Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

A kis fogyás - hiába futsz?

Szeged - Én aztán mindig is utáltam futni. Nyelni a levegőt, zihálni, és hallgatni a lábaim monoton puffogását. Akkor sem szerettem, amikor a középiskolában rendre versenyekre küldött a tanárom. Elmentem persze, kihajtottam magam, de soha egyetlen percét sem élveztem a nagy rohangálásnak.
A futással úgy a kilencvenes évek végén végleg szakítottam egy városi futóverseny után. Homokos, aztán füves, végül salakos talajon versenyeztünk, dombról le, hegyre fel. Elég hosszú verseny volt, mentünk pár kilométert, az biztos. Ma is emlékszem, ahogy befordulok az utolsó körre. Érzem, ahogy a lábaimból elszáll az erő, már azt sem tudom, mitől mozognak még, a szám kiszáradt, már köpni és nyelni se tudok, az oldalam fáj, de a cél még nagyon messze van. Az előttem futót tartani is nehéz, hogy megelőzöm-e, már nem is kérdés. Utálom, de futok, ahogy csak bírok. Még valaki elhúz mellettem, már csak nyolcadik-kilencedik vagyok, mire befutok a célba, és összerogyok.

Ott ziháltam még vagy 10 percig a fűben fekve, minden elsötétült, és forgott velem a világ. Éreztem, ahogy a testemből áramlik kifelé az energia, azt hittem, fel sem kelek többé. Végül elvonszoltam magam a kerítésig, ahol üldögéltem egy ideig, mikor pedig már mindenki elment, csendben kidobtam a taccsot. Paradicsomos húsgombóc volt aznap a menzán, és nyilván volt benne répa is. A következő évben felmentettem magam tesiből. Egy orvossal „elintéztük" a dolgot. Nem is focizhattam többet, pedig azt nagyon szerettem, de mindegy volt, csak futni ne kelljen.

A futás módszertana

– Érdekes, hogy ez az élmény ezt hozta ki belőled – mondja Sipos István ultramaraton-futó, amikor elmesélem neki, milyen trauma okozta azt, hogy ma egy métert se futok, ha nem muszáj. – Úgy is felfoghattad volna, hogy te aztán a végsőkig képes vagy elmenni, hogy az utolsó energiádat is képes vagy kiadni magadból, és ez mennyire nagyszerű dolog, de nálad fordítva sült el – magyarázza értetlen arcomba, hogy mire is gondol.

Sipos Istvánnal azért találkoztam az Etelka sori pályán, hogy megtanítson futni. Ha valaki, hát ő tudja, hogyan kell.

Fontos, hogy fokozatosan haladjunk, hogy ne fárasszuk halálra magunkat. Fotó: Segesvári Csaba
Fontos, hogy fokozatosan haladjunk, hogy ne fárasszuk halálra magunkat...
Fotó: Segesvári Csaba

– Sokan élik meg hasonlóképpen a futást, mint valami büntetést, kellemetlenséget, amin túl kell esni. Ezt akár a testnevelésórák rossz emlékei is okozhatják. Emlékezz csak vissza, hányszor alkalmazták valamilyen büntetésnek a futást a tanárok! Egyébként sokan nem is tudják, hogyan kell futni, hamar feladják, mondván, hogy ez nem nekik való, ez nem megy – kezdi a rendhagyó testnevelésórát a futó. Sipos Istvántól megtudom, hogy a legfontosabb, ha kocogni kezdünk, hogy ismerjük a korlátainkat, ne vállaljunk lehetetlen feladatot, és szerezzünk egy futócipőt.

Rossz cipő, jó cipő. Fotó. Segesvári Csaba
Rossz cipő, jó cipő. Fotó. Segesvári Csaba

– Ez utóbbi azért nagyon fontos – mondja a maratonfutó –, mert ha egy egyszerű dorkóban állunk a rajtvonalhoz, rámehetnek az ízületeink. Ha futunk, minimum a testsúlyunk négyszerese nehezedik a lábainkra, és egy kemény talajon ez óriási terhelést jelent az ízületekre. A futócipők ezeket az ütéseket tompítják, és elvezetik az energiát. Legyen nálunk egy övtáska is, amibe a telefont, zenelejátszót, pénzt vagy bármit mást, amire csak szükségünk lehet, beletesszük, így kezdjünk hozzá – javasolja István.

A futás lélektana

Fontos, hogy fokozatosan haladjunk, hogy ne fárasszuk halálra magunkat. Kombináljuk a futást a sétával, gyaloglással, nem kell bizonyítanunk semmit, ha kezdők vagyunk – tanácsolja Sipos István, aki a rossz hozzáállásra rögtön hoz is egy példát: aki akkor is hajtja magát, amikor már alig kap levegőt, zihál, és legszívesebben sétálna, de nem teszi, nem hoz túl okos döntést. Aki így tesz, csak kínozza magát, nem esik neki jól a mozgás, ezért legközelebb nem lesz sok kedve elindulni. Ha ráadásul fogyni akar, akkor is tévúton jár, hiszen amikor zihálni kezd, egyre jobban hajtja magát, felszökik a pulzusa, és a teste, érezvén, hogy nagy terhelésnek van kitéve, a cukrot kezdi el égetni a zsír helyett, hiszen sok energiára van szükség a lehető leggyorsabban. Ahhoz, hogy a test a zsírhoz nyúljon, a pulzusnak viszonylag alacsonyan kell maradnia – avat be a részletekbe a sportoló, aki hozzáteszi: ha elfárad az ember, a legjobb, amit tehet, hogy gyalogol egy kicsit, és megvárja, míg lecsillapodik a szíve.

Kombináljuk a futást a sétával, gyaloglással, nem kell bizonyítanunk semmit, ha kezdők vagyunk... Fotó: Segesvári Csaba
Kombináljuk a futást a sétával, gyaloglással, nem kell bizonyítanunk semmit, ha kezdők vagyunk...
Fotó: Segesvári Csaba

– Az első két hónap nagyon nehéz szokott lenni azok számára, akik nem szokták a futást, de utána szinte észrevétlenül eljön az idő, amikor a futásra szánt 30–40 percet már megállás nélkül teljesíti az ember. Ne keseredjünk el akkor sem, ha eleinte nem csökken a súlyunk, ez normális. Fontos, hogy a természetben kocogjunk, szép környezetben, és hogy valamiféle meditációnak fogjuk fel az a heti három alkalmat, amikor nekilendülünk a kilométereknek, hogy élvezzük a futást – biztat még mindig szkeptikus arcomat látva Sipos István.

Azt mondja, ne lógjam el a heti 3 alkalmat, szoktassam magam a mozgáshoz, mert, ha már szokások szerint élünk, jó szokások szerint éljünk – mondja, és figyelmeztet: a futás nem sport, hanem biológiai szükségletünk! Búcsúzóul megígéri, ha futni megyek, egy pár kilométerre mellém szegődik társnak, mert úgy sokkal könnyebb.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. maradando 2009. november 04. 02:03
    „20 méteres táv útán rég láttam már ilyen elégedett arcot. Nem feladni ,lesz az még 30 méter is. Egy 50 méteres maratoni távnál beszállok én is ! :-)”
  • 23. flexsnake 2009. november 03. 21:08
    „azért egy normális futócipőt vehettél volna legalább a fotó miatt :D A jó talpbetét valamint az ezüst-ion spray is fontos :)”
  • 22. baltazar 2009. november 03. 19:44
    „Télen lehet legtöbbet hízni.
    Amikor én elkezdtem futni,akkor az ízületeim fájtak.olvastam is róla,hogy súlyfelesleggel nem ajánlott a futás.Én mégis futottam,de szakaszosan.Utána,mikor elkezdtem fogyni,az ízületeim is jobban bírták és hozzászoktak. Csak nem kell belenyugodni abba,hogy "én nem tudok futni", meg a másik hogy "nekem nincs időm futkározni".”
  • 21. WU 2009. november 03. 19:07
    „Ne tél elején kezd el.”
  • 20. superlamps 2009. november 03. 18:32
    „Én is futnék már csak volt egy keresztszalag-szakadásom még nyáron,és nem tudom mikor lehet majd ezt futással terhelni,mert kezdek kicsit gömbölyded lenni a 0 mozgástól,előtte pedig het4-5x fociztam,eléggé drasztikusan kellett leállnom:)”
  • 19. Szacsics 2009. november 03. 18:29
    „Na mi van, tán áttértünk a futásra? Nemrég még a súlyzók között fotóztattad magad? Az étrendedről mikor írsz már valamit?”
  • 18. baltazar 2009. november 03. 17:55
    „Talán nem is a pulzusszám a lényeg.Azt tudjuk hogy a 120-as pulzus az optimális az eddzéshez. Aki nem bírja,az úgyis megáll és pihen.
    Szerintem a dolog lényege a rendszeresség. Nem kell agyonhajszolnia magát senkinek,nem az a cél hogy le tudom-e futni a maratont.Az a lényeg,hogy minden nap mozogni kell aktívan 15-20 percet legalább. Kevésbé eddzetteknek gyaloglás, gyors gyaloglás, kocogás.A már eddzetteknek ki-ki mennyit bír alapon futás.az én tapasztalatom (és az egyik tudományos külföldi tv műsor szerint is) aki fogyni akar,az szakaszosan fusson.Pl. 200 méter futás-50m séta, megint 200 méter futás,megint 50 méter séta. Napi 1-2km közötti teljesítmény már megteszi a hatását a súlycsökkenésben.
    ...és lehet nassolni szénhidrátban szegényebb ételeket is.”
  • 17. triatlonos 2009. november 03. 17:44
    „Sipos István megfogta a lényeget, amit a hozzászólók megerősitenek. Ezek szerint minden "fejben" dől el. A felismerés az első: ez igy nem mehet tovább! Nem a távolság öl, hanem az iram. Mivel a sziv a "motor", azért a megfelelő fordulaton kell járatni. Minden embernek van egy maximális pulzusa, ami 220 minusz az életkor körül van. Ha ennek a 60-80 %-a között terhejük, akkor az az egészséget szolgálhatja, ha fölötte, akkor az versenysport. Lehet számolni!”
  • 16. baltazar 2009. november 03. 16:44
    „Kedves 14 és 13!

    Nem akarok a gondolataikra erőszakolni bármit is,csak jelezni szeretném hogy ez év februárjáig én is ilyen életmódot éltem.Nassolás,semmi mozgás,aztán az ünnepi telekajálások.Ez addig jó is,amíg egyszercsak rá nem döbbensz te magad,hogy rosszul vagy,nem érzed jól magad.Aztán megmérik a vérnyomásodat,ajjaj.Azután a vércukorszintedet is,ajjaj.Hát ennyi.Mindenki a saját kárán tanul.
    Nekem is el kellett mennem a végkifejletig,amikor éhgyomorra 16-os volt a cukor.
    Ma már 4,6.
    Nem mindegy!”
  • 15. rodeziai 2009. november 03. 15:45
    „én szeretek futni, mondjuk lassan :)”
  • 14. maradando 2009. november 03. 15:06
    „Én a troli elé szoktam szaladni,de amióta a kedves soförök megismernek: már azt kicsi távot se futva teszem meg! Igy félő karácsonyra összetévesztenek majd a mikulás bácsival. :-))”
  • 13. berkabela 2009. november 03. 12:05
    „Eleinte minden sportszerűen alakult. Szomszédasszonyom 80kg.-os ujfunlandijának sétáltatását rám osztották, mivel nagy a pocakom, valamint egy súlycsoportba vagyok a kutyával, -más szóba sem jöhetett. Kemény munka volt.A nagy medve úgy vontatott,mint egy szobapapucsot.Hamarosan még a gyatya is lerohadt rólam,a hátamon patakzott a víz. Mikor hazaérkeztünk,én pihegve kapkodtam levegő után -a fotelban,a dögnek még volt ereje a macskát üldözni.Pár hét után már nem izzadtam annyira ,de még mindíg a kutya sétáltatott engem,és nem pedig fordítva.Már szemmel láthatóa kezdtem karcsúsodni, amikor egyszer levettem a pórázt.Ledöbbenve láttam,hogy az eb nem rohan se előre se hátra,ott marad a közelembe akkor is ha kényelmesen andalogva sétálok.Azóta nem használjuk a pórázt-csak ha frász kapnak a gyersétáltató kutya-fóbiások.A sportszerű életmódnak vége,-a pocakom a régi, futni pedig én is utálok.”
  • 12. triatlonos 2009. november 03. 10:47
    „Nagyon jó a cikk! Már rajzolódnak a körvonalak, ebből a szerzőből előbb utóbb triatlonos lesz. A futáshoz a legjobb szakértőt választotta, de cipő ügyben előre kikérhette volna a véleményét.
    Egy éve kaptam ajándékba egy pár Nordic botot, amin akkor csak mosolyogtam. Azóta már az osztrák nyilt bajnokságon a korcsoportomban 3. lettem, abszolútban pedig 30. Pedig a szomszédos országban mindennapi sport. Nálunk meg úgy néznek a Ligetben a Nordicosra, mintha egy Ukrajnai H1-es lenne. Szemléletváltozásra van szükség, ami nehezen megy. Mi magyarok sütkéreztünk a korábbi 6-7 olimpiai aranyban - legutóbb csak 3 - de az egészségünkért keveset teszünk.”
  • 11. allegro 2009. november 03. 10:24
    „Munkába jövet menet: naponta 2 X 8-10 perc kerékpározás (min.) reggel a buszra tekerni kell, mint az őrült ugye, ugyanennyi gyaloglás a busztól a munkahelyig, este vissza gyaloglás helyett futás a buszra. Magas sarkúban adott esetben. A szükség, hogy le ne késsük, főleg a következő csatlakozást, nagy úr.
    Már nem irigylem azokat, akiket egy időben igen, akiknek autót tettek a sejhaj alá - mert így sokkal egészségesebben élek. Úgyis egész nap ülés az irodában, még az is jó, ha a nyomtató a folyosó végén található.
    Esténként még jó háromnegyed óra kutyasétáltatás, játék, mindez együtt tökéletesen karbantart.
    Volt még tánc, jóga, callanetics, egyéb (gyógy)torna időről időre, de valójában ez a kerékpározó-gyalogló-futó életmód mellett nincs is szükség kiegészítőkre, ezek már csak plusz hobbiból, ha van még rá kapacitás.
    Mindig van cél ahova menni kell ilyen módon, tehát a motiváció mindig adott - még szakértő segítségére sincs szükség, sem vállveregetésre.”
  • 10. koxos 2009. november 03. 10:19
    „inkább gyúrjunk wazzeg ilyen hidegben meghűl a torkod kardiónak ott a szobabájszikűl”
  • 9. kilo 2009. november 03. 10:08
    „Még több ilyen cikket!”
  • 8. Rosmary53 2009. november 03. 09:48
    „Megint tanultam..köszönöm az író/futó/fogyó/küzdő/kitartó Bálit Csabának.”
  • 7. kovinorbi 2009. november 03. 09:34
    „Én két éve futok hétköznap reggelente. Dagadtnak éreztem magam, és puhának. Először sétáltam minden reggel fél órát, két hétig. Utána meg elkezdtem kocogni, ha elfáradtam sétáltam, utána megint nekilódultam. Most ott tartok, hogy fél órát (kb 6,5 km) lefutok munka előtt a saját tempómban. Manapság volt, hogy kihagytam két hetet (a szabadság alatt nem fut az ember :) ), de utána sikerült belelendülni. Van, hogy látom hüledezni az embereket, h ki ez a hülye aki korán reggel ilyen rohadt hidegben/dög melegben fut. Ilyenkor én arra gondolok, h ők miért nem nyomják velem? :) De van aki már előre köszön...
    Meg lehet szokni! Ha meg esik az eső akkor marad a felülés a meleg szobában...
    Amikor elkezdtem diétával én is leadtam 8-9 kilót! Nem lettem svájcinéger tőle, de úgy érzem, ha tartom ezt a futás dolgot, talán nem leszek olyan tohonya! Azóta abból visszajött, mert az esti nassolást ugye nehéz megállni :)
    Sok sikert mindenkinek aki elkezdi!!!!”
  • 6. Humgor 2009. november 03. 09:18
    „Kedves Délmagyar!

    Végre egy jó cikk! Köszönjük”
  • 5. favágó 2009. november 03. 08:58
    „Van egy másik sport is, ami nem veszi igénybe annyira az ízületeket. Ez a Nordic Walking. Gyalogol az ember fia, de nem ám akárhogy, hanem két bottal! Jócskán el lehet fáradni ebben is! Szerintem jobb, mint a futás!”
24 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Horváth fölállt, mielőtt leváltották az ÓNTE éléről

Ópusztaszer - Lemondott az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark (ÓNTE) hétfői taggyűlésén… Tovább olvasom