebb lány a mezőnyben. 22 lány közül választja tehát ki a szakemberekből és a magyar hírességekből álló zsűri Miss World Hungary-t, Miss Universe-t és Miss Earth-t. Az RTL Klub május 13-án élő adásban közvetíti a szépségversenyt, amelyre a felkészülés már múlt héten csütörtökön elkezdődött.

Vida Nikolett József Attilát szavalt a ház Ki mit tud?-on. Fotó: DM/DV
Vida Nikolett József Attilát szavalt a ház Ki mit tud?-on.
Fotó: DM/DV

- Sűrű a programunk: reggel hétkor kelünk, fél nyolctól reggelizünk. Ezután másfél órás edzés következik Katus Attilával - sorolta Niki. A lányok tíztől egyig a koreográfiát próbálják, és a magabiztos színpadi járást is gyakorolják. Egy órakor következik az ebéd - szigorúan fitneszmenüvel -, majd újra tánc- és járáspróba, egy újabb edzés és a vacsora. Ezután pedig versenyeken vesznek részt. Volt például Ki mit tud? is - Timi saját tánckoreográfiáját adta elő, Niki József Attila Nagyon fáj című versét szavalta el.

- Nem járok táncolni, nincs jó hangom, és szerettem volna komolyabb hangvételű produkciót előadni, ami illik a személyiségemhez - indokolta választását a Niki.

A Királynő: versenyben a szegedi lányok. Fotó: DM/DV (galéria)

Timi koreográfiájának címe: Az álarc másik oldalán. - Az elején ártatlan tündérként balettoztam, a végén pedig előbújt a kisördög, és diszkótáncot adtam elő - magyarázta.

Az indulók között egyébként volt, aki szintetizátorozott, sokan táncoltak, akadt, aki monológot mondott, egy lány pedig a Szex és New Yorkból olvasott fel egy részletet.

Babinyecz Tímea hétéves kora óta versenyszerűen táncol. Nem véletlen, hogy neki ítélték oda a legfittebb lány címet a mezőnyben. Fotó: DM/DV
Babinyecz Tímea hétéves kora óta versenyszerűen táncol. Nem véletlen, hogy neki ítélték oda a legfittebb lány címet a mezőnyben. Fotó: DM/DV

A lányok a szabad perceket gyakorlatilag átöltözéssel töltik a különböző programok között. Ilyenkor sminket és frizurát igazítanak, hiszen fontos, hogy mindig a legjobb formájukat hozzák, mivel minden lépésüket fényképezőgépek és kamerák követik.

Olvasóink írták

  • 5. alfa258 2010. május 07. 09:08
    „Valóban szépek a lányok, amit még díjazok, hogy tanulnak is emellett!
    Csak ne a Fásy bácsi iskolájáról legyen szó, mert az egy gazember!”
  • 4. Srác20 2010. május 07. 00:13
    „Hajrá Szeged! :)”
  • 3. Dema 2010. május 06. 15:21
    „Mindig is a Szegedi csajok voltak a legszebbek, míg világ a világ!”
  • 2. Katamaya 2010. május 06. 14:30
    „Hajrá Babinyecz Timi!”
  • 1. strawberry 2010. május 06. 13:51
    „hűű,hét ez nem semmi .. :) sok program,fitnesz kaja,háziversenyek ...
    hajrá szegedi csajok!! :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fosztogatják a szegedi temetőket

Lelopták a több mint 2 millió forint értékű bronz domborművet a szerb temető világháborús kegyeleti helyéről, a tettest még keresik. Tovább olvasom