Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 15°C Még több cikk.

A konyha viszi csődbe a falvakat?

Ásotthalom - Elkeseredett levelet írt a falu honlapjára Pusztamérges polgármestere.
Papp Sándor úgy fogalmaz, tudták, hogy januártól az önkormányzat kötelező feladata lesz az általános és középiskola gyermekétkeztetését megoldani. Bízott benne, hogy a törvény módosul vagy megváltozik, és ettől megoldódik a probléma. Nem ez történt. Sőt, a középiskola 5 konyhai dolgozóját kénytelen volt átvenni.

A polgármester megkeresésünkre elmondta: a falu térítésmentesen megkapta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól a konyhát és a hozzá tartozó 12-13 éves eszközöket, berendezéseket. Saját költségvetéséből fizeti a konyhai dolgozók bérét, a felmerülő járulékos költségeket, a rezsit, a konyha fenntartásához szükséges egyéb költségeket, és lenyeli az áfa okozta veszteséget. Támogatásként kaptak a tanévre 7,5 millió forint normatívát, ám közben kiderült, hogy ebből 2 milliót vissza kell fizetni. Bevételt jelentenek az ebédbefizetések, de az a pénz csak az alapanyagra futja, ráadásul a hátrányos helyzetű családoknak ebből is kedvezményt adnak. Saját számaik még nincsenek, a korábbi adatok alapján a gyermekétkeztetés 10-12 milliós hiányt okoz a falunak. Papp Sándor hangsúlyozza: a többletköltséget saját forrásból, egyéb saját bevételekből nem tudják biztosítani. Központi segítség nélkül csődbe mennek. Kérik B. Nagy László kormánymegbízott közbenjárását a Belügyminisztériumnál.

Ásotthalomnak és Pusztamérgesnek nincs elég pénze a konyha működtetésére. Illusztráció: DM/DV
Ásotthalomnak és Pusztamérgesnek nincs elég pénze a konyha működtetésére.
Illusztráció: DM/DV

Ásotthalom eleve 125 milliós hiánnyal tervezte az idei költségvetését, annak ellenére, hogy azt törvény tiltotta.

– Miért hazudjunk? Ha ez így megy tovább, 2 hónap múlva becsődölünk. A tartalékainkból még egy fizetésre futja, és végünk van – mondja Petró Ferenc, a község első embere. Hozzáteszi, megkereste már a minisztériumot, de választ nem kapott a kérdéseire. Náluk csak a bérek kifizetésére kellene 7-8 millió havonta, ehhez képest előbb 9 millió, majd 5-6 milliós állami normatívát kaptak. A közép- és általános iskola konyhájának működtetése miatt már most 135-140 millió az adósságuk. Előírás a rászoruló gyerekek nyári étkeztetése is, de ha egy ebéd 560 forintba kerül, és csak 440 forint támogatást kapnak hozzá, az önkormányzatnak csak ez a tétel újabb 300 ezres hiányt okoz. Áll a kifizetetlen számlák tömkelege, nem látnak kiutat.

Olvasóink írták

  • 3. polo 2013. június 12. 16:35
    „Érdekes ha mindent kifizetnének az önkormányzatok helyett akkor is veszteségesek lennének.
    Lehet ezeket az intézményeket gazdaságosan is üzemeltetni csak akarni kellene és nem elbugázni a pénzt.”
  • 2. tozlaae 2013. június 12. 13:36
    „És nem a konyha, hanem a kormányzati intézkedések viszik csődbe...”
  • 1. tozlaae 2013. június 12. 11:58
    „Tavaly adósságkonszolidáció történt, a továbbiak ismeretében ez csak látszatintézkedés volt.
    "Ásotthalom eleve 125 milliós hiánnyal tervezte az idei költségvetését, annak ellenére, hogy azt törvény tiltotta." A bevételek nagy részételvették és a közétkeztetést is az önkormányzatokhoz csatolták és "megtiltották" a hiányt?! Ráadásul a rászorulókat kedvezményben részesítik, tehát az összes kedvezményt és pluszterhet az önkormányzat viseli azt hogy miből, oldják meg ők. Struccpolitika. Létrehoztak egy rublikát a költségvetésekben ahova be lehet írni a hiányt és így lehettek nullásak a költségvetések.
    A kormány célja nyíltan az önkormányzatok csődbe vitele. Ezzel csak az a baj, hogy az önkormányzat dolgozói utcára kerülnek a gyerekek, nyugdíjasok pedig éhen maradnak. De nem baj, mert Viktor védi a gátakat, és cigit is a haverok árulhatnak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túlterheltek lesznek az elsősök

Négy helyett mindennap öt tanítási óra már első osztályban is – ezt hozta az új köznevelési törvény. Tovább olvasom