Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

A kis fogyás - kegyetlen kezdetek

Szeged - Cikksorozatunkban a szerző nem várja meg Szilveszter éjszakáját a fogadalmakkal, sőt még csak fogadalmat sem tesz, egyszerűen leszámol tohonya életmódjával.
Az előző cikkben szembenéztem a tényekkel (itt olvasható). Elhatároztam, hogy nem várom meg, amíg a mellem nagyobb lesz, mint a barátnőmé. Felkerestem tehát néhány szakembert, hogy ne tévedjek el a fogyitippek labirintusában és a testedzés csirkemellfilékkel és rizzsel szegélyezett ösvényén.

Azt, hogy hogyan és leginkább mit kellene ennem egy táplálkozási szakember, Lőrinczné Losoncz Tímea mondta el, akivel az első napon találkoztunk. Miután alaposan kikérdezett, azt mondta, amit mindenkinek: életmódváltásra lesz szükség. A dietetikus szerint a fogyókúra kifejezés eleve egy hibás terminus, hiszen ez nem egy kúra. Ahhoz, hogy tartani tudjuk az ideális testsúlyt úgy, hogy közben ne érezzük úgy, mintha állandóan éhségsztrájkban lennénk, az életmódunkat kell megváltoztatnunk.

Minden tanács annyit ér, amennyit megvalósítunk belőle.
Fotó: Miskolczi Róbert

Beszélgetésünkből kiderült, hogy nekem például kezdetnek reggeliznem kellene lehetőleg naponta egyszer. Aztán tízóraizni, ebédelni, uzsonnázni és vacsorázni is, azaz a napi két étkezés helyett, ötször kellene ennem. Nem árt persze, ha az étkezések közötti réseket nem töltöm ki kekszekkel, csokiszeletekkel és öt kávéval: tejszín, egy cukor.

Kiderült, legalább nyolc kilótól kellene megszabadulnom első nekifutásra. Lőrinczné Losoncz Tímea megnyugtatott, hogy koplalnom azért nem kell. Arra ügyeljek, hogy kevesebbet egyek, mint egyébként, de semmiképp se éhezzek, mert a testem erre felhalmozással fog reagálni, amint nagyobb mennyiségű alapanyagot kap – javasolja a szakember. Ez lenne a jojóeffektus. Lekoplaljuk magunkról, aztán visszaszedjük a kilókat. Mindenképpen mozogjak többet, mint eddig, kerüljem az összetett szénhidrátokat, igyak sok folyadékot, lehetőleg vizet, és egyek napi ötször keveset – javasolja a dietetikus, akinek megígérem, hogy elküldöm az étrendemet, hogy tovább boncolgathassuk a témát. Búcsúzóul még megkérdezem tőle, hogy mennyi időbe telik majd azt a nyolc kilót leadni, amire Tímea csak mosolyog, majd közli: a lassú fogyás sokkal tartósabb, mint a gyors.

"Ha ezt a kis gombot megnyomom, rögtön lefogysz."
Fotó: Miskolczi Róbert

Edzeni, edzeni!

Abban mindenki egyetért, hogy fogyni mozgás nélkül nem lehet. Némileg meglep, de az edzőteremben is az étkezéssel kezdjük a beszélgetést. - Általában akkor eszünk sokat, amikor nem kellene, pedig az étkezési szokások átalakításával sok kilótól meg lehet szabadulni – mondja Ördögh István, az Izometria vezetője, aki mielőtt megmunkálásra átad Hacker Péter edzőnek, még megjegyzi: minden tanács annyit ér, amennyit megvalósítunk belőle.

mindenem a Kung Fu

Hacker Péter, aki főiskolán tanulta a szakmát, egy szobakerékpárszerű gépre ültet. Tekerek, ő a pulzusom figyeli. Edzéstervet állít össze nekem. Heti két-három alkalommal végigcsinálom, odafigyelek az étkezésemre, és kora tavasszal már végeztünk is – közli velem, mire én kis híján leszédülök a gépről. – Kora tavaszra? – kérdezem elkerekedett szemekkel. – Inkább március végére – teszi hozzá az edző, aki láthatóan élvezi, hogy egy kissé berezeltem. Azt nem gondoltam volna, hogy ilyen kemény meló vár rám. A gyakorlatokat úgy két óra alatt lehet elvégezni, nem szórakozunk tehát. Hasprés, kardióedzés, váll, bicepsz, egyebek. Kissé esetlenül mozgok még az új környezetben, de az izmos srácok segítenek, ha nem tudom, hogy kell használni a gépeket, vagy egyáltalán melyik az eleje és melyik a hátulja egy masinának.

A kockás nadrág már megvan, a kockás has egyelőre sehol.
Fotó: Miskolczi Róbert

Az első edzés után némi önbizalommal feltöltődve indultam haza. Egészen kihúztam magam a buszmegállóban, én, aki tett aznap valamit az egészségéért. Éreztem, hogy vannak izmaim, kellemesen elfáradva zötyögtem haza a 84-es busszal. Hamar kiderült azonban, hogy a kellemes érzés csak amolyan előrengés. Másnap a hihetetlen izomláz miatt már talajgyakorlatokat kellett végeznem, hogy fel tudjam venni a nadrágomat. Délutánra pedig úgy éreztem magam, mint aki két műszakot csinált végig egyedül a Pick sertésszeletelő részlegén. Elég melegem van mostanában, mert inkább a kabátomat se veszem le, csak ne fájjon. Hétfő óta kevesebbet is eszem, ezért igazán kemény lett az élet: minden izmom fáj, és éhesen alszom el. Nem lesz ez olyan egyszerű.

Olvasóink írták

  • 16. Hell 2009. november 02. 12:26
    „hajrá Csabi:D:D:D”
  • 15. flexsnake 2009. október 29. 18:35
    „:D ez mekkora :D”
  • 14. koxos 2009. október 29. 15:59
    „Csabi kezd kisimulni az arcod a mokkák is halványodnak ezaz nyomjad Tsaba”
  • 13. antracit 2009. október 29. 15:13
    „Nagyon jó cikk.Figyelemmel kisérem edzésedet és jómagam is kedvet kaptam a fogyáshoz.Mától én is elkezdem a tornát.”
  • 12. IVY 2009. október 29. 14:55
    „Kedves Pistám!
    De megöregedtél! :) :)
    TECHNOGYM FOREVER!”
  • 11. xcbcr 2009. október 29. 14:25
    „A hétvégén voltam bútort cipelni egy költöző havernak és jól bedurrant a bicepszem. A kedvesem két napid le nem szállt róla - állandóan taperolta - annyira szembetűnő volt a változás. Lehet h nekem is mozognom kellene. Nagyon dárga a szegedi boxklub?”
  • 10. katcsi72 2009. október 29. 14:11
    „én nem ragaszkodok a kockás hshoz
    a férfi 80kg nál kezdödik”
  • 9. AntoniusXXI 2009. október 29. 12:29
    „A kung fu-videó nagyon kemény. Oda van téve.”
  • 8. AntoniusXXI 2009. október 29. 12:28
    „Azt a cikk szerzője elfelejtette beleírni, hogy minden nap repetázik ebédnél... :)”
  • 7. Rosmary53 2009. október 29. 10:53
    „Sok sikert és kitartást kívánok. Valóban szükséges a szemléletváltás is, mert ezután így kell(ene) élnie, ha ezt nem kampánynak tekinti. Hiszem hogy nem! Sajnos nem tanítják a helyes életmódot sehol, csak úgy eszünk, mert kell, ennek meg is van az elszomorító eredménye. Élvezettel olvasom a cikket, nevetve nézem a képeket, és érdeklődve várom a folytatást!”
  • 6. bte 2009. október 29. 09:59
    „Nagyon frappáns és hiteles cikk!
    Sok erőt és kitartást kívánok a cikk írójának!/Az izomláz valóban elmúlik az első pár alkalom után,ha az ember rendszeresen csinálja./”
  • 5. jq 2009. október 29. 09:52
    „Az izomláz az első pár alkalom után elmarad, ahogy a szervezet hozzászokik az igénybevételhez. Hajrá, várjuk a folytatást! Gondolom, a nyilvánosság is erős motivációt ad hozzá”
  • 4. katt 2009. október 29. 08:50
    „hajrá!”
  • 3. EPERKE 2009. október 29. 07:19
    „Máris kedvet kaptam az edzőteremhez!Remek,jópofa cikk!Kitartást,mindjárt itt a tavasz!!!”
  • 2. Tömeg 2009. október 29. 07:08
    „Április óta csinálom ugyanezt a programot. Mindenféle kínlódás éhezés nélkül lefogytam tíz kilót.
    És izomlázam sem volt még, Mert az uszodában Tornázom és úszok.
    A testmozgás a lényege a dolognak,és nem az hogy kicsináld magad egy konditeremben úgy hogy
    soha többé ne legyen kedved a lábad még egyszer betenni oda.
    Itt nagyon igaz a mondás"Lassú víz partot mos".”
  • 1. demeterkornel 2009. október 29. 07:02
    „Na kérem! Ez egy értelmes cikk! Vállaltad hozzá az arcod, és megvan a kellő öniróniád a dologhoz! Ha csak egyetlen embert sikerült rávenned ezzel arra, hogy több figyelmet fordítson az egészségére, máris megérte. És elárulhatom, egy embert már meg is győztél! ;) Gratulálok a cikkhez, és a vállalkozó kedvhez is!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nobel-díjasok emlékparkja lehet Szegeden

A magyar származású Nobel-díjasok emlékparkjának létrehozását kezdeményezi a szegedi Fidesz frakció. Tovább olvasom